Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-355

370 355. országos iiles apri! 1. 1875, gásában is, hogy azon 3.000 tanító helyett az első összeget az első esetben a községek, vagy egyes pártfogók fogják lefizetni, mondom, nemcsak a 15 forintnak egyszer-míndenkorra befizetéséről van szó; hanem arról is, hogy évenként legalább hat forintot fizessen minden tanitó, daczára annak, hogy a szolgálati év csak 1870-től számíttatik, és a szolgálati évek száma 40-et tesz. Nem akarom vitatni, hogy vajon a 40 évi szolgálati idő a tanítókra éj) oly indokolt-e, a mint Európaszerte meg van állapítva, hogy például a katonai vagy állami hivatalnokok szolgálati idejére nézve a 40 év az irányadó; én azt hiszem, hogy bármi fáradságos pályája is legyen egy állami hivatalnoknak, de az végre is a szobában kényelmesen ül addig, mig a tanitó mellét, tüdejét, egészségét rongálja. De én más tekintetben is, magasabb közgazdasági szempontból is, mely jeles készültségü állami szakértők kisebb circulatioját kívánja behozni az állam organismusába az által, hogy legalább az elaggodt és a modern műveltségben nem részesült tanítók minél előbb tiszteletteljesen nyugdíjaztassanak és helyükbe fiatalabb és már modern műveltséggel biró erők lépjenek; pártolom a 30 évi szolgálatidőt. De hogy ha szaktekintélyek állítása szerint, szárntanilag ki nem vihető a nyugdíjazás ilyképi szabályzata, ha csak a legkisebb töredék is megváltoztattatik ; én igen szívesen hozzájárulok szavazatommal a törvényjavaslathoz, mert azt csak ugy tekintem, mint első lépést e téren; és nagyon kérem a tisztelt házat és a leendő országgyűlés honatyáit is, és a képviselőház mindent tagját is: méltóztassanak gondoskodni arról, hogy a törvény hozás minél előbb módot találjon arra nézve, hogy a tanítók anyagi helyzetén, fizetésén, nyugdiján segítve legyen. Belátom, hogy az ország financziális helyzete ezt jelenleg nem engedi meg; belátom azt is, hogy a tani tok fizetésének minimumát venni föl alapul és igy rövid módon, mint Zichy Antal képviselőtársam czélozza, ezen fontos kérdést megoldani, a nélkül, hogy községi rendszerünk át ne alakíttassák: nem lehet; és azt hiszem, hogy már az eddigi csekély évek száma utáni tapasztalás után is alig lesz valaki e házban, ki be nem látná, hogy a községi törvényt mindenekelőtt reformálni kell; ki be nem látná, hogy akkor, midőn ezen törvényt megalkottuk: egy nagyon hazafias optimisrnusnak lettünk úgyszólván áldozatai, midőn azt hittük, hogy ha szabadoknak j roclamáljuk in infinitum a községeket: akkor azon egynéhány lakossal biró községek a szabad község nevezete folytán képesek lesznek magukat organisálni. Nagyon megérett már azon meggyőződés, hogy községi rendszerünket átalakítani keli; hogy ha nagyobbak lesznek községeink, inkább képesek lesznek magukat autonomilag igazgatni, a hiányokat pótolni. Ily körülmények között lehet a tanítók fizetésének minimumát is megállapítani, még pedig nem absolut, mint a községi tanítókra ki van mondva, hogy 300 forint legyen a minimum; hanem ugy, mintáz egész művelt világon >an, inert megengedem, hogy egy kis községben elég 400 forint fizetés; de nem látom át, hogy miért legyen elég egy nagy községben és miért ne legyen ugy, mint a külföldön, hogy a község anyagi erejéhez képest a minimum 300—600 forintban legyen megállapítva. Reménylem, hogy a jövő országgyűlés pótolni fogja azt, a mit Molnár Aladár törvényjavaslatában azon 7.000 tanitó nagyon meg fog sinleni. Igen sokszor hallottuk, hogy az associatio csodákat tehet; igaz, és tudom, hogy nálunk is ez utón nagyon sokat lehet tenni; de hogy ha mi nem fogjuk ezen associatiot a közéletben megindítani: akkor csakhamar be fog következni azon idő, hogy Magyarország többé emberiségi missiojának meg nem felelhet, Én tehát ezen javaslatot elfogadom, azon reményben, hogy a legközelebbi országgyűlés azon irányban fog működni, hogy mihelyt tínancziális helyzetünk megengedi, hozassék a házba egy javaslat, mely az eddigi hiányokon segíteni fog, mi által el fog éretni azon czél, melyet a tisztelt ház magának kitűzött. Szederkényi Nándor: Tisztelt ház! Midőn az 1868: XXXVIII. törvény meghozatott, kitűnt az mihamar a megalkotás pillanatában, hogy ez a törvény telve hiányokkal meg nem felelhet azon kívánalmaknak, melyekkel mai időben, különösen a népnevelési viszonyok állanak elő ; kitűnt, hogy azon törvénynek oly követelményei vannak, melyek teljesitendok: ha azt akarjuk, hogy az mindenben megfeleljen azon czélnak, melyet maga elé kitűzött. Midőn az 1868: XXXVIII. törvény czikk a kötelező néptanitást kimondta: egyszersmind kimondott oly követelmények betöltését, a melyeket ez ideig elodáztunk, a melyeket azonban hosszas időre elodázni még sem lehet. Fájdalom, hogy é törvény megalkotása óta hét év telt el és az 1868-ban megtett első lépés után csak most tesszük a második lépést, mondhatom, hogy népnevelésügyünknek eddig is kimondhatlan nagy kárára. Tudom, hogy a tisztelt házban mindig meg volt a jóakarat, megvolt a buzgalom, hogy ez ügyet a kor színvonalára emelje. Tudom azt is, hogy e jó akarat kifejezésében azon körülmények akadályozták a tisztelt házat, melyek ma is akadályoznak bennünket minden egyéb oly intézkedések megtételében, melyek hazánkra nézve életkérdéseket képeznek. E törvényjavaslat benyújtásával népnevelésügyünk előmozdítására meg van téve a második