Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-357
10 357. országos ülés ápril 3. 187.">. szavazhatom-e vagy nem. Mert ha meg kellene szavaznom ez adótörvényeket: látnom kellene, legalább hogy lássam, hogy ez adófölemelés által segítve lesz az ország bajain. De ezt a tisztelt pénzugyminister ur nem mutatta ki semmivel. Igaz, hogy öt millióval többet veszünk be, ha ez adókat megszavazzuk; mintha ezek nem rovatnának ki. De midőn huszonöt és fél nominális, valósággal pedig inkább harminczöt millió deficitről van szó: van-e segítve az ország baján öt millió adófölemeléssel ? Ha pedig öt millió adóemelés nem elég, ha azon áldozat, melyet a nemzettől ez adóemelés által kívánunk, •— mert azt be méltóztatnak ismerni, hogy viszonyaink és adórendszerünk mellett, akármely adófölemelés áldozat: — mondom, ha ezen áldozat, melyet mi újra megkívánunk az országtól, sem elegendő orvosolni az ország bajait: akkor nem látom azért át azon motívumot, mely engemet arra bírjon, hogy megszavazzam ezen törvényjavaslatokat. Én föntartva mindazon észrevételeket, melyeket a pénzügyi politikára nézve tenni akarok és pedig akkorára, mikor a pénzügyminister ur a képviselőháznak be fogja terjeszteni a födözetre vonatkozó javaslatot : most áttérek csupán magára a szőnyegen lévő törvényjavaslatra, és arra teszek néhány észrevételt, hogy magam is rendben legyek és a napirenden kívül ne szóljak. A pénzügyminister ur azt mondja, hogy ezen szállítási adó nem oly terhes, mert hisz a szállítási árnak csak 2°/ 0-át teszi a teherszállítás. Igaz. hogy az 2nagában véve nem sok; de nem ugy kell a dolgot fölvenni, hanem egyszerűen ugy, hogy a szállítás főleg az ipar, a kereskedelem és a Yöldmivelés érdekében van: mert azon utazók száma, a kik mulatságból utaznak, igen kevés, aránylag igen csekély, s így tehát, midőn a pénzügymininister ur két és fél millió forintot remél bevehetni a szállítási adóból: az annyit jelent, hogy a magyar ipar és kereskedelmet két és fél millióval megadóztatjuk. Már most az a kérdés: hogy vajon a magyar ipar és kereskedelem a fejlődés azon stádiumában van-e, hogy ezen megadóztatást megbrrja? Igaz, hogy megadóztatták a szállítást Franciaországban, igaz; de csak senki sem fogja azt mondani, hogy az ipar, kereskedelem és földmivelés nálunk a fejlődés azon stádiumában van, mint Francziaországban; pedig ott sem használ az az iparnak, a kereskedelemnek és földművelésnek. Ezek azonban ott legalább annyira megerősödtek már, hogy a szállítási adó nem tesz rajtuk valami nagy kárt, mit azok megsinlenénck; de nálunk minden legkisebb teher, minden legkisebb hátrány, melyezeknek útját állja, azoknak ártalmára van. Azt mondja a pénzügyminister ur, hogy ezen adónem nem sújtja a legszegényebbeket. De kérem ezen kifejezés „legszegényebbek" nagyon .relatív fogalom. Természetes, hogy a legszegényebbeket nem is sújthatja: mert hisz azok egyátalában nem utaznak; hanem sújtja a szegény embert, sújtja a kisbirtokost, a ki egész évi fáradságánakgyümölcsét a piaczrá viszi, hogy azt elárusítsa, és sújtja azon szegény embert, ki a városba megy. hogy magának a szükségleteket olcsóbb áron és jutányosabban megszerezhesse; tehát sújtja a szegény embert. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) De ez. nézetem szerint, nem a főtekintet. A főtekintet az, hogy sújtja az ipart, a kereskedelmei. és a földmivelést; pedig ha mi az ipar, a kereskedelem és földmivelés fejlődését nem mozdítjuk elő Magyarországban: akkor Magyarország fölvirágzása egyátalában lehetetlen. A minister ur azt mondja, hogy hiszen még terhesebb volt a szállítás akkor: mikor az agio még nagy volt. Igaz; de ez is csak a szállítók egy részére volt terhesebb : mert a pénzügyminister ur igen jól tudja, hogy azokra, kik a külföldre szállítottak, azokra nagy nyereség volt; azokra az agio csökkenése valóságos calamitás volt, és talán egy részét a forgalmi pangásnak az is idézte elő, hogy az agio-viszonyok javultak, mert a külföldre való kivitel most nem oly nyereményes, nem oly jutányos, mint volt eimekelőtte. Az agio tehát ép olyan, mint sok más calamitás. mely, midőn egyfelől sújt, másfelől használ. Alig van oly calamitás, melyből a társadalomnak egy része hasznot ne húzna. Emlékezem, hogy midőn néhány év előtt Amerikában kiütött a nagy háború, annak következése az lett, hogy Angliában a gyapotgyárak majdnem mind beszüntették a munkát; a munkások százezrei munka nélkül maradtak. s ez valóságos calamitás volt Angliára nézve; ugy számítottak az emberek, hogy Anglia ezen háború alatt negyven millió fontnyi sterling kárt szenvedett. A háború befejeztetett, a béke helyreállíttatott, és mi lett a következés? Az, hogy ismét kiszámították, hogy a béke helyreállításánál ujabb negyven millió font sterlinget vesztett Anglia. Miért? Mert a háborúra szükséges szállítmányok beszüntettek. A mit tehát ezen calamitás egyfelől ártott: másfelől használt. Így van ez minden más calamitással, igy az agioval is, mely egyrészt ártott, másrészt haszált, és hasznára volt, mondom, különösen a forgalom azon nagy részének, mely a külföldre ment, és annak nyereségét nagyon szaporította. Megvallom, hogy midőn ily megadóztatásról van szó, mely az ország anyagi fejlődésének ártalmára lehet: akkor én nem látom át, hogy mily nyereménye legyen az országnak az által, hogy két és fél millió forint jövedelmet nyer ezen megadóztatás által, a midőn indirect utón a kereskedelem-, iparés földmivelésnek okozott kár áltaj. sokkal többet veszt. Azt mondotta a tisztelt pénzilgymhu 'er ur,
