Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-381
381. országos ülés május 4. 1875. 383 Apponyi Albert gróf: Tisztelt ház! Mai csekély fölszólalásomnak indokolására és jellegének meghatározására szükséges, hogy az eddigi vita főmomentumaira pár szóval reflectáljak. Báró Sennyey Pál tisztelt képviselő ur tegnapi nyilatkozatában, a tisztelt kormányhoz — az általa követendő politika főbb elveire nézve némely szabatosabb körülirt kérdéseket intézett. Tette ezt oly kijelentéssel, hogy az ezen kérdésekre adandó választ nem tekinti jelen szavazatának föltételéül, hogy ennek folytán a kormánynak az adandó válasz idejére és módjára nézve lehetőleg legtágabb tért kíván engedni. Ha ennek folytán a tisztelt kormány részéről oly nyilatkozat történt volna, hogy ezen vita keretében, ezen vitának lefolyása alatt nem tartja még időszerűnek a báró Sennyey Pál képviselő ur által fölvetett kérdésekre válaszolni: nem lett volna okom fölszólalni, és vártam volna az időt, melyet ezen nyilatkozat megtételére a tisztelt kormány maga fog megválasztani. Azonban a tisztelt pénzügyminister ur szintén a tegnapi napon a báró Sennyey Pál képviselő ur által fölvetett kérdésekre talán nem választ, hanem mégis egy olyan nyilatkozatot adott, a mely a véglegességnek egy bizonyos jellegével birván, kénytelen vagyok elmondani, hogy legalább csekély magamra minő benyomást tettek azon szavak, a melyekkel a tisztelt pénzügyminister ur báró Sennyey Pál képviselő ur beszédére reflectált; kénytelen vagyok ezt tenni annál inkább, mivel azon állás, melyet a tisztelt kormány ezen kérdésekkel szemben elfoglalt: képezi tengelyét azon megítélésnek, melyet a tisztelt kormány politikájával szemben gyakorolni hivatva vagyunk, és mert azon nyilatkozatra reflectálni máskor, mint ezen vita keretében, talán nem leend sem időm, sem alkalmam. A tisztelt pénzügyminister ur válasza, — ha eltekintek azoktól, a miket a tárczájához tartozó speciális kérdésekre válaszol, és a mik báró Senney Pál által rögtön helyreigazittattak, s világos félreértésen alapulván, többé kritika tárgyát nem képezhetik, — az átalános politikai jelentőségű kérdések összességére nézve oly értelemben nyilatkozott, mely a következő mondatokban, melyeket bátor leszek az ő beszédéből szószerint fölolvasni, kulminál: „Én csak azzal vagyok bátor bezárni ezen rövidre vont reflectiókat, hogy annyit, a mennyit ezen kormány elveinek, ezen kormány által követendő politika szellemének és intentiojának megítélése végett szükséges tudni: annyit igenis eddigi nyilatkozataiban is, melyek mindig őszinték, tartaléktalanok és határozottak voltak, a kormány kijelentett. Annyit tud róla az ország, hogy a bizalom és bizalmatlanság kérdésében ítéletet hozni tudjon." Ismét más helyütt beszédének zárszavaiként ezeket mondja a tisztelt pénzügyminister ur: „így fogom föl a kormány helyzetét ma, és azt hiszem, — ez egyéni szerény nézetem, — méltányosan ezt másként fölfogni nem lehet, és én magam részéről azt hiszem, hogy a kormányt azt, a mi hivatása, kötelessége a pillanat, a jelen helyzetnek helyes fölfogása folytán a mai körülmények közt máris megtette, és a tisztelt ház elé terjesztette." Beszédének más helyén a tisztelt pénzügyminister azt mondja, hogy mindazon kérdésekről, illetőleg azon követelésekről, melyek fölvilágositásadás tárgyában a kormányhoz intéztetnek: ma, illetőleg tegnap szól utolszor, és ezzel nyerte az ő nyilatkozata, — mint beszédem bevezető szavaimban mondani bátor valék, — a véglegesség azon jellegét, mely az arra adandó válaszra okvetlenül késztet. Ha megvizsgáljuk azon szavakat, melyeknek szószerint fölolvastam tartalmát és értelmét: az nem más, mint egyenes megtagadása a báró Sennyey Pál által a kormányhoz intézett kérdésekre való ujabb fölvilágositásoknak; megtagadása a kérdés fölvetése jogosultságának; utalás arra, hogy midőn a kormány fölött, midőn bizalmi vagy bizalmatlan kérdés fölött ítéletet mondani akarunk: ne a kormánytól még ezentúl várandó nyilatkozatok; hanem a kormánynak eddig már megtörtént nyilatkozatára, a kormánynak eddig kifejtett kezdeményezésére vessük pillantásunkat, onnan merítve érveinknek és Ítéletünknek indokait. E szerint nem is képzelhetek mást, minthogy a tisztelt pénzügyminister ur intentiójához híven járok el, midőn a tisztelt kormány eddigi nyilatkozatait, eddigi kezdeményezéseit teszem vizsgálódásaim tárgyává. Nyilatkozat oly értelemben, hogy a képviselőház, vagy az országgyűlés bármely háza előtt kifejezte volna azon irányelveket, melyeket a kormány szem előtt tartani készül, oly nyilatkozat, azt kénytelen vagyok ismételni, — és kénytelen leszek ismételni mindaddig, míg ezeknél többeket és tüzetesebbeket nem hallok: nem történt; mert, — itt ismét a tisztelt pénzügyminister ur szavaira hivatkozom, — a pénzügyminister ur, a ki a kormánynak egyik kiváló tagja, s a kiről tehát alkalmazható az, hogy: quisque optimus verbonmi suorum iníerpres 1, a kormány eddigi programmszerü előterjesztéseit a következő főpontokban véli összefoglalhatóknak : „Jöjjünk tisztába egyszer e követelésekkel, s lássuk, mi azokból méltányos, mi nem. Ha e kormány összetett kezekkel állott volna ide, és azt mondta volna, én elvállalom a kormányzatot és folytatom ugy, a hogy lehet.: akkor volna a kivételeknek értelme. De mikor a kormány azt mondja, hogy a takarékosságnak azon mértéke sem elégséges, melyet a pénzügyi bizottság e költségvetésben keresztül vitt, s melynél fogva 800,000 forinttal leszállította a bel- és közigazgatás szükségletét; mikor a kormány azt mondja, hogy tovább kell menni, s a
