Képviselőházi napló, 1872. XVII. kötet • 1875. május 5–május 24.
Ülésnapok - 1872-394
196 394. országos ülés május 19. 1875. a harmadik ministerium törekszik annak végrehajtásán. A budgetet, adótörvényeket megcsinálta Ghyczy pénzügyminister, azután keresztül kasul forgatták az illető bizottságok, azok initialták a ház előtt, s most Széll Kálmán pénzügyminister ur teszi őket magáévá. Legyen érettök felelős ő. Ezenkívül dolgozik még egy tuczat más bizottság, melyek egyebek közt a jövő század kérdéseire nézve is programmot dolgoznak ki, elveket állítanak föl: ezt is hajtsa végre a kormány. Ez állapotot lehet himezni-hámozni, forgatni jobbra-balra; de ez tényleg megsemmisíti a kormány initialó jogát. Maga e jog megsemisitése elég arra, hogy e parlamentalis rendszer minden hátrányait érezzük, annak előnyei nélkül. Ugyan kérem: mikép lehet ezen eljárás mellett felelősség? Vegyük első sorban a budgetet. Egy kérdésre nézve sem lehet a kormány felelősségét oly szigorúan körvonalozni: mint a pénzügyi kérdésekre nézve. Egy kérdésre nézve sem lehet az összeköttetés a kormány és ház között oly szoros, mint pénzügyi kérdésekre nézve. De mikép lehessen felelőssé tenni a pénzügyministert oly pénzügyi politikáért, melybe ugy átalánosságban, mint részleteiben a pénzügyi bizottság belekevert mindent, a mi neki tetszett ? Mikép lehessen felelőssé tenni a pénzügyministert oly budgetért, mint a hogy történt az idén Ghyczy budgetjénél, midőn az ő budgete s a pénzügyi bizottságé közt oly jelentékeny különbség volt? Azok után miket elmondottam, és elmondani fogok: nem szükséges, hogy komolyan reflectáljak azon ellenvetésre, mely talán e pontra nézve ellenem fölhozathatik, és a mely a pénzügyi bizottság által az idén eszközölt megtakarításokat alapul vévén, abból jogczimet alkotna az ily bizottság létezésére, körülbelül igy okoskodván: mindenesetre jó ezen bizottság: mert az idén is ennyit megtakarított. Ennek az egész eljárásnak nem az a hibája, hogy az, a mit tesz: az rósz; hanem az, hogy a cselekvésre egyedül jogosított tényezők, a ház és kormány kezeiből kivesz egyeseket, ez által a parlament actioját deplacirozza, és az egész parlamenti mechanismus rugóit és kerekeit összevissza zavarja. Azért az ily bizottság tenni, és jól tenni képtelen. Mert mikép legyen képes egy ily bizottság egységes szerves művet alkotni ? mikor tagjai közt nincsen solidaritas, és a bizottság nincsen azon adatok és ismeretek birtokában, melyek fölött a kormányhatalom rendelkezhetik. E mellett tökéletetesen illusoriussá válik a parlamenti kormány azon nagy föladata, hogy a kormány minden előterjesztése egységes összefüggő politikai rendszernek legyen kifolyása, mely azon nagy politikai elveknek megvalósítását czélozza, mely a kormány politikai programmját képezi, ugy a pénzügyekben, mint az administrationál, ugy az egyház-politikai kérdésekben, mint a közgazdaságiaknál. Hiszen be kell látnia mindenkinek, hogy egy kormány, ha e névre érdemes akar lenni: kell, hogy programmal birjon ; különösen nálunk, a hol az államháztartás rendezése parallel megy az egész állami élet újjászervezésével. De már most mikép lesznek képesek a ház különféle bizottságai, mikor minden kérdést más bizottság tárgyal, előterjesztéseikben azon összhangot föntartani, melyet az initiativának harmóniája megkíván. Nehéz ezt a solidaritást, ezt a harmóniát egy kabinet tagjai közt is létrehozni. Hát még tíz különféle bizottságban, melyek a legheterogenebb elemekből állanak, egymás működésérői mit sem tudnak, s hol a legjobb esetben is minden egyes bizottság előtt soha sem fog állani az egész állami organismus képe; hanem az illető kérdésnek egyoldalú szempontja, a minthogy a pénzügyi bizottság minden kérdést a fiskalitás szempontjából ítélt meg. Ennek igen sajnos eredménye az lenne, hogy a reformtörvények hibásan, szakadozottan fognak initialtatni, és a ház egy nagy egységes legislativ initiativat még csak ismerni sem lesz képes. És e mellett, tisztelt ház, az ország csakugyan nem képes magának ítéletet alkotni államférfíainak képessége fölött, s főleg nem tudja azt, hogy ha hibák követtetnek el: hogy azokat tulaj dónk ép ki követte el? Itt van az ország pénzügyi helyzete! Nem tudja senki sem megmondani, hogy ennek előállításában mennyi része van a pénzügyi bizottságnak, s mennyi része áz illető kormánynak. Én, tisztelt ház, nem vádképen mondom ezt; hanem érv gyanánt hozom föl. És igy lesz ez tovább minden kérdésnél. Az ilyen bizottságoknak, azt lehet mondani, vakandokszerü sötétben működő tevékenysége minden törvénynek eredetét elsötétíti, s az egyes politikai egyéniség működését épen a törvényhozási actió kezdetén egy collectiv testület átláthatlan ködével elburkolja. A nemzet a legfontosabb és legéletbevágóbb kérdésekre nézve nem tudja magát tájékozni; nem tudja, hogy azok tulaj donkép kitől származnak. Igen gyak. ran bűnbakul fog fölállittatni egészen ártatlan em- ber; vagy tömjénezni fog olyannak, a ki nem érdemli meg. Ezek ezen rendszernek eredményei. Megengedem, hogy fölfogásom ellen két ellenvetést lehet fölhozni. Az egyik az, hogy nem követtethetik el valami nagy injuria az által, a mit a bizottság tesz, s a bizottság tagjai tesznek; mert a bizottság tagja, mint képviselő, a nélkül is azon indítványokat megteheti itt is e házban, a mikor e tárgy a ház elé kerül: miért ne gyakorolják tehát e jogot a bizottságban ? Igenis, tisztelt ház, mindenkinek van joga indítványokat tenni. De tegye azt itt saját felelősségére a közvélemény előtt. De ahhoz nincs joga sem
