Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-349
349. országos ülés marezias 19. W16, 315 közt, melyek között a mi háztartásunk muzog, az államnak elodázhatian kötelessége ott, hol fizetésképesség mutatkozik, és a hol a pénzügyi kormányzat adóhátralékot tüntet ki: mindent elkövetni, hogy ezen hátralék bebajtassék; tehát ezen czim alatt valamely összegnek fölvétele mindenesetre szükséges. Hogy mennyi várható: az a mi viszonyaink közt átaláuos közgazdasági állapotoktól függ; de mutatják az eddigi eredmények. 1867-ben átvettünk 37 millió egyenes adóhátralékot. Mindjárt az első évben 5 millió behajtatott a folyó adótartozáson kivül. Ezen 1868-ban ekként 32 millióra leszállt adóhátralék az éveknek különböző, — hogy ugy mondjam, — minősége szerint változott, a mennyiben 1868-ban 32 milliót, 1869-ben 29 milliót, 1870-ben 27 milliót, 1871-ben 25 milliót, 1872-ben ismét 2 7 milliót tett. Tehát, mint méltóztatik látni, 1871-ig az adóhátralékok összege évről évre apadt, a mi annyit jelent, hogy ezen a czimen mégis behajtható valami. De 1872-ben a hátralék-összeg ismét nőtt mintegy 27 2 millió írttal; még fokozottabb mérvben nőtt a hátralék 1873-ban, a mikor nyolez millióval szaporodott; legalább én körülbelől enynyire teszem, positiv számításaim nem lévén : mert a zárszámadások a tényleges eredményt nem mutatják föl a pótkezelés idejéről, s igy csak a kilencz havi eredmény után kellett a számításokat megtennem, és ezek szerint körülbelől nyolez millióval szaporodott az adóhátralék 1873-ban. Mi fog ezen adóhátralékból az idén bejönni? azt biztosan meghatározni nem lehet; kétségtelenül lényegesen nehezíti most a kérdést az, hogy ilyen előrehaladott időben lévén, és azon intézkedések, melyeket hivatalbeli tisztelt elődöm megtenni szándékolt a hátralékügy tisztába hozatalára nézve, rögtönözhetek nem lévén; most, az év második felébeu lesznek csak alkalmazhatók; de én az adóhátralék ügyének tisztázásától várok némi eredményt. Szükségesnek tartom ezen kérdésnek tisztázását sok szempontnál fogva, a melyek között, — teljesen elismerem, — Helfy képviselő ur is egyet igen alaposan emelt ki: mert az bizonyos, hogy ezen adóhátralékok a legkülönbözőbb cziraen, a legkülönbözőbb módon vezettetvén a könyvekbe, azoknak megbízhatósága minden egyes részére nézve bizony praecarius, és saját tudomásom szerint is, azt hiszem, alapos azon föltevésem, hogy ezeknek egy része, ha az adóhátralék ügye tisztába hozatik. kétségtelenül kell, hogy leírassák. Az egyénenkénti Ieszámitás, a liquidatio, az adóhátralék ügyének tisztába hozatalát nagyban fogja elősegíteni. Ez iránt történtek is már intézkedések. A múlt évi költségvetésben, ha jól emlékszem, mintegy 250.000 frt szavaztatott meg e czimen, és igy, ha ismét emlékezetem nem csal, 3.000 községben ezen liquidatio már ez évben keresztül fog vitetni. Ha az egyénenkénti liquidatio megtörténik: már egy nevezetes lépés lesz téve arra nézve, hogy az adóhátralékok ügye tisztába hozassék. Egy további nagy lépést látok erre nézve abban, a mit tisztelt elődöm kezdeményezett , és én keresztülvinni szándékozom: hogy tudniillik a folyó adótartozás elkülönittessék minden egyes adózónak könyvében a régi hátralékoktól. (Helyeslés.) E tény maga igen tisztázni fogja az ügyet, s a behajtásnál is lényegesen megkotiynyiti az eljárást. Ily intézkedések megtétele által ki kell nyomozni a valódi adóhátralékot, Annak megfizetésére nézve, — azt sem vonakodom hangsúlyozni, — e perezben positiv javaslatokkal előáílaui képes nem volnék; de azon eszmét, hogy az adóhátralékok tisztába hozatván, azok lefizetése bizonyos meghatározott idő folyamára osztassák be, de aztán a meghatározott időben a kirótt összegek szigorúan be is követeltessenek, —• mondom: — ezen eszmét igen egészségesnek tartom, és ennek keresztülvitele módozataitól fog függni, nézetem szerint, az eredmény. Ily féle intézkedéseket, minőket átaláuos körvonalaikban a tisztelt ház előtt szerencsés voltain fölemlíteni, e tekintetben szükségeseknek tartok, és azoknak keresztülvitelét annak idejében kezdeményezendem, s ha ez állást még azon időben elfoglalni szerencsém lesz : e tekintetben a tisztelt ház elé positiv javaslatokkal fogok járulni. Addig is azonban kérem a tisztelt házat: méltóztassék e czimen 4,000.000 frtot födözetül fölvenni, a nélkül, hogyannak befolyásáért jótállauék. (Helyeslés.) Madarász József: Tisztelt ház! Meg vagyok győződve, hogy Helfy tisztelt képviselőtársam sem ugy kivánta érteni előadását, mintha ő az összes adóhátralékot töröltetni kívánná. Azt hiszem, ő is ugy értette, mint a tisztelt pénzügyminister ur bizonyosan érteni fogja, hogy ha kiviláglik, hogy ha vannak az adóhátralékosok közt olyanok, kik teljességgel nem képesek tartozásukat leróni, például koldusok, teljesen elszegényedettek stb.: azoknak előbb-utóbb ki kell töröltetniük. Ez az én véleményem c tekintetben. Meg fogja azonban engedni a tisztelt ház, hogy azon óhajtást, mely a házban már régóta nyilvánult, s melytől most sem állhat el a tisztelt képviselőház: egy határozati javaslatban ajánlom a tisztelt kormány figyelmébe. »A kormány utasittatik: tegye közzé azuii egyenes adóhátralékosok névsorát, kik 300 frton fölül vannak hátralékban." Azt mondják sokan, hogy lehetetlen e névsort összeállítani. Nem követeljük mi azt egy-két nap alatt; de bizonyos, hogy néhány hónapja már, hogy e kérés a tisztelt kormányhoz intéztetett, és én meg vagyok győződve, hogy a volt pénzügyminister 40* '