Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-381
381. országos ülés május 4. 1875. 397 azokból kész, a mi ugy lett előterjesztve, mint kell, hogy a ministerium valamit a törvényhozás elé terjeszszen: az mind a múlt kormány műve. Tudjuk, hogy az észak-keleti vasút ügye még a múlt ministerium alatt elintéztetett, igy a másik és a harmadik is, mely még függőben van Bécsben, mind a múlt kormány műve. E vasúti törvényjavaslatoknak azon része, mely a jelen kormányé: nem nagy dicsőségére válik, s nagy fejtörésébe s fáradságába nem került; mert két perez alatt meglehet tenni, hogy átalános fölhatalmazást kérjünk arra, hogy intézzünk el mindent saját belátásunk és tetszésünk szerint. Kérdem tehát, hol volt a tisztelt ministerium elfoglalva e két hónap alatt, és mit tett? Én a legjobb akarattal fürkészve cselekvésének semmi nyomát nem látom. Jelen volt igaz, a házban; de ez teszi minden ministerium. Jelen volt a fusionalis banketteken, azt is tudom ; de hogy ezek oly rendkivüli foglalatosságok legyenek, melyek megakadályozzák a miaisteriumot abban, hogy két hónapon át a fontos ügyeknek nemcsak elintézéséhez; de csak elintézésök megkezdéséhez is hozzáfoghasson : azt el nem ismerem. Egyébiránt erre vonatkozólag még csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy én egyátalában azt, hogy egy minister nagyon el van foglalva bizonyos ideig: mentségül el nem fogadhatom arra, hogy a nagy elvi kérdéseket el nem intézte. A tisztelt minister ur nem maga dolgozik. Ha a vámkérdésben, vagy a tariffa megváltoztatására nézve lépéseket kell tenni: nem a tisztelt minister ur teszi azt, hanem csak rendeletet ad közegeinek, hogy ezzel foglalkozzanak ilyen irányban. Még a bankkérdés megoldását is, mely egyik a legkényesebb kérdéseknek : nem hiszem, hogy a minister ur azzal kezdené, hogy maga vasútra üljön, és menjen bankárt keresni, hanem megbiz valakit. Szóval, a ministernek igazgatni kell és irányeszméket adni : ez néhány óra, néhány perez alatt megtörténhetik. Az, hogy a minister el van foglalva, nem szabad, hogy befolyással legyen a magasabb politikai kérdésekre. Egy dolog természetesen szükséges erre : az, hogy ha valamit akarunk adni, azzal magunk is bírjunk, hogy irányeszméket adhassunk: szükséges, hogy azok meglegyenek. Hogy azok mennyire nincsenek meg, azt igen szépen, szellemdusan fejtegette ma Apponyi tisztelt képviselőtársam. Ennyit átalában azon kérdésre nézve, hogy a kormány mit tett. Menjünk át a tulajdonképeni kérdésre, azaz, a közgazdasági és pénzügyi helyzetre. Ennek megítélésére, azt hiszem, szükséges kiindulási pontul egy nyilatkozatot venni, a mely tulaj donképen alapját képezi az egész jelen helyzetnek. Méltóztatnak emlékezni, hogy midőn ez az uj aera betört, — tegnap épen három hónapja, tudniillik február 3-án, — Tisza Kálmán jelenlegi belügyminister ur mivel idézte elő ezen helyzetet? Egy beszéddel, a melynek veleje ezen néhány szóban rejlik, hogy ő a beterjesztett pénzügyi programmnak egy részét elfogadja ugyan, tudniillik a már elkészült adójavaslatok alapján befolyandó öt-hat milliónyi emelést elfogadja; de a többire nézve ő előbb meg akar győződni arról, hogy a bankkérdés, a kereskedelmi és vámkérdés megoldásából, úgyszintén az államjavaknak, vagy darusításából, vagy bélbeadásából nem lehet-e egyrészről a kincstár jövedelmét tetemesen szaporítani, másrészről pedig a nemzetnek adóképességét emelni. Ez képezte sarkpontját a vitának; ez a nézet jutott érvényre a házban; ez buktatta meg a volt kormányt, és életet adott az uj ministeriumnak; természetes tehát, hogy ezen nyilatkozat után méltán lehetett várni azt, hogy az uj ministerium, mihelyest a kormány gyeplőit kezébe veszi: rajta lesz. hogy mielőbb juthasson azon meggyőződéshez, hogy vajon ezen emiitett kérdések megoldásából lehet-e remélni oly kincstár-szaporulatot, a jövedelmek oly mérvű emelkedését, hogy ez által az előbbi pénzügyminister ur által még javaslatba hozott jövedelmi adó fölöslegessé tétessék. Mit tett ez irányban a tisztelt ministerium? Tegnap a pénzügyminister ur Sennyey báró tisztelt képviselő ur egyenes fölszólitására diplomatiai köpenybe burkolódzott, és azzal mentegetődzött, hogy arról nem lehet beszélni, hogy az titok, és az nagyon veszélyeztetné a kérdés megoldását. Engedelmet kérek, én elismerem, hogy lehetnek kényes kérdések, nevezetesen politikai kérdések, hadászati kérdések, a melyek egyik vagy másik részének fölfödözése compromittálná az ügyet; de hogy a kereskedelmi és vámkérdés titok legyen : azt a világon most hallottam először. A hol uj kereskedelmi- és vámszerződést kell kötni, ott a kormány előbb magához hiyja a. sajtó képviselőit, közli velők a szerződő tel eszméit, és fölkéri őket, hogy vitassák meg azokat minél nagyobb mérvben, hogy az eszmék tisztulván, tudja a, kormány, hogy mely utat kell választania. Látjuk hogy a túlsó félnél, a mint azt nevezni méltóztatnak, hónapok óta folyik a vita. A kormány nem titkolja, hogy mily irányban kívánja a vám és kereskedelmi szerződést Magyarországgal szemben módosítani, és épen a pénzügyminister ur tartja szent kötelességnek e föle a titokleplét borítani. És a bankkérdés! Megvallom, hogy ez az eljárás előttem nem uj, mindnyájan emlékezhetünk rá. hogy egyszer körülbelül másfél évvel ezelőtt, midőn Simonyi Ernő tisztelt barátom a bankkérdés tárgyában határozati javaslatot nyújtott be: az akkori pénzügyminister, nem tudván mikép feleljen rá, fölkérte Simonyi Ernő barátomat, hogy vonja vissza határozati javaslatát, vagy halaszsza el máskorra, mert
