Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-336
ÖS8. országos ülés február 10. 1875. 45 de engedjék meg azt is, hogy mindaz, mit önök várnak a coalitiotói, hogy valósuljon, de a valosulássaí ne feledkezzenek meg arról, hogy önök az elvtagadásban választóikat csalták meg. Elnök : Figyelmeztetem a tisztelt képviselő urat, hogy ne használjon oly kifejezéseket, melyek a parlamentáris illemmel meg nem egyeznek, és legyen nagyobb tisztelettel tagtársai iránt, Majoros István: Engedelmet kérek, mikor minket földosztóknak, forradalom-esinálóknak vádolnak, ezek ellen hasonló kifejezésekkel én is élhetek. Az elvhűség mindenesetre követeli azt, hogy ki mit ígért, tartsa meg mindaddig, mig választói elébe nem lépve, megváltozott meggyőződését előadj;;, hogy annak alapján a választók ujabban nyilatkozzanak és niegválaszszák vagy bizalmukat megvonják tőlük. Ezek után röviden csak annyit akarok jelezni, hogy példát vehetnek bal oldali társaink a coalitiora nézve Ghyczy Kálmán tisztelt minister urnák azon eljárásából, mikor a baloldali vezérséget elhagyva belépett a kormányba: vajon nyert-e a tisztelt minister ur. hogy elvét megtagadva ott foglalt helyet ; vajon telj esitette-e azon nagy várakozást, a mit az ország tőle méltán megvárt? íme alig kilencz hónap után oda jutottunk, hogy a minister ur azt bizonyítja be, hogy a szükséges költségek fődözését adófölemeléssel akarja keresztülvinni, az államháztartás rendezésére adóemelést, uj adó behozatalát ős kölcsönt indítványoz, természetesen kénytelen ezt tenni, hogy a fizetésképtelenségtől megmenekülj ön.Már hogy ezen fmancziális operatioval akár az ő választói ; akár az ország bármely választókerülete niikép lesznek megelégedve, és hogy az államháztartás ez utón rendbehozható legyen: alig vagyok képes fölfogni. Példát vehetnek a túloldal két képviselőjének szavaiból, a kiktől többször halljuk kint a folyosókon, hogy íme. mit nyert, az ország, midőn íme a tisztelt bal oldal egyik tagja, bár bevettük a kormányba, nem tudott jobbat csinálni, mint mi. sőt inkább adófölemelést proponál, •és a deficitet semmiké]) rendbehozhatónak mondja, Diogenes mondása jut róla eszembe, ki Platónak, midőn ez az embert animál implame bipes-nek nevezte, egy tyúkot dobott be ablakán ezen mondással : ecce hominem Platonis. Vigyázzon, hogy ő is ne jusson a Plató sorsára. A túloldalról fölszólalt tisztelt képviselő urak közt egyet sem bámultam annyira, mint azt, ki a legelső impulsust adta arra, hogy a pénzügyminister ur e tárczát átvegye, midőn a pénzügyminister urat akkor, mikor képviselői állásáról lemondott és a magánéletbe vonulni kívánt, lelkesítette, buzdította, nógatta a képviselőség ismét elvállalására és a politikai actio terére lépésre. E képviselőtársunk, ki nem restéit a nyilvánosság előtt ilyen dolgot fölhozni, segítette volna, istápolhatta volna őt a clubban a helyett, hogy most nincs számára egyél) vigasza, minthogy öt csaknem a Plató tyúkjához hasonlította. Ez nem egyéb, mint bizalmatlanság saját pártjuk iránt s azon tehetetlenség folytatása, mely szerint nyolcz éven keresztül elárasztották ugyan az országot uj hivatalokkal, állami épületekkel, vasutakkal, melyeknek csupán az építő consortiumok vették hasznát; de az országot a legnagyobb pénznyomorba ejtették. Az én javaslatom az ezen tapasztaltak után nem az ilyen coalitiora irányul, milyen most készül létesülni; mert én nem hiszem, hogy az olaj a vízzel összevegyülhessen, a hol az egyik azt mondja, hogy pártolja a választást: mig a másik a kinevezést kéri a kormánytól; az egyik akar bizonyos tekintetben, a másik nem akar : én az olyan coalitionak jövőjét egyátalában nem képzelem. Ha van valami, a mi még berniünkéi ezen calamitásből kiszabadíthat és megmenthet: hitem és meggyőződésem szerint semmi más, mintha a közösügyes alaptól eltérünk. Hogy ha a takarékosságot akarja a tisztelt coalitionalis — egyébiránt előre nem tudott, hogy kikből álló — kormány, akkor csakis a számos hivatalnoksereget (Fölkiáltások: Holnapi Holnap]) ismétlem, a számos hivatalnoksereget kell leszállítani a szükséges számra, az állami gazdálkodást mind künn mind benn egyformán fölkarolni és a mennyiben csak lehet, a legvégsőbb megszorításig reducálni minden kiadást. Legelső tanácsom a coalitionalis kormányhoz, bárkikből álljon az, hogy a jelen pénzügyi viszonyok között tanácsolja ő felségének, hogy a civillistát, mely tíz év óta már úgyis oly határtalanul emelkedett, más uralkodók példájára szállítsa le, és annak feléről mondjon le a nemzet javára. Kövesse aztán e példát a tisztelt ház és az állampénztárból fizetett minden egyéniség. Ezen az utón és a közösügyes alapnak azon reductiojával egész a zérusig megszüntetvén a fölösleges kiadásokat: mi a deficitektől megmenekszünk és ha rövid időn fölállítjuk a nemzeti bankot, ez egyedüli kútforrása lesz annak, hogy a pénzügyi calamitásből kijuthassunk. Ez a meggyőződésem ; önöket pedig, kik most coalitioba akarnak lépni, mindnyájukat elegendőknek nem tartóin — bocsánat ez őszinte nyilatkozatomért — és ezeknek kivitelére is csak legnagyobb hazánkfiát Kossuth Lajost tartom képesnek, (Derültség. Zaj.) a miért is azt kívánom, hogy annak visszahívását határozza el a tisztelt ház. Az ki fog bennünket menteni a pénzügyi calaioitásokból. (Tetszés
