Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-16
104 16 * •«•***•• HW* september 17. 1875. fektetett megyei önkormányzat sem zárja ki az annyira hangsúlyozott rendezett közigazgatást; ugyanazért fölösleges oly élesen nyesegetni az ősi alkotmánynak ezen élőfáját, mert félő, hogy az magától is ki fog száradni a nélkül, hogy a fejszét rá kellene vetnünk, sőt adjuk meg a megyének azon hatáskört, a melyet az 1848-iki törvény alkotói annak szántak. (Helyeslés a szélső halon.) Sőt meg vagj^ok győződve arról, hogy midőn itt a közigazgatásnak ide illő ágai össze fognak folyni: akkor lehetővé lesz a takarókosság is, mely oly nagy szerepet játszik az államháztartás egyensúlyának helyreállításában. De azt jegyzem meg, t. ház, hogy én azon megyét akarom reformálni, a mely az alkotmányos élettel párhuzamosan és együttesen fejlődött: a történetileg kifejlett megyét. És itt bizonyos tekintetben reflektálnom kell Polit képviselőtársam azon nézetére, — ha ugyan szavait jól fogtam fel, — mely szerint azt mondja, hogy az admmistratióra rá kell nyomni a nemzetiség typusát. Megvallom, hogy ez a közigazgatás tudományának olyan uj czikke, melyet én még nem tanulmányoztam és következőleg azt el nem fogadom. Ha tán azt jelenti, hogy a nemzetiségek részére külön megyéket kell kikerekíteni: akkor e tekintetben homlokegyenest ellentétben állunk egymással. Reflectálok továbbá Polit t. képviselőtársam beszédének azon passussára, a melyben azt mondja, hogy olyan igazságot fog mondani, milyen a mathematikai kétszer kettő négy, és azt mondja, hogy nem a terület alkotja az államot, hanem a nép. Ez igaz; de a mit abból lehoz t. képviselőtársam, abba nem egyezem vele; mert azt hiszem, hogy ő oly fogalmakat forgat fejében, mintha tán ezen területet, melyet mi most Magyarországnak nevezünk: most foglaltuk volna el és most települt volna ide és most kellene államot alkotni; pedig ezen területet akkor foglalta el a magyar nemzet, midőn Európában a különböző nemzetek letelepültek és alkotmányt hozott létre, a melyre ugy rányomta a magyar typust, hogy azt századok vihara sem seperte el és meg vagyok győződve, nem is fogja elseperni. (Helyeslés.) Abban is egyetértek t„ képviselőtársammal, hogy a múltban a nemesség alkotta a politikai nemzetet; de abban már ellene van a történeti igazság, mintha egyedül csak magyar nemzetiségű polgár lehetett volna a nemesség és igy a szent korona tagja. Egyébiránt átalában azt mondom, hogy Polit képviselő urnák mérsékelt beszéde reám megnyugtatókig hatott, szemben azon mély megháborodással, melyet az általok benyújtott felirat hangulata keltett bennem és e házban és óhajtom, hogy ezen mérsékelt hangulat legyen mérvadó minden részben. Szabad legyen még egy pár szót az igen t. kormányhoz intéznem. (Halljuk!) Azt tudja a kormány, tudja a ház, hogy azon párt nevében és czimében, melyhez én tartozom, a szabadelvű igen szép jelző nincs meg; de azt hiszem, hogy sem a kormány, sem a ház nem fogja tőlünk megtagadni azt, hogy mi szintén szabadelvűek vagyunk, mindaddig : míg az ellenkezőt be nem bizonyítjuk. Ugyanazért azt hiszem, hogy e párt gondolkozását és érzelmét fejezem ki, midőn azt mondom, hogy ha a kormány törvényjavaslatait és intézkedéseit a szabaclelvüség szelleme fogja áthatni s ez fogja vezérelni: minket mindig ott talál nem mint ellenfeleket, még kevésbé mint ellenséget, hanem bár szerény tehetségű, de mégis hiv munkásokat. Ajánlom a Simonyi Ernő képviselőtársam által beadott felirati javaslatot elfogadás végett, (Helyeslés a szélső baloldalon.) Pulszky Ágost: T. ház! (Halljuk! A szószékre!) A tegnapi napon egy kitűnő államférfi, kinek kijelentéseit e párt is mindig figyelemmel és tisztelettel kiséri, intett, hogy minél elébb véget vessünk a vitának, melynek — szerinte — valami gyakorlati gyümölcse aligha lehet. Szabad íegyen ezzel szemben mégis egy, habár csekély eredményét constatálnom s ez az, hogy a vita eddigi folyama igazolja azon irányt, melyet a trónbeszéd követett és azon modort, melyet a válaszfeliratban elfogadtunk. Igazolta ezt a discussió egész folyama, igazolta a szélső baloldalnak (Felkiáltások a szélső baloldalról: Baloldal!) ezuttali higgadtsága, mely majdnem egy színvonalra emelkedett azon államférfiúi mérséklettel, melyet e párt tagjai Polit képviselő ur és a vele együtt a mögöttük lévő padokon ülő fractió irányában oly szorgosan tanúsítani iparkodnak, és a melyi-e nézve reményünk és óhajtásunk, hogy irányunkban is ezentúl inkább fogják érvényesíteni, mint ezelőtt szokásukban volt. De igazolta eljárásunkat magának Polit képviselő urnák is felszólalása, melyről nem tagadhatjuk, ha azt összehasonlítjuk azon felirati javaslattal, — vagy helyesebben szólva gunyirattal, melyre nézve a ház teljesen megadta érzelmeinek kifejezését, midőn attól a kinyomatást megtagadta; — mondom, ha felszólalásának modorát ezzel összehasonlítjuk: nem tagadhatjuk, hogy tekintetbe venni iparkodott, azon érzelmeket, melyek e háznak természetes hangulatát képezik. Mindamellett tagadhatatlan, hogy ha a hang uj és sima volt is ezen felszólalásban: a tanok s a tartalom maradtak a régiek. Ott találkozunk a beszédben több kijelentéssel, melyet azon padról már régebben hallottunk; találkoztunk a nemzetiségek államalkotó szerepének azon theoriájá-
