Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-372
262 372. országos ülés ápril 23. 1875, dítványozni, és azt hiszem, a tisztelt, pénzügymiuister ur is meg fog abban nyugodni. Méltóztassék a tisztelt ház ezen beterjesztett kérvényekre nézve a kérvényi bizottság véleményének tárgyalását fölfüggeszteni mindaddig: inig az idevonatkozó törvényjavaslat , a melyről Kautz Gyula tisztelt barátom szólott : szentesítés alá jő, tudniillik a nyilvános számadásra kötelezett intézetek megadóztatásáról szóló törvényjavaslat. Ennek az : az előnye lesz, hogy midőn a tisztelt ház elhatározza a kérvényi bizottság; majdan beterjesztendő jelentése nyomán, hogy a törvény értelmében intézkedjék a pénzügyminister: akkor a már meghozott törvényre történhetik hivatkozás; holott ma még erre nem hivatkozhatunk. Ezzel nem vesztünk semmit, és ezen intézetek jelentékeny előnyben fognak részesülni. De szükséges is, hogy részesüljenek; mert senki sincs közülünk, a ki kétségbevonná, hogy ezen önsegélyző egyletek, humanistikus intézetek a törvénynek védszárnyait minden tekintetben megérdemlik. Kérem tehát a tisztelt házat és a minister urat: méltóztassanak beleegyezni, hogy ezen kérvények tárgyalása függesztessék föl azon ideig, a midőn a nyilvános számadásra kötelezett intézetek megadóztatásáról szóló törvényjavaslat törvény erejére emeltetik. (Helyeslés.) Elnök: Bátor vagyok a tisztelt képviselő urat fölkérni, hogy ha indítványt akar beadni: azt írásban méltóztassék beadni. Kautz Gyula : Azon esetre, ha-Várady Gábor indítványa elfogadtatik, visszavonom indítványomat. Vécsey Tamás! Tisztelt ház! A mint egyrészről nem szokás és nem tanácsos a törvénynek visszaható erőt tulajdonítani, és e részben a tisztelt pénzügyminister ur nagyon helyes álláspontot jelzett: épen ugy másrészről óvatosan kell, különösen a törvényhozó testületnek, a végrehajtó hatalom közegét arra utasítani, hogy valamely kérdést, a mely sokaknak érdekét sérti, elintézzen oly törvény alapján, a melynek megváltoztatandóságát a ház már kimondta ; sőt a mely törvény helyébe az uj már cl is készíttetett, és a mely maholnap elődjének helyet el fogja foglalni. Ezen szempontból indulva ki. kijelentem azt, miszerint én is legtanácsosabbnak és legczélszerübbnek vélném, ha a tisztelt ház méltóztatnék Várady Gábor tisztelt képviselő ur indítványát elfogadni. Fölszólalásomnak egyébként azon indoka is volt, miszerint tisztelt barátom Kautz Gyula ur a maga ajánlatában kiemelte a 6.226., 6.227. és 6.400. szám alatti kérvényeket, kettőről pedig, tudniillik a 6.473. és 6.445. számokról, melyek hasonló természetűek, említést nem tett; ír ár pedig ezen kérvényezők hasonló alapon állnak és hasonló méltánylandó érveket hoznak föl; sőt vannak több ily egyletek az országban, melyek a ház bölcs elintézésére várnak : Miután ő javaslatának visszavonására nyilatkozott : én csak azt jelentem Id, hogy Várady Gábor tisztelt képviselőtársam javaslatát pártolom. Molnár Antal előadó: Tisztelt ház! A kérvényi bizottság nevében, melyet e helyen képviselni van szerencsém, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy nem járulhatok Várady Gábor tisztelt képviselő ur indítványához; nem járulhatok pedig azon okból; mert nem látom annak gyakorlati czélját, akár legyen megalkotva azon törvény, mely jövőre nézve ezen humanistikus és nem bankszerű üzlettel biró társulatokra nézve alkalmazandó lesz, akár nem: a múltra sem méltányosan sem jogosan nem lehet kívánni, hogy azon adó alól, mely a múltban más állampolgárokat csak ugy terhelte, mint ezeket: ők fölmentessenek oly törvény alapján, a mely csak jövőre hozatik. Kérem a tisztelt házat: méltóztassék a kérvényi bizottság véleményét változatlanul elfogadni. Széll Kálmán pénzügyminister i Tisztelt ház! Én Várady Gábor tisztelt képviselőtársam indítványát sem tehetem magamévá, nem tehetem magamévá egyszerűen azért: mert a törvény, melyet alkalmaztatni kivan, kimondja, hogy 1875. január l-jétől a megadóztatás ekképen és ekképen lesz eszközlendő; már most e törvény értelmében intézni el a régi törvények alantján az 1873. és 1874-re kivetett s végrehajtás alatt álló adókat, olyan elv, melyet magamévá nem tehetek. Igen kérem a tisztelt házat: méltóztassék megnyugodni a kérvényi bizottság véleményében. (Helyeslés.) iilllölí í Méltóztassék a tisztelt ház meghallgatni a fölolvasandó indítványokat. Wächter Frigyes jegyző (újra fölolvassa Kautz Gyula indítványát.) Szeniczey Ödön jegyző (olvassa Várady Gábor indítványát.) Elnök; A kik a kérvényi bizottság véleményét elfogadják: méltóztassanak fölállam. (Megtörténik.) A többság elfogadja, s e szerint a beadott módositványok elesnek. Molnár Antal előadó (olvassa a 7—19. sorszámok alatti kérvényekre a bizottság véleményét, mely észrevétel nélkül elfogadtatik; olvassa továbbá a 20. és 21. sorszámok alatt Makó városának és Kocsis Lajos makói lakosnak a regálék megszüntetése tárgyában beadott kérvényekre a bizottság véleményét, mely szerint azok az igazság ügyminist érnek kiadandók.) Madarász József: Tisztelt ház! Bocsánatot kérek, hogy a kérvényi bizottság tisztelt előadóját és egyúttal a bizottságot arra kérem, hogy midőn például a regale megszűntetése, másodsorban