Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-347

260 347. országos ülés márczins 17. 1875. ne lennének; de ha már az absolut rendszer minden rokkantját szerencse-vadászát és ingyenélőjét hazánknak kell hizlalni : igenis megvárhatnék, hogy ezen kegyeinket élvező jó urak alkalmazkodjanak hozzánk, s ne legyenek itt az őket éltető hazában a germanisationak megátalkodott apostolai; mert azt, hogy e jövevények itt saját hazánkban is meg merjék tagadni az állam nyelvének jogosultságát, s még a kormánynyal estemben is követelni merészeljék a német nyelv kizárólagos érvényét : önmeggyalázás nélkül többé tűrnünk nem lehet. Már pedig ez a megbotránkozható eset fordul elő a ménló-telepek közegeinél országszerte, s hogy ez igy van, bátor vagyok a tisztelt kereskedelmi niinisternek és a tisztelt háznak bemutatni a SepsiSzent-Györgyer k. k. Hengsten-Depot-Commandantjának egyik törvényszékünkhöz intézett német átiratát, melyben a törvényszék azon hivatalos fölszólitására, hogy az állam hivatalos nyelvét respectálja, a Herr Commandant egész hegykeséggel azt irja vissza, persze németül, hogy a császári katonaság nyelve a német, s ha ők udvariságból elfogadnak magyar átiratokat: megvárják, hogy a magyar hatóságok is a német átiratokat elfogadják. Az itt másolatilag fölmutatott szégyenokmány eredetijét megtalálhatja minister ur az igazságügy ér urnái, sok másokkal egyetemben, melyeket több erdélyrészi törvényszék panaszában fölterjesztett a volt igazságügyér úrhoz; de a honnan ép azon választ nyerték, mint a Herr Commandanttól, hogy a császári katonaság hivatalos nyelve a német lévén: fogadják el ezek német nyelvű átiratait, s a ménlóparancsnokságok azóta zavartalanul, sőt jogosan használják a német nyelvet hatóságainkkal, s alkalmasint a kormánynyal szemben is. Tisztelt ház! Én ugy találom, hogy mi különben is eléggé függünk az osztrák hadügyministertől, annak lealázó uralmát eléggé érezzük közéletünk minden terén; nem volt szükség tehát arra, hogy eddigi kormányaink kéz alatt, mesterkélten is előkészitsék számára a talajt, s paczkázó közegeit mindenhová becsempészszék. Hisz az, hogy ménlótelepeinknél, az erdélyi csendőrségnél: részben vasutainknál a bécsi hadügyministertől függő hadat alkalmazunk, s hatóságainknak megrendeljük, hogy velük németül közlekedjenek, nem más az öumeggyalázásnál, nem más önként, készakarva nyakunkbavett igánál, melyet Bécsnek hódoló volt kormányaink ráerőszakoltak a nemzetre, törvény, alkotmány és közösügyes alku ellenére is. Tisztelt ház! Én a költségvetésből azt látom, hogy ezeket, a minket lóhátról civilisáló, s velünk csak ugy lóhátról beszélő urakat mi fizetjük, mégpedig oly bőkezüleg fizetjük, hogy például a központon lévő tábornok fizetése illetékeivel s szolgáinak díjazásával fölmegy 8.000 forintra, tehát csaknem annyira, mint másutt egy minister fizetése. Nincsen tudomásom róla, hogy valamely szerződés vagy közösügyes törvény ezen jó urakat törvényeink fölé helyezte volna; s alig hiszem, hogy kormányunk a ménló-telepeket is be akarná vonni a magas politika keretébe, s azok kocsisait a nemzetközi szerződés sérthetetlenségének nymbusával akarná körülölelni. Azért a kereskedelmi minister urat komolyan odautasitandónak vélem, hogy ezeket a mi fizetésünkön élő hütelen, rósz cselédeket kergesse el, s a ínénlótelepekhez alkalmazzon oly magyar állampolgárokat, kik tőlünk fügjenek, s kik tudnak és akarnak is gazdájuk nyelvén beszélni. Ezen epuratio nemcsak büntetés leend a törvényeinkkel paczkázókra, nemcsak tetemes pénz meggazdálkodására nyit tért; hanem egyszersmind alkalmat szolgáltatand sok érdemdús kiszolgált honvédtiszt és legénység elhelyezésére, s igy az eddig mellőzött hazafias érdemek megjutalmazására. Ha a kormány a ménló-telepeknél, s az erdélyi csendőrség helyett szervezendő rendőrségnél tekintettel lesz az 1848/9-iki honvédekre: azok legnagyobb részének elhelyezése sikeriilend ; mi által némileg enyhitcndi azon szégyent, melyet a történelein niulhatlanul elődeire rovand, a honvédek nyugdíjazásának következetes és konok megtagadása miatt. Radó Kálmán: Tisztelt ház! Felszólalásomat kérem annak tulajdonítani, a miket elmondani az előttem szóló tisztelt képviselő ur jónak látott. A méltányosság teszi kötelességemmé nekem, mint ki a államméneseink körüli eljárást ismerem, az azok körül alkalmazott egyének cselekményeivel és eljárásával több izbeu foglalkoztam, (Derültség.) azon tisztelt férfiaknak, kiket a tisztelt képviselő ur szükségesnek látott itt pelengérre állítani az által, hogy ráfogta, miszerint germatiisálnak, szükségét látom, mint személyes ismerőseknek, hogy védelmükre keltjek, s mondhatom ellenében a tisztelt képviselő urnák, hogy azon tisztelt urak át vannak hatva azon eszmétől, hogy Magyarország anyagi helyzetét előmozdítsák, s meg is tesznek e czélra mindent, mit egy jó hazafitól várni jogosítva vagyunk. Nem osztozom a tisztelt képviselő ur azon nézetében sem, hogy azért, mert jő lovas nemzet vagyunk : egyszersmind a lótenyésztés magasabb követelményeit is értenők. Meg lévén győződve a tisztelt kereskedelmi minister ur e tárgybani szakértelméről, másrészt becsülni tudván a tisztelt ház idejét: nem akarok hosszabban kiterjeszkedni e tárgy vitatására; csupán két kérdésre akarok szorítkozni, melyet a tisztelt kereskedelmi minister úrhoz vagyok bátor intézni. Kérdem ugyanis: nem lenne-e czélszerübb az állam pénzügyi viszonyaira való tekintetből, a helyett, hogy méneseink létszáma reducáltatnék, apasztatnék: ha a legnagyobb súly erre lenne fektetve, hogy 55.000 holdat, tevő ménes-