Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-308

334 308. országos ülés i i deczember 11. 1874. j múlt évről és a jelen évre is 2 millióval emeltetnek a közösügyi költségek. De a kormány nemcsak

r hogy ő felségénél indítványba nem hozta a hadsereg létszáma leszállításának szükségét: hanem beleegyezett annak még fejlesztésébe, szaporításába, ha nem is számszerinti szaporításába, de mindenesetre költségeinek szaporításába. Én megvallom tisztelt ház, hogy a rendes hadsereg fokonkénti leszállításával — mert azt elismerem, hogy Európa jelenlegi viszonyai közt egyszerre a hadsereget megszüntetni nem lehet, tanácsos semmi esetre nem volna — hanem fokonkénti megszüntetésével és a honvédségnek ugyanazon mérvbeni fejlesztésével el fognók érni azt: hogy a honvédelem tökéletesen biztos alapokon nyugodnék; mert nemcsak a harczképesség fejlesztetnék és száma szaporittatnék, — legalább annyira sőt talán többre, mint a mennyi most a rendes hadsereg; hanem nemzeti hadsereg lévén, ennél a lelkesedést fölébresztve sokkal inkább tennők harczképessé, mintsem azt a rideg fegyelem előidézni képes. Ennélfogva én kiindulva azon szempontból, hogy a közös hadsereg létele államiságunkon és állami függetlenségünkön a legérzékenyebb csorbát ejti, — kiindulva azon szempontból, hogy a törvény az országgyűlésnek adja az ujonczok megszavazásának vagy megtagadásának jogát, — és azon meggyőződésben lévén, hogy a jól kifejlesztett és jól rendezett honvédség által sokkal biztosabban és olcsóbban érhetnők el azon czélt, a mely most a közös hadsereg által csak félben és sokkal nagyobb költséggel érhető el: én ezen törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. Csernátony Lajos: Tisztelt ház! A véderőt illetőleg a dolog érdemére nézve én az előttem szólt Simonyi Ernő képviselőtársammal egyetértek ; ez iránti nézeteimet azonban a budget erre vonatkozó részének tárgyalása alkalmával szándékozom elmondani; mert, ugy hiszem, hogy most épen azon rendkívüli viszonyok közt, a melyekbe az ország jutott, minden alkalommal komolyan, egész őszintén kell elmondani minden oldalról nézetünket azon nagy költséget illetőleg, a melybe a véderőnek — beleszámítva a közös hadsereget és honvédséget — föntartása és fejlesztése kerül a monarchiának, és illetőleg a mi minket legközelebbről érdekel, saját hazánknak. De azon alkalomra halasztva nézeteimnek részletes elmondását, most csak egy rövid nyilatkozattételre veszek bátorságot magamnak, és ezen nyilatkozat csak abból áll: hogy nekünk igenis jeleznünk kell minden alkalommal, a mikor a tárgy azt megengedi, hogy a magyar állam fönállására létkérdés — és a mi a magyar állam fönállására létkérdés, az az összes monarchiára nézve is az, — hogy a közös hadseregnek költségeiben leszállítások történjenek addig is, mig ezen kérdés a ságát a legnagyobb veszélyek ellen is megóvni képes lenne. Ha mi honvédségünket ugy fejlesztenők, hogy 7 millió helyett 15 milliót, s ha a szükség épen ugy kívánná 20 milliót is költenénk : mégis 12 —17 milliót fognánk megtakarítani, pedig 12—17 millió megtakarítás a mi körülményeink közt, a mi budgetünkben, a mi háztartásunkban megzavart egyensúly helyreállítására életföltételt képez. Erre nekünk a törvény módot is enged. Először a törvény azt rendeli, hogy az ujonczilleték csak akkor lesz kivethető, mikor az országgyűlés által megszavaztatott, tehát az ujonczok megszavazása, vagy megtagadása egyenesen az országgyűlés kezében van. A törvény azt mondja: mindenki minden honpolgár védköteles s 3LZ, él ki a közöshadseregbe, ki a közös tengerészeibe nem soroztatik: az besoroztatik a honvédségbe. íme, ha az országgyűlés a közös hadseregnek kívánt ujoncz contingest meg nem szavazza : mi lesz a következmény? nem az-e, hogy senki sem lesz védköteles az országban ; hanem az, hogy az azon korosztályba eső katona-kötelezettek a honvédségbe soroztainak s akkor elérkeznénk azon stádiumba, hogy a honvédség létszáma szaporittatnék s a hadsereg száma apasztatnék, néhány év folytán elérkeznénk oda, hogy a honvédség tökéletes fejlesztett állapotban a haza biztonságát biztosítani képes lenne s az országot minden külveszély ellen megvédené ; a közös hadsereg pedig lassanként megszűnnék s igy a költségekből is igen sokat meg fognánk takarítani. Van a törvényben fölemlítve egy más mód is, mely szerint a közös hadsereg létszáma apasztható volna. Én megvallom, hogy miután az államháztartásunkban megzavart egyensúly már legalább is 2—3 év óta nyilvánossá lett s mindenki által fölismertetett: csodálkozom, hogy a kormányok egyike sem gondolt arra, hogy e módhoz nyúljon A véderő ről szóló törvény 13. §-ában az mondatik: hogy a szükséges szám megállapítása után az 10 év lefolyása előtt kérdésbe csak ugy lesz vehető, ha ő felsége az illető felelős kormányok utján annak emelését vagy leszállítását kívánja. Ugyan kérdem midőn az államháztartás helyre állítása nehéz, s oly herculesi munka, hogy majd a lehetetlenséggel határos : hogyan van az, hogy még eddig nem jutott a kormány eszébe, hogy indítványba hozza ő felségénél az állandó hadsereg leszállítását, midőn látjuk, hogy az emészti föl a költségek legnagyobb részét, nem csak azon részét, melyet mi fizetünk, hanem a Lajthán tul is elviselhetlenek e költségek, annyival is inkább, mért e költtségek nemhogy apadnának, de évenkint növekednek. 1869-ben a közös költségek még csak 19 milliót tettek is következő évre pedig már 27 millióra rúgtak s a