Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-18

156 18. országos ttlés septemíjer 19. 1875. kell, a helyszínén is ellenőrizni. (Élénk helyes­lés.) ők fogják sommásan kiadni a fix-adó téte­leket a községeknek, és ezek fogják azt repar­tiálni egyénenkint a közigazgatási közegek és részben a királyi adőfelügyelő és személyzete közvetlen ellenőrzése mellett, a közigazgatási" közegek fölött pedig az adófelügyelő gyakorolja a felügyeletet (Helyeslés,') Nem szabad akkor előfordulni azon eset­nek, hogy Budapest fővárosa lakosainak egy része csak az év vége felé tudja: mi az adója? (Felkiáltások: Ugy van! Helyeslés.) Nem lesz többé oly laza, bonyolult és hatálytalan az ad­ministratió; mert méltóztassanak hinni, nem az orgánumokban van a baj. Én, a ki ott közelről látom a pénzügyi administratió mindennemű or­gánumának munkáját: tudom mindazt, mily visszavonással, mennyi akadálylyal, ( majd le­győzhetlen nehézséggel kell küzdeniök. És ezért, — elég sajnos! — néha jutalmul a közönséges ható­ságok részéről ellenszenvvel kell találkozniok; én tudom, hogy azon rendszertelen rendszerben, a mely adótörvényeinket jellemzi, azon töm­kelegében a néha rögtönzött, a szükség percze által dictált, a ránk maradt adószabályoknak, melyekben igazán ember legyen, a ki minden részletben eligazodni bir, (Felkiáltások: Igaz! Ugy van!) mennyit kell azoknak fáradniok, hogy csak azon eredményeket felmutathassák, meze­ket felmutathatunk. Higyjék meg uraim, nincs nehezebb szolgálat a pénzügyi szolgálatnál fen és alant. Ott sok jeles államhivatalnok, sok be­csületes és munkás, szorgalmas ember izzad azon munka alatt, melyeket birálni könnyű, de vé­gezni nehéz. (Helyeslések.) Tehát a baj nem az egyénekben van, hanem a rendszerben van. A kivetést gyökeresen akarom szabályozni és részletes intézkedésekkel ellátni, rendezni aka­rom az adók befizetését, behajtását és a végrehajtási eljárást. Szóval a közadók kezelésének módoza­tait rendezni minden irányban. Javaslatomban a közvetlen befizetésre nézve a királyi adóhiva­talokat s a közvetve fizetőkre nézve a községe­ket, illetőleg a községi állandó adószedőket álla­pítom meg, ez irányban is folytonos felügyele­tet biztositván a pénzügyminister orgánumai­nak. Ezen pénzügyi orgánumok karöltve járván a közadministratio egyéb orgánumaival: ezen intézkedések biztosítani fogják e téren a helye­sebb, gyorsabb administratiót. A végrehajtást is az adóvégrehajtók intézményének teljes meg­szüntetése mellett gyökeresen átalakítom és* uj orgánumokkal szándékozom biztosítani. Nem le­hetnek ezek mások, mint. a legtermészetesebb or­gánumok : a mai közigazgatási szervezet orgá­numai. (Helyeslés.) Körül kell irni a felelőssé­get, szigorúan körül kell venni az intézményt garantiákkal, biztosítani kell: és én biztosítom ja­vaslatomban a fölügyelőnek rendelkezési jogát, — és gondoskodni ezek hatályosságáról, de kell neki adni szabad mozoghatási tért is. És midőn így összhangba kivánom hozni az állami és önkormányzati közegek működé­sét, a törvényhatósági és községi orgánumokra kötelességeket rovok, melyeket saját orgánumom által, de ezúttal hatásosan ellenőrizve teljesitnek: ekkor bizonyosan jobban és sikeresebben fog az egész apparátus működni. (Élénk helyeslés a középen.) És e mellett meg lesz a kölcsönös ellenőr­zés az állami orgánumokra ép ugy, mint az ön­kormányzati közegekre nézve. És én ezen meg­felelő garantiák mellett egész nyugalommal bi­zom oly szervezetre az adók kezelését. Messze vezetne ezeket t. ház részleteznem. Javaslatom­nak csak irányelveit kívántam előadni. Ebben igen részletes intézkedések vannak minderről, s azokat a t. ház előtt anuak idején motiválni f.gom. Most csak egyet akarok kiragadni. Na­gyon röviden akarom előadni. (Halljuk!) Ezen javaslatban indítványba hozom azt, mit igen t. hivatalbeli elődöm már javaslatba hozott, hogy az adóhátralékok ügyének lebonyolítása iránt történjék erélyes lépés. (Helyeslés a középen.) Az nem tűrhető állapot, hogy a mi zárszámadá­sainkban évenkint oly sok millió adóhátralék jelenjék meg; mert a kik adósak, fizessenek, s a ki nem tartozik: azt ne zaklassa senki, (Helyes­lés a középen.) Ugy vagyok meggyőződve, hogy ezen adóhátralékok között nagy összege van olyan, mely behajthatatlan, melyet le kell irni, melyet le kellett volna irni már régóta: mert ezek az 50-es évek óta vezettetnek máig. Mi ugy tettünk mindig, mint a rósz üzlet-ember, ki nem akar soha semmit leírni. Vezettünk számadásokat nagy követelésekről és rontottuk hitelünket és ámitottuk önmagunkat. (Igaz ! Ugy van !) Javaslatomba felvettem azon intézkedéseket, miszerint commissionális tárgyalások által ezen irányban minden embernek adója liquidáltassék, minden ember tartozása megállapittassék és a hátralék a fenforgó viszonyokhoz képest annak nagysága és az évi adótételek szerint, valamint a jogczim tekintetbevételével megállapítandó részletekben: de akkor azután szigorúan behaj­tassák. (Helyeslés a középen.) A mit az administrationális reformban czé­lozok, az: az, hogy bevonassák a közigazgatásnak létező és egészséges alapra helyezendő egész or­ganismusa kellő felelősség és megfelelő garan­tiák mellett, melyek teljesen biztosítják az ál­lamkincstár és a pénzügy érdekeit a műkö­désben, de e mellett a pénzügyminiszter vezető kezének erejét és' hatását akarom biztosítani, hogy az magát a peripheriának legszéléig is ér­vényesíthesse; mert e nélkül az állami bevételek pontos befolyásáért a felelősséget el nem vállal­í

Next

/
Oldalképek
Tartalom