Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-17

16. országos ülés september 18. 1875, 135 Előttem szólt t. előadó ur ismételte azt, mit előttem elmondtak, hogy a vitának gyakorlati eredménye nem lehet. E szemrehányásokat, melyek évek óta mindig hangoztatnak a fölött, hogy e vitának eredménye nem lehef, valamint az idővesztegetés ellen felhozott mondásokat olyanoknak tartom, miknek fonákságáról ez évek alatti tapasztalatok után is meggyőződhetett volna, ugy hiszem, mindenki. Minden komoly vitának van eredménye: mert tisztázza az eszméket s helyesebb irányba igazitj'a az egyesek látkörét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nincs a vitának oly eredménye, mit pénzben vagy számokban lehetne kifejezni; de véghetetlen hasznos eredménye van minden vitának, melynek az eszmék tisztázására hatása van. Ami az idővesztegetést illeti, ez olyan elcsépelt frázis. Volt egy szónoka a háznak a múlt. országgyűlések alatt , ki kiszámította, mennyibe kerül az országnak minden óra. De vajon lehet-e nagyobb kárt okozni a világon: mintha jól át nem gondolt, kellőleg meg nem vitatott törvényeket alkotunk? Vajon azon törvényhalmaz , melyet az előbbi három országgyűlés alkotott: nem valóságos csapását képezi-e az országnak s pedig épen azért, mert azok nem jól átgondolt és megvitatott törvények? (Helyeslés a széh'ó baloldalon.) Nem legnagyobb részét képezi-e működésünknek az, hogy lerontsuk mindazt, mit három országgyűlés alkotott és helyesebb formába idomítsuk? Ez az eredménye az időkimélésaek, az eredményteleneknek nevezett viták mellőzésének. Méltóztassanak megengedni, hogy a parlamenti viták a magok rendes medrében folyjanak. Hiszen azok legalább az én tapasztalásom szerint itt még egyszer sem lépték tul medröket. Ha van parlament, melynek e részben nincs oka panaszkodni: az bizonyára a magyar parlament. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy az ellenzék szónokai elismerik, hogy helyzetünk halasztást nem szenved: s mégis a közjogi törvényeket hozzák elő. Igen; mert mi a közjogi törvények megváltoztatását, azoknak törvénykönyvünkből való kitörlését első lépésnek tartjuk arra, hogy államháztartásunkat tökéletesen rendezhessük. Ezt szükségesnek tartom azért is kijelenteni: mert a be! ügymini ster ur szemrehányást tesz nekem beszédében, midőn azt mondja, hogy ón ellenkezésbe jövök önmagammal, amidőn egyrészt azt mondom, hogy az 1867-iki törvények eltörlése nélkül nem lehet államháztartásunkat rendezni, azután meg hivatkozom számokra, melyekből az tűnik ki, hogy lehet. Őszintén megvallom, hogy azon szavakra, melyeket használtam, most nem emlékszem s ma reggel még azon lapot is elvesztettem, melyben beszédem lenyomtatva volt s igy tehát nem olvashattam el. De megengedem, hogy ugy is mondtam; de mondottam csak azon válaszfelirati javaslat védelmére, a melyben ezen pont meggondolva, átgondolva, nem hirtelen, a vita hevében mondott szavakba van foglalva és én nem gondolom, hogy mondottam volna olyant, a mi azzal ellenkezésben áll. Mi azt mondottuk, hogy meg vagyunk győződve a felől, hogy Magyarország nem képes elviselni azon terheket, melyeket az 1867. évi országgyűlés a közös ügyes törvények által elvállalt: ha nem akar az anyagi és szellemi fejlődés előmozdítására szükséges eszközök alkalmazásáról, minden hasznos beruházásáról és igy a polgárosodás nagy czélja felé való haladásról lemondani. Ez volt mindig álláspontunk, melyet évek óta elfoglaltunk e házban, hogy Magyarország elbirta tényleg a terheket; mert hiszen 1868-ban a bevételek még fedezték az ország kiadásait, pedig akkor már fenállott ezen törvény; tehát Magyarország birta ezen terheket; de csak ugy bírta, hogy nem maradt semmi hazánk kulturális czéljainak előmozdítására nézve. Ezt ki lehet számokkal mutatni. Ha tekintetbe vesszük, hogy az 1868. évi költségvetés szerint Magyarország jövedelme 98 millióra van elö'irányozva és ezen 98 millióból 62 milliót és néhány százezer forintot veszt el a közös ügyi, tudniillik a közös államadóssági quota, 14 683,000 frtot, a földtehermentesitési adósság kamata 3 millió 286 ezer forintot, az udvartartás költségei összesen tehát 80 millió 500 ezer forintot. Akkor uraim, ha levonj'uk ezen 80 millió 500 ezer forintot a 98 millió forintból: marad 17 és fél millió frt. Ezen 17 és fél millió forintból kell nekünk minden igazságszolgáltatási, minden közigazgatási, közgazdászati és kulturális kiadásokat fedezni. Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy ezen öszszegből ezen kiadások nem fedezhetők, vagy csak oly szegényen fedezhetők, hogy mi egy lépést sem telietünk a haladási irányban. Ez volt mindenkor álláspontunk és ehhez ragaszkodom ma is és beszédemben semmi sincs, a mi ezzel ellenmondásba jönne. Különben meglehet, hogy a hiba nálam az, hogy én talán az egyes szavaknak oly precis előadására nem figyelek annyira, mint kellene, különösen a belügyminister ur irányában, ki inkább az egyes szavakba kap és azokat igyekszik nevetségessé tenni, a mellett elmellőzvén a nagy elvek feletti vitát (Helyeslés a baloldalon.) A közjogi törvények oly terheket vállaltak Magyarországra, melyeket ez elviselhet ugyan; de csak ugy, hogy minden haladásról, minden előmenetelről lemondott. Ezen körülményt nem vették tekintetbe azon kormányok, melyek 1867 óta kormányozták Magyarországot és meggondolatlan pazar gazdálkodással a kelleténél nagyobb beruházásokat tettek. Ez volt a másik ok