Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.

Ülésnapok - 1872-363

363. országos Illés apr-ü 10. 18ÍS. 141 akkor ha például 50 frtot fizet lakbért : semmi nyereség nincs ez intézkedésben. Ellenben a többi városokra nézve hátrányos; mert ha kapnak 25 írtért lakást a kis városokban, akkor ott, hol adója eddig 3 írt 75 krtól 6 frt 25 krig volt: ezen intézkedés szerint adója föl fog menni 8—10 frtig. Itt tehát van emelés, s bátor vagyok azért most is kijelenteni, hogy előbbi állí­tásaimhoz most is ragaszkodom. Továbbá a mit a kis és nagy községekben segédekkel dolgozókra nézve méltóztatott mondani, azt hiszem e tekintetben tévedett a tisztelt minis­ter ur. Azt mondja ugyanis, hogy nincs adóemelés azokra nézve. Azt hiszem, hogy miután eddig a családfő ö frtot fizetett, minden legény után pedig külön 2 frtot; most pedig a családfő fizet 5 frtól 12 frtig és minden segéd után 2 — 4 frtot, tökéle­tesen alapos volt azon állitásom, hogy köriübelől meg van kétszerezve a műiparos adója, a mennyiben az adókivető bizottságtól függ, hogy a családfőre a legnagyobb tételt 12 frtot és a legényekre nézve 4 frtot állapítson meg. Ezt csak helyreigazítására annak, mit mint kételyt a minister ur előbbi előadá­sában fölhozott, voltam bátor előadni. Elnök s Azt gondolom, tisztelt ház, hogy mtután az a) pontra tett módositvány folytán a táblázatnak két főczime kérdés alá vétetett, és vé­leményadás végett kiadatott az adóügyi bizottságnak talán az egész 7-ik §. fiiggőbeu marad, mert a többi tételek megállapítása összeköttetésben van a czimnek megváltoztatásával. Ennélfogva a 7-ik §. egészben véleményadás végett az adóügyi bizottság­hoz! utasittatik. (Helyeslés.) Huszár Imre jegyző (olvassa a 8-ik szakaszt.) Elnök: Méltóztatnak elfogadni a 8-ik §-t az adóügyi bizottság szövegezése szerint? (Elfogad­juk! Nem fogacljukl) A kik elfogadják, méltóztas­sanak fölállani. (Megtörténik.) Elfogadtatott. Huszár Imre jegyző (olvassa a 9. szakaszt.) Lázár Ádám : Tisztelt ház! Minthogy annak indokolását, hogy a családfő, ha a nőnemhez tartozik, miért fizeti az adótétel felét: az adóügyi bi­zottság előterjesztett jelentésében sehol sem találom ; a gyöngéd nemre való tekintetből és azon okból, hogy méltányos, hogy a családtagot, ha a nőnem­hez tartoznak, épen ugy felét fizessék az adótétel­nek, minden további indokolás nélkül bátor vagyok ezen §. helyett a következőleg módosítandó uj §-t ajánlani. „Ha a kereseti adó I. osztálya alá eső családfő és családtagok a nőnemhez tartoznak: a családfőre, illetőleg családtagokra kiszabott adótétel felét fizetik." Minden további indokolás nélkül, kérem a pénzügyminister urat, méltóztassék ezen módosítást elfogadni. Széll Kálmán pénzügy minister : Tisztelt ház! Nem vagyok azon helyzetben, hogy elfogadhassam a módosítást, mert itt egészen más szempont mérvadó, mint a gyöngédség és lovagias­ság szempontjai. A családfő, ha a nőnemhez tar­tozik : természetes, hogy a kereseti adónak felét fizeti; mert azon praesumtióból indultunk ki, hogy bizonyos körülmények közt a nöiparos kevesebb eredménynyel halad elő, és így e részben tekintetet érdemlő; de ez már a családtagra nézve nem áll, sőt ellenkezőleg azon családtagokat, a kik nőnem­hez tartoznak, költség tekintetében is köny­nyebben tartja el, mint a többieket. Ezen szem­pontból sem fogadhatom el a módositványt: főleg miután az igen nagy különbséget idézne elő, és hordereje pénzügyi szempontból is nagyobb, mintsem maga a képviselő ur is képzelné. Elnök: Föl fog olvastatni a módositvány. Wächter Frigyes jegyző (olvassa :) „Ha a kereseti adó első osztályú alá eső családfő, és családtag a nőnemhez tartozik: a családfőre és családtagra kiszabott adótétel felét fizeti. Elnök: A kik a 9. §-t az adóügyi bizott­ság szövegezése szerint minden változtatás és hozzá­tétel nélkül kívánják elfogadni, méltóztassanak föl­állani. (Megtörténik.) A többség a szerkezetet el­fogadja, s e szerint Lázár képviselő ur módosit­ványa elesik. Következik a 10 §. Huszár Imre jegyző (olvassa a 10. §-t. Elfogadjuk!) Elnök: Nem lévén észrevétel: a 10. §. el­fogadtatott. Következik a 11. §. Huszár Imre jegyző (olvassa a 11. szakaszt.) Szederkényi Nándor: Nem tudom, hogy ezen §-nál az adóügyi bizottság mily indoko­kat talált arra, hogy a cselédek, gyári munkások és segédek adóját a munka-adóval akarja megfizet­tetni; de ismervén az ipartörvényt, a mely átalá­lában a cselédek és segédek ügyét szabja meg: ezen §. folytán nagy hátrány sőt kellemetlenség hárulhat a munka-adóra, a gazdára. Megengedem, hogy a kincstár érdeke az, hogy a kincstár az adót minden föltétel alatt megvegye ; de az, hogy ez által kik­nek milyen kellemetlensége lesz : az természetesen mint látom e §-ban is, második kérdés. Én nem tudom ugyan, meglehet, hogy a pénz­ügyminister ur kellőleg föl fogja világosítani a hely­zetet: vajon nem háramlik-e e §-ból azon kellemet­lenség a gazdára, hogy például megfizeti az adót, és miután tudjuk, hogy az ipartörvény és szabály-

Next

/
Oldalképek
Tartalom