Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.

Ülésnapok - 1872-363

132 363. országos ülés appil 10. 187S. összege, ha a lakbér 500 forintnál nem nagyobb, ugyanazon tételre emeltetik az üzleti helyiségen kivül, a mely eddig az üzleti helyiségnek beszámí­tásával állapíttatott meg. Ennek az a következése, tisztelt ház, hogy az iparosoknak legnag3 r obb része, kivévén a segéd nélkül dolgozókat, ebbe a kategó­riába tartozik, miután 500 forintnyi lakbérig együvé vannak sorozva a különböző lakbértételek, tehát az a különbség van, hogy az iparosok nagy része többet fog fizetni annyiban, a mennyiben nincs bevéve e téíelbe a különböző üzleti helyiségért fize­zetendő összeg. Ennek a következése az lesz, hogy azon iparos, a ki eddig 25 forint adót fizetett: an­nak adója ezután egész 35 forintig lesz fölemel­hető. Ez maga tetemes adóemelés, tisztelt ház, és pedig olyan, a mely az ország polgárainak igen nagy kontingensét, tudniillik az iparosok zömét illeti. A mi most már illeti itt a b), c), cl) alatt be­hozott tételeket, hol a lakbér nyolezszoros összegéig el lehet menni: ez azokat illeti, a kikről ismeretes, hogy igen gyakran eltagadják valódi jövedelmü­ket, és ez valóban sokszor majdnem a botrányos­ságig megy. Tudvalévő dolog példának okáért, hogy Pesten a legnagyobb jövedelem, a mely be van vallva, 8.000 forintra megy; holott tudjuk, hogy vannak ezen kategóriába tartozók között, a kiknek jövedelme 30.000—-40.000 forintnál többre megy. Ezek elle­nében szándékoltatik behozatni ezen intézkedés, és ebben a tekintetben ez igenis arra szolgálna, hogy az eddigi hamis bevallásoknak eleje vétessék, és az adóteher egyenlősittessék bizonyos tekintetben. De, tisztelt ház, ha ezen czélt ei lehetne is érni ezen utón: mégis kétségtelen az, hogy ezen az utón is emelkedni fog azon átalános teher, mely a községre adó által háramlik ; mert az orvosok, ügyvédek, és mások, a kik e kategóriába tartoznak, azon többletet, a melyet fizetni tartoznak: át fogják hárítani a közönségre, a mely szolgálatukat igénybe veszi, és e szerint nemcsak az fog eléretni, hogy ők igazságosabban fognak megrovatni közvetlenül; hanem ez által egyszersmind nagyobb teher fog háramolni a közönségre is, tehát ez is némi emelése az átalános adótehernek. Átalábau, tisztelt ház, én azt látom, hogy az adóteher olyan, mint egy vizmedencze, a melybe kü­lönböző oldalról folyik és csergedezik be a víz, bárhonnan is folyjék bele, mindig csak arra használ, hogy a medencze tükre emelkedjék. Ez az egyik, a mibe nézetem szerint tetemes adóemelés foglaltatik, nevezetesen az iparosok nagy tömegére nézve; a másik a 7. §-ban fordul elő. Itt nagy mérvben terheli minden adó a legszegényebb osztályt. Példának okáért a házas zsellér, minden­féle cseléd, napszámos fizetett eddig az 1873. évi sze­mélyes kereseti törvény szerint városban 2 forintot, falun 1 forintot, ezeknél a családtagok után külön követeltetett városokban egy forint, falun 50 kraj­czár. Ezután a mezőgazdasági cselédek nem fognak fizetni többet, mint eddig, kivéve, hogy a család­tagok után 50 krajezár helyett 60 krajezárt fog­nak fizetni, tehát itt is van némi adóemelés ; de ez tűr­hető ; hanem minden napszámos, a kikhez soro­zandó kétségtelenül az 1873. évi törvényben érin­tett, de itt világosan ki nem tett házzal biró zsel­lér és átalában minden napszámos, házi cseléd: fogna fizetni az uj törvény szerint Budapesten 4 forintot, nagyobb városban 3 forint 50 krajezárt, kisebb városban 2 forint 50 krajezárt, falun 2 fo­rintot, ezeknél családtagja után Pesten 20 kraj­czárral, más városokbun szintén 20 krajezár­ral, faluhelyen 10 krajczárral fognak többet fizetni, tehát a családtagokra nézve nincs valami nagy változás; hanem igenis nagy teher száll, mint már a házadónál is kiemeltem, a népnek legszegényebb osztályára, a falun lakó házas zsellér és napszá­mosra : mert ezeknek adója a czélbavett intézkedés szerint megkettőztetik, ugyanazokat éri a tehernek megkettőzése, a kik már mint kis ház birtokosai te­temesebben lesznek megróva, mint voltak ezelőtt, tehát mintha épen csak a népnek ezen legszegé­nyebb osztályát választotta volna ki a törvényhozás ; ezeknek adója úgyis mind a házbirtokosoké, úgyis mint napszámosok-é, majdnem kétszerese lesz az eddiginek. A mi a napdijjasokat, napdijas írnokokat és más ilyen kisebb állásokban alkalmazott egyéneket illeti, ezekre nézve eddig fix tétel nem volt alkal­mazva, eddig az ilyenek egyenesen a napszámosok közé számíttattak és fizettek városokban 2, és falun 1 forintot. Az itt tervezett eljárás szerint fölemel­tetik ezek adója 6, 5, 4, 3 forintra, a városok szerint. Ez is tetemes, sőt igen nagy adóemelés. A mi illeti az iparos segédeket, ezek fizettek eddig városokban 4, falun 2 forintot. A családtag fizetett városban 1 forintot, falun 50 krajezárt. Ezután fognak fizetni Pesten 5 forintot, — eddig Pesten is 4-et fizettek — más városokban 4 forint 50 krajezárt, falun 3 forintot. Pesten tehát 1 fo­rinttal, más városokban 50 krajczárral, falukon is­mét 1 forinttal emelkedik az adó. A segéd nélkül dolgozó iparosoknál eddig nem volt fix tétel, ők is a szerint adóztattak meg, mint más iparosok: ha nem elégedett meg a kivető bi­zottság bevallásukkal: akkor a lakbér alapján lettek megadóztatva. Az uj intézkedés Pesten, nem tudom, sokkal kedvezőtlenebb . lesz-e rájuk nézve, mint volt az eddigi; hanem az lesz más városokban és falukon. Az egy segéd nélkül dolgozó iparos kisebb váro­sokban vagy a faluk szélén kap szállást 25 fo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom