Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-329
284 329. országos ülés február 1. 1875, közegek több évi működése tényleg igazolja a fölvetett állítást; de sajnos tévedésnek tartanám financziánk égető rendezését e megtakarítások lehetőségére épiteni, nem csupán azért: mert azoknak végleges megállapítása a magyar parlament hatáskörén kivül esik, és nem is egyedül azért, mert az idei közös kiadások megállapítva lévén, a mentőszernek rögtöni hasznosithatásától máris elestünk; de meg azért sem; mert a közös budget kiadásaiban eszközölhető megtakarításokat, ha azok, mint ezt a pénzügyi bizottság hangsúlyozza, a kétoldaluan kötelező védrendszer keretén belől szereztetnek : oly mérvűek nek nem tarthatom, hogy a reánk esendő hányadnak összege saját kiadásaink végeredményét érezhetőleg csökkentené. S íme eljutottam volna én is ama ponthoz, melynél a pénzügyi bizottság az általa constatált huszonöt milliónyi hiatusnak mi mód leendő áthidalására nézve, ezen a „hic Rhodus, hic salta u-féle híres mondatot oly élesen visszatükröző kényes kérdésre tüzetesen válaszolni, bármi javaslatot formulázni tartózkodott. Nem tagadom, hogy fölötte súlyos, s a mindannyiunk vállaira nehezülő kettős felelősségnek egész terhét éreztető dilemma az, melynek alternatívái közt választanunk kelletik: vagy elfogadni, megszavazni a létező adók terhének azon emelését, melyet tisztelt barátom a pénzügyminister az érett megfontolás, férfias elhatározás és példáját ritkító önföláldozás megannyi személyes garantiáinak kezessége mellett (Élénk éljenzés a középen.) elkerülhetetlennek tart az egyensúly helyreállítására, a nemzet hitelképességének megóvására: vagy ama sújtó nyilatkozattal lépni ország-világ elé, hogy budgetünk combinált terheinek, a közöseknek és önmagunk elhatározásából kifolyóknak elviselésére képtelenek vagyunk. Tertium non datur; (Mozgás a bal oldalon.) mert a kérdésnek megoldását bármi ürügy alatt elodázni akkor, midőn az valahára egész leleplezetlen valójában állíttatik elénk, elodázni azon kilátással, hogy a legutóbbi kölcsönből fönmaradt harminczkét milliónak segélyével tengessük még ez éven át állami létünket, s a bekövetkezőnek első napját fizetésképtelenségünk kimondásával avassuk föl: ezt, uraim! a nemzeti becsület érzetével, egy ujabb kölcsön hajhászását viszont nemcsak sikertelennek, hanem a nemzet, méltóságával is elannyira ellenkezőnek tartom, hogy mind az egyiknek, mind a másiknak még lehetőséget is visszautasítani kényszerülök. Igen tisztelt barátim báró Sennyey és Somssich Pál áldozatkészségüket attól függesztik föl, hogy lesz-e rendezett állam, erős kormány, meg leend-e orvosolva az eddigi tévesztett rendszer? stb. Bocsánat, uraim! talán épen megfordítva áll a dolog, vagyis ugy, hogy mindezek meglehessenek : ne csak szép programmok délibábján, hanem a valóságban is — ép annak elutasithatlan föltétele az önök áldozatkészsége; egyébiránt legyenek, uraim, megnyugodva, elvégre is nem nekünk, nem ezen gyönge kormánynak szavazzák meg önök az áldozatokat, hanem az országnak; (Jgaz\ Ugy vanl jobb felől) vessék föl a bizalmi kérdést akár ma: mi nemhogy akadályt nem gördítünk, hanem készséggel acceptáljuk mindazt, a mi lét és nem lét közötti ingadozásnak csakis reánk nézve kinos, de az országra nézve veszélyes perczeit megrövidítendi; azonban legyenek önök arról is meggyőződve, hogy a kérlelh étlen dilemma szavainak egyikében még akkor is fönakadnak! (Helyeslés jobb felöl.) Azon solutiohoz, mely tisztelt barátom báró Sennyey Pál remek beszédének cicero-betüihez oly kevéssé illik: hogy költsünk a tavalyi kölcsön reserve-jéből kissé többet, megvallom, elannyira elmosódott, s oly ellentétben áll egész valójának, programmjának nagy szabásaival, hogy mindaddig, míg concret alakban, számokban föltüntetve nem látom: ahhoz nem szólhatok. De mondja tisztelt barátom; nincs ország a continensen, mely ennyi direct adóval volna megterhelve. Elismerem én, hogy egyes vidékeken a földbirtok a jelen kivetés alapjául szolgáló kataszteri becslések torzalaku egyenlőtlensége folytán az adónak oly terhével van megróva, mely már is alig elviselhető; de nem tehetem, hogy ezen általam készségesen elfogadott szomorú tényállásnak némi illustratiojául föl ne említsem ama még leveröbb ellentétet, melyet az adóbehajtási lajstromok az ország különböző vidékeinek adófizetési készségében előtüntetnek; fényes bebizo nyitókat nyújtja ezen ellentét az oly kiválóan sújtott felvidék áldozatkészségének, polgári kötelességérzetének; de kérlelhetlen czáfolatul szolgál egyszersmind a dustalaju alföld lakói által főimen hangoztatott hasonló panaszok jogosultságának, (lgaz\ Ugy vanl) kiknek a természettől sokkal inkább megáldott rónái, kevés kivétellel, a földadónak aránylag csekély, sok helyütt a nevets%ig csekély összegével vannak megróva; (Igazi Ugy vanl) ez ellentét, tudomásom szerint, oly kirívó, hogy ha az adóképességet csakis a hátralékok aránya, a folyó adók pontos beszolgáltatása után lehetne és kellenék megítélni: a szegény felvidéknek helyzete nemhogy hátrányosnak, sőt előj nyösbnek fogna odaállittathatni. Ha nemzetünk ujabbkori történetének lapjait, országgyűlési aktáink vastag köteteit forgatjuk: vajmi gyakran találkozunk azon állítással, hogy a nemzet az adók terhe, a nemzetgazdászati viszonyok mos[ tohasága alatt összeroskad.
