Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-306
288 808. országos Ölés deczember 9. 1874. Én a pénzügyminister urtdl megtagadom az indemnityt különösen, és mindenek fölött a benyújtott törvényjavaslatok tekintetéből; megakadályozni kívánom azoknak törvényre való emelését, mert bennök látom letéve Magyarország végpusztulását; mert bennük látom megtámadva utolsó harapás kenyerét a magyar népnek, (Fölkiáltások szélső bal felöl. Ügy van! Mozgás jobb felől.) a miért is én tiltakozom Ghyczy Kálmán pénzügyminister urnák minden eddigi tettei ellen, és tőle az indemnityt megtagadom. (Élénk helyeslés a szélső bal felől.) Helfy Ignácz: Tisztelt ház! Nem hittem volna, hogy ebben a fontos kérdésben meg fog történni az, a mi most harmadszor megtörtént; tudniillik, hogy az ellenzéki képviselők hivatnak föl egymásután; mert azt hittem, hogy most már, legalább a mai helyzettel szemben, a jobboldal át lesz hatva annak szükségétől, hogy érvekre érvekkel feleljen, és iparkodjék capacitálni, megnyugtatni az országot saját eljárását illetőleg. Azonban meglepetéssel látom, hogy a jobb oldalon ismét fölébredt a Deák-kör levirágzott korának szelleme, és elhatározták körükben, hogy e törvényjavaslatot meg fogják szavazni, beszéljen a bal oldal a meddig neki tetszik, mi az ,igen"-nel elintézzük az egészet. És majd ha annak idejében, a mikor az ország újból megsiratja azt, a mit megszavaztak, megint el fogják mondani az ellenzéknek: „Te sem vagy ment minden hibától!" Mondom, ezen eljárás meglepett; de kényszeríteni kit sem lehet a szólásra; most pedig elmondom azt, a mit szükségesnek tartok. Midőn magamat e kérdésben szólásra följegyeztem, el voltam határozva, magamat el nem csábittatni azon körülmény által, hogy ez alkalommal mindenről lehet szólam, bele lehet vágni a budgetbe, az adótörvényjavaslatba; hanem tartom magam szigorúan a szőnyegen fekvő kérdéshez. El voltam tehát határozva, nyugodtan, tárgyilagosan ítéletet mondani csekély tehetségem szerint az előterjesztett törvényjavaslat fölött; de a pénzügyminister urnák előbb mondott beszéde tetemesen megváltoztatta a helyzetet. Nehéz, nagyon nehéz megtartani a tárgyilagosságot olyan provocáló, oly szenvedélyes hangú beszéd után, mint a minőt a ministeri székből hallottunk. S ép azért, mert nem akartam végkép elnémítani magamban azon személyes tiszteletet, melylyel iránta viseltetem, s nem akarnám magamat kitenni annak, hogy talán tulragadtassam magamat, nem mint a tisztelt elnök ur mondja, a parlamenti illem szabályain, melyet Németh Albert tisztelt barátom nem lépett tul, hanem azon határokon, melyeket minden ember maga magának szab: ezen czél elérése végett bátor leszek mindenekelőtt nyugodtan megmondani véleményemet a törvényjavaslatra vonatkozólag ; majd csak azután leszek bátor néhány megjegyzést tenni azokra, miket a tisztelt pénzügyminister ur elmondani jónak látott. A kérdésre nézve két dologban egyetértek a tisztelt előadó úrral. A tisztelt előadó ur ugyanis constatálta azt, hogy fölösleges lenne részéről vitába bocsátkozni arra nézve, hogy vajon bizalmi kérdés-e ez, vagy sem. Tökéletesen osztozom e véleményben, mert ez oly dolog, a mely fölött vitatkozni nem lehet, melyet bebizonyítani nem is kell. Nincs — ugy hiszem — a házban egy párt, egy tag sem, a ki arról nem lenne meggyőződve, a mit a házban több izben constatáítak, hogy a költségvetés appropriatioja bizalmi kérdés. Ha már a rendesen, alkotmányos utón megállapított költségvetés alapján való fölhatalmazás és bizalmi kérdés kétségbevonhatlan: akkor oly fölhatalmazás, melynek alkotmányosan megállapított költségvetés nem szolgálhat alapul, még határtalanabb bizalmi szavazat. Egyetértek a tisztelt előadó úrral a második pontra nézve is, tudniillik, hogy a helyzet ezen fölhatalmazási törvénynyel szemben egészen különböző attól, melyben voltunk a múlt években, midőn hasonlóképen indemnityt kértek. Igenis, nagyon különböző a helyzet ; de nem azon okból, melyet a tisztelt előadó ur mondott, mert tudniillik most már hozzáfogtak a nagy megtakarításokhoz, mert oly költségvetés küszöbén állunk, melyben nagyszerű dolgokat akarván létrehozni, tehát arra idő kell. Ismerek én három-négy nagy különbséget, a mely létezik a jelen és a múlt évek helyzete közt. Az első különbség az: hogy a múltban, talán csak egyetlenegy eset kivételével, az indemnity mindég rendesen megállapított költségvetés alapján lett kérve; most mire kéretik tulajdonképen a fölhatalmazás ? Az 1874-iki költségvetés alapján nem; mert hiszen maga a ministerelnök ur a mai ülés elején kijelentette, hogy azt csak forma kedveért tette; de nem szándéka az 1874-iki költségvetést tartani szem előtt, hanem az 1875-ikit; de még azt sem ? mert hiszen ahhoz még hozzászólása van a pénzügyi bizottságnak: tehát azt mondja: igyekezni fogunk oly megtakarításokat tenni, melyek megfeleljenek mindannak, a mit jövendőben a ház meg fog állapítani. Tehát tulaj donképen minden alap nélkül ; ez az absolut, teljhatalmú dictatura, a melyet a ház a kormánynak készül adni, vagyis, a melyet a kormány maga számára követel. Ez az első különbség. A másik az, hogy a múltban, mint a pénzügyi bizottság tisztelt előadója igen jól tudja, miután minden költségvetés növekedő fokozatba ment, a ház megszavazza a fölhatalmazást a múlt évi költségvetés alapján, tehát a kisebbik költség alapján; ma megfordítva áll a dolog; maga a kormány belátja, hogy a múlt, vagyis a jelen költségvetés könnyelmű, pazar; tehát egy kisebbik készítésére
