Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-345

;Í4&» országos ülés márezius 15. 1875. 207 hoztatta az osztrák törvényekkel kapcsolatosan, mint akkor mondák: ideiglenesen; de a mint a szomorú tapasztalat bizonyítja, az permanens lidércz nyomásává vált az önkény-uralom kebellázitő viszemlékeinek, ugy, hogy mi Erdélyben ma is a Bach-időszak fénykorát éljük, közrendészet, igazságszolgáltatás, adófölhajtás, közigazgatás mindig azon minták és ugyanazon egyének által kezeltetik, azaz, hogy azoknak kellene kezelni; de ők egyátalában nem kezelik; mert az önkény-uralom rá tudta bérenczeit a munkára szorítani; míg most e tekintetben mi sem történik; csendőreink nyugosznak babérjaikon, melyeket egykor a hazafiak lánczraszedésénél szereztek ; törvénybiráink, tisztviselőink mulatoznak, vadásznak, s életünk és vagyonunk fölött, a mi keveset az adóexecutiok még meghagytak : csak az isteni gondviselés s népünk erkölcsisége őrködik. Az erdélyi csendőrségnek költségeit, a midőn 1872-ben és 1873-ra az országgyűlés megszavazta, elfogadta a pénzügyi bizottság által is érintett azon föltevéssel, hogy az utoljára történik; de az eddigi kormány, ugy látszik, nem a törvényhozás határozatának, hanem azok tanácsának hódol, kik Erdélykülönválását azért erőszakolják, hogy kicsinységük ott szerepkört találjon. Ezen korból kivénült emberek tanácsára erőszakolták reánk amaz idegen pretorianus hadat, mely roppant költségessége mellett valódi attentatum hazánk államisága ellen, nemcsak mint a germanisationak hivatalos tenyész-intézete, hanem mint oly fegyveres testület, mely egy az országon kívül lévő, tőlünk független, sőt irántunk ellenséges indulatú parancsnokságnak engedelmeskedik. Tisztelt ház ! Volt alkalmam e csendőrséget érdeklőleg nézeteimet tüzetesen előadni, ismétlésekbe bocsátkozni nem akarván, egyszerűen nem szavazom meg az e czimeu előirányzott 386.000 forintot; nem szavazom meg gazdálkodási szempontból sem ; mert ennek felével is lehet az alkotmányos fogalmak és hazánk érdekeivel öszhangző hazai rendőrséget szervezni. Olvastam ugyan a lapokból belügyminister urnák az értekezleten tett nyilatkozatát, e csendőrségnek ideiglenessége- és a magyar hatóságoknak való alárendelésére nézve; azonban e tekintetben belügyminister ur kikötései az ideiglenességre nézve nem nyújthatnak nekem megnyugvást; hisz e volt a jelszó mindig, e jelszóval erőszakolták reánk e csendőrséget, s e csalékony jelszó aegise alatt nyomorgatnak vele nyolcz év óta. Én hiszem, hogy belügyminister urnák őszinte akarata van az erdélyi német csendőrség polgárosítása és a magyar nyelv behozatalára nézve; csakhogy nyolcz év óta azon fájdalmas tapasztalást tehettük, hogy a bécsi hadügyminister mindenhatóságával szemben a törvénynyel vértezett polgári hatalom nagyon erőtelen, s minden ily iránya erőlködés legfölebb szánalmas mosolyát idézi elő a föltétlén uralomra szoktatott kard embereinek. E lealázó helyzetből csak a törvényhozásnak erélyes elhatározása, és ezen idegen hadnak eltávolítása menthet ki; erre, nemzeti önérzetünkre hivatkozva, tiszteletteljesen hívom föl a tisztelt házat. Tisza Kálmán belügyminister : Tisztelt ház! (Halljuk!) Tagadhatatlan, hogy kivált az 1867-nél kezdődő évek elején igen nagy ellenszenv volt ezen intézmény irányában; volt másokban és volt bennem is, és pedig legfőbb indoka ennek az volt, hogy a mint méltóztatnak tudni, ezen intézmény eleinte tökéletesen ki volt véve a magyar kormány rendelkezése alól. Később félig a magyar kormány, illetőleg a belügyminister alá helyeztetvén, sok irányban, lehet mondani, az ellenszenv élessége egészen eltűnt. Én, ki Ugyekeztem magamat ez iránt tájékozni, mondhatom, hogy a legkülönbözőbb pártokhoz tartozó képviselők részéről hallottam azon véleményt, hogy a csendörséget Erdélyben megszüntetni nem volna helyes, nem volna azon országrész érdekeinek megfelelő, (Ugy van! a bal középen.) Ezen nézet előtt én részemről kötelességemnek tartom meghajolni; mert igenis engedje meg a tisztelt képviselő ur, hogy mondhassam: nemcsak jóhiszemüleg, de azon elhatározással, hogy sikere is lesz, mondhassam a tisztelt ház előtt, hogy igenis oda fogok hatni, hogy .megtörténjék minek, nézetem szerint, régen kellé vala megtörténni, hogy tudniillik a rendőrség tökéletesen és kizárólag a magyar kormány befolyása alá helyeztessék, (Helyeslés a középen.) és a magyar állam eszméjét képviselje nevében és öltözetében egyiránt. (Elérik helyeslés a középen.) És itt csak egy észrevételem van, a miért nem mondom, hogy a pénzügyi bizottság ismételt határozatát is ugy, a hogy van, elfogadom. Én azt hiszem magam is, hogy véglegesen rendezni , különösen tekintettel arra, hogy kevesebbe is kerülhessen, csak ugy lehetne a rendőrséget: ha a védtörvény némely §-ai módosíttatnak. De méltóztatnak tudni, hogy ez csakugyan hosszasabb időt s bonyolultabb eljárást igényel. De én azon meggyődésben vagyok, hogy mig ez megtörténhetnék: lehet ezen csendőrséget ideiglenes állapotában is — hiszen most is abban van, — egyesegyedül a magyar kormánynak alárendelni, és ez által az általam kijelölt igényeknek megfelelővé tenni. Bátor vagyok tehát ismételve kijelenteni: hogy igenis elhatározott szándékom, és fog is — meg vagyok győződve, — sikerülni, hogy a honvédelmi ministerrel együtt addig is, mig a véderőrőí szóló törvényen a szükséges változtatások megtörténhetnének, így intézkedhessünk, hogy a csendőrség fegyelmi és katonai szempontból senki mástól, mint a magyar honvédelmi ministertől ne függjön; egyebekben pedig a belügy-