Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.
Ülésnapok - 1872-396
íiiMi. országos ülés május 21. A. v. 1875. 239 dés elintézése jár, nem fog bevégeztethetni. Ez válaszom az első kérdésre. A második pontra nézve kérdi a képviselő ur : Van-e tudomásom arról, hogy ámbár a törvény, nevezeten az 1873: XXX. törvényczikk 6-ik szakasza azt rendeli, miszerint az erdőknek az állam és a községek közt leendő megosztásánál arra figyelendő, hogy lehetőleg a községeknek jussanak azok közelében fekvő erdőrészek, — mégis több helyeken és ismételten, nevezetesen Ogradinánál Orsova közelében és Bozovits mezőváros közelében, épen a községek mellett fekvő legszebb erdőrészek nagy kiterjedésben adattak el idegen vállalkozóknak potom áron, és nagyrészt le is vágattak, mi által az ottani jogosult nép csak két- és háromszoros áron és úgyis csak nagynehezen kaphat fát, úgyszólván, saját erdeiből, mi által a nép kétszeres kárt, és illetőleg rövidséget szenved ? s ha erről tudomásom volna : tettem-e, vagy hajlandó vagyok-e azonnal kellő intézkedéseket tenni az iránt, miszerint a jogosult népnek ily módoni kijátszása és károsítása megakadályoztatván, a bűnösök feleletre vonattassanak. Ugy látszik, hogy a tisztelt képviselő ur, midőn ezen kérdést hozzám intézte, a fölött aggódott. hogy a kincstári közegek azon erdőket, melyek netalán a községeknek fognak jutni : előre kihasználják és levágják. Mintán magamnak erre vonatkozólag kellő meggyőződést szereztem : egész határozottsággal kijelenthetem, hogy ilyesmi a kincstári közegek részéről nem követteíett el, és nem is fog elkövettetni, és a tisztelt képviselő urnák föltevése és állítása teljesen alaptalan. A végleges segregatio bekövetkeztéig bizonyos fölosztási tervet föl kellett venni, melynek alapján az erdőségek egy része az állam részére, másik része pedig a szolgalomra jogosított lakosok részérc a törvény és az eljárási utasítás értelmében kihasittatott. Ezen ideiglenes intézkedés értelmében és alapján azon erdőterületek, melyek a községekhez közelebb esnek, a volt határőrvidék lakossága fajzási szolgalmának gyakorlására ki is jelöltettek, s csak a többi erdőterület szolgál a kimutatás használatául. A kéjrviselő ur különösen Ogradina és Bozovits környékén lévő erdőket jelöli meg, mint olyanokat, melyeken — szerinte — jogtalanul történik a kincstár részéről a kihasználás. Erre megjegyzem, hogy ezen erdők nem tartoznak azok közé, melyek a községeknek fognak jutni, a mennyiben ezek olyanok, melyek — eltérőleg a képviselő ur állításától — az illető községektől távolabb feküsznek, és igy nem tartoznak az erdők azon kathegoriájába, melyek a községeknek fognak jutni. A potom áron való eladásra nézve csak azt jegyzem meg, hogy ez azon árak szerint történik, melyekre nézve a katonai uralom alatt bizonyos vállalkozókkal szerződés köttetett, Minthogy itt nagyobb famennyiségről van szó : az árak kisebbek, mint a detail-kereskedés árai. Ezen árak azonban szerződésileg meg vannak határozva, és igy ezeken változtatni addig, mig a szerződés le nem jár, nem lehet. A mi a volt határőrvidéki lakosok faszükségletét illeti, azok még ma is élvezik a házi szükségleteikre szükséges fát; de ha kereskedést akarnak űzni fával: a fát erre bizony ingyen nem kapják meg; hanem az nekik azon az áron szolgáltatik ki. a mely időnként a viszonyok szerint megállapíttatik. Ez irányban tehát nem mondhatni alaposaknak a képviselő ur föltevéseit; hanem a tények ugy állanak, a mint azokat a hivatalos adatok alapján előterjeszteni bátor voltam. Harmadszor azt kérdezi a tisztelt képviselő ur: van-e tudomásom arról, hogy az említett módon eladott fáért befolyt pénzek hol és mikép kezeltetnek, illetőleg rendeltetésökre miként fordíttatnak? Engedelmet kérek, itt sem vagyok azon helyzetben, hogy a képviselő urnák fölfogásában osztozhassam. Nagyon természetes, hogy mindaddig, mig a határőrvidéki erdők fölosztása be nem következik : a status ante quo fog fönállani; azt pedig a képviselő ur csak nem fogja tagadni, hogy a határőrvidéki erdők ép oly tulajdonai a magyar államnak, mint bármely más, szolgalommal terhelt kincstári erdők, s igy az azokból befolyó pénzek az állam bevételének tekintendők, és ép ugy, mint az állam többi jövedelmei, az állampénztárba beszólgáltatandók. Megjegyzem, hogy mig a határőrvidéki lakosok a fajzási szolgalmak fejében a nekik most is kiutalt erdőségek felének majdnem egész termését kihasználják: addig a kincstár az erdőségek másik felét, a mely őt illeti, épen a mai üzletviszonyok pangása következtében csak egy ötöd részben használja. Már most azt követelni, hogy ez ötöd rész jövedelme a mellett, hogy a kincstár az illető lakosokat a fajzási szolgalmakban nem háborgatja, más czélokra fordittassék: ez oly föltevés, a melynek alaposságát semmi tekintetben el nem ismerem, és csodálkozásomat és sajnálkozásomat fejezem ki, hogy az interpelláló képviselő ur ennek alaposságát állítja. Negyedszer azt kérdi a tisztelt képviselő ur: hogy van-e tudomásom azon kegyetlen eljárásokról, illetőleg pénzbírságokról s robotokról, melyek a volt határőrvidéken a nép ellen alkalmazásban vannak erdei károk miatt, ámbár azon károk főoka épen az erdők fölosztását késleltető eljárás; és ha van erről tudomásom : nem érzem magam épen ezért indíttatva a fölosztási működésnek mellett a túlkemény büntetéseket enyhiteni, vagy legalább a fon-