Képviselőházi napló, 1872. XVI. kötet • 1875. ápril 3–május 4.
Ülésnapok - 1872-362
362. országos ülés ápril 9. 1875. 105 tekintet nélkül mindazon pénzintézetekre, a melyek alapszabályaik értelmében főleg takarékpénztári üzlettel foglalkoznak, kiterjesztessék. A ki a vidéki pénzintézetek viszonyait ismeri: az tudja, hogy számtalan helyen takarék-egylet, segélybank, hitelbank, népbank és más nevezet alatt keletkeztek pénzintézetek, a melyeknek üzletköre tulaj donképen azonos a takarékpénztárakéval; és sok helyen a takarékpénztár elnevezés csupán azért mellőztetett, hogy az ott már létező takarékpénztártól az elnevezésben megkülönböztessenek. A vidéki pénzintézetek alapszabályai mutatják, hogy a hitelbank és más hasonló elnevezés alatt fönálló pénzintézetek alapszabályaiban határozottan ki vannak zárva minden vállalati és koczkázatra kötött nyereményi üzletek. Történik pedig ez részint a részvényesek, részint a betevők érdekeinek biztosítása végett elannyira, hogy ezen pénzintézeteknek egy száz forintos úrbéri kötelezvényt sem szabad saját rovásukra vásárolni; hanem foglalkoznak betétekkel, leszámítolással és visszleszámitolással, kézi és jelzálogi, bizományi és behajtási üzletekkel, szóval ugyanazon üzletekkel, melyekkel a takarékpénztár nevezet alatt fönálló üzletek foglalkoznak. Kérdem már most tisztelt ház, hogy ily körülmények között összegyeztethető-e az igazság, jogegyenlőség és méltányossággal, hogy ezen kedvezmény tisztán a takarékpénztárak elnevezése alatt fönálló pénzintézetekre szorittassék ? Nézetem szerint erre máskép, mint nemmel felelni nem lehet. De czélszerüségi indokok is ezt követelik; mert ha a jogegyenlőség és igazság követelményeinek figyelmen kivül hagyásával a kedvezmény tisztán a takarékpénztárakra szoríttatnék : ez azt fogná okozni, hogy a többi pénzintézetektől a betétek elvonatnának és a takarékpénztárakba helyeztetnének el, és ennélfogva nem nyerne az állam kincstára semmit; de igenis nagyon sokat veszítenének, megingattatnának ezen vidéki solid pénzintézetek ós ebből folyólag ismét az egyes hitelélvezők sújtatnának a tömeges hitelvisszavonások által. Ha már most, tisztelt ház, a kérdéses 9. pont szövegét tekintem: minden esetre kételyek merülhetnek föl az iránt, vajon itt tisztán a takarékpénztár neve alatt fönálló pénzintézetekben elhelyezett tőkék kamatai értetnek-e? vagy pedig minden tőkék kamatai, melyek oly pénzintézetekben helyeztetnek el, a melyek takarékpénztári üzlettel foglalkoznak? Mmthogy a törvényeknek világosaknak kell lenniök, minthogy különösen az adótörvények igen igénylik a szabatosságot, egyfelől azért, hogy az állam polgárai adókötelezettségeik tekintetében tisztában lehessenek magukkal, másfelől az igazságtalan zaklatásoktól megmentessenek: nézetem szerint ezen kétely mindenesetre megoldandó, megoldandó pedig KÉÍV. H. BAELŐ 18^. XVI. KÖTET, akként, hogy nem a pénzintézetek elnevezésére, hanem azoknak alapszabályszerü üzletkörére fektettessék a súly. (Helyeslés.) Nem szándékozom ezen igen fontos kérdés rögtönös elintézését, épen azért nem is terjesztek be módositványt; hanem arra kérem a tisztelt házat : méltóztassék ezen pontot az előadottaknak megfelelő helyes formulázás végett az adóügyi bizottsághoz visszautasítani. (Helyeslés.) Falk Miksa Tisztelt ház! A tőkekamat és járadékadóról szóló törvényjavaslatban, midőn azt az előbbi pénzügyminister ur beterjesztette: a takarékpénztári betéteknek megadóztatása volt szándékban. Az adóügyi bizottság azt határozta, hogy ezek kivétel alá vétessenek, nevezetesen három okból. Az első ok az volt, hogy a takarékpénztárak mintegy gyüjtőmedenczét képeznek, a melybe az apró tőkék összefolynak, a melyek különben a forgalomtól elvonatnának, és ezen gyüjtomedenczékből azután kiszivárognak az üzleti és forgalmi életbe. Miután nálunk a tőkeképződés ngyis lassan és csak igen csekély mértékben szokott fejlődni: a bizottság czélszerübbnek hitte ezt azon az utón is elősegíteni, hogy a takarékpénztári betéteket adó alól kivette. A második ok az volt, hogy igen nehéz volna ezen betétek megadóztatását a gyakorlatban keresztülvinni : mert méltóztatnak tudni, hogy a takarékpénztárbetétek szólhatnak álnévre is, szólhatnak N. N. betűkre. Igaz, azt lehetne erre mondani, hogy fizessék meg ez adót a takarékpénztárak, és ezek azután húzzák le az egyes betevőktől. De itt is két lehetőséggel állunk szemben. Vagy a maga zsebéből fizetné az intézet az adót; és akkor ez kettős, igen súlyos megadóztatása volna a pénzintézetnek; vagy pedig levonná a takarékpénztár az adót a betétek kamatjából, a mivel leszállítaná a takarékpénztáraknál úgyis nem túlságosan nagy kamatot s ezzel alkalmasint elkergetné magától a betevőket. A harmadik ok, ugy szólván, psychologiai volt. Méltóztatnak tudni, hogy a takarékpénztári betéteknek sok esetben úgynevezett diseretionalis természetük van. A szegény ember a takarékpénztárba elhelyezett összegyűjtött néhány forintjának birtokát gyakran el akarja titkolni még saját rokonai előtt is, és sokszor az ilyen szegények hagyatékában találnak takarékpénztári könyvecskéket, melyeknek lételéről a legközelebbi rokonok sem tudtak. Ha ezen embereket arra akarjuk kényszeríteni, hogy vallják be a takarékpénztári betétet: inkább kiveszik onnan a pénzt s talán el is pazarolják, szóval: a forgalomnak neii lesz belőle haszna. Ez volt, tisztelt ház, azon három ok, mely az adóügyi bizottságot arra indította, hogy a takarék14
