Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-306

278 306. országos ülés deczember 9. 1874. és megteremtvén azt, ne figyelmeztettük volna, hogy álljon el ezen rendszertől, iparkodjék visszaszerezni hazánk önállóságát és függetlenségét; mert azon rendszer, melyet megteremtett és fölkarolt, nemcsak hogy ellenkezik a nemzet jellemével és hagyományaival; de minél tovább vitetik, annál biztosabban tönkre fogja tenni anyagilag is Magyarországot. A mit mi 1866. óta folytonosan hirdettünk, ma már nem egyedül a mi véleményünk: ma már a nemzetnek átalános nyilatkozata, ítélete az. Nézzenek önök körül szerte a hazában, kérdezzék meg a nemzetet, s meg fognak győződni arról, hogy a nemzetnek minden önérdek nélküli tagja be fogja vallani, hogy a hazánkban elharapódzott közelerkölcstelenedésnek is, mely még aggasztóbb, mint a pénzügyi romlás, és ez ország anyagi pusztulásának is egyedül a létező rendszer és az ez alapon működő kormány az oka. Meglehet, hogy azon nagy hivatal- és hereseregben, melyet önök teremtettek, melyet fizetnek, dij- és nyugdíjaznak, találkoznak sokan, kik részint a megszokott szolgai érzet, részint nyers önérdekük miatt hízelegni fognak, morzsa életet kívánván biztosítani pártjuk uralmának, az önök rendszerének. Az is meglehet, hogy a valóságot el fogják palástolni, és az igazat igazságtalansággal fogják tetézni, és gátolni fogják a nemzet őszinte nyilatkozatát. De arról meg vagyok győződve, hogy önmaguk a jobb oldali képviselők közt igen sokan igazat fognak adni azon állításomnak, hogy 1866. óta tett minden figyelmeztetéseink, melyekre az uralkodó párt gyakran gőgös lenevetéssel, máskor forradalmi rémijesztéssel. ismét máskor szemfényvesztő kápráztatással hintett port a nemzet szemébe: (Helyeslés a szélső bal oldalon.), ma már nemzetünk szerencsétlenségére beteljesedtek. (Helyeslés a ssélső bal oldalon.) Ma már a nemzetnek minden gondolkodó tagja pártkülönbség nélkül belátja, hogy Magyarországot pénzügyi tönkrejutás fenyegeti. Ha már minden gondolkozó fej meg van győződve a felől, hogy ha azon rendszer és azon gazdálkodás, mely Magyarországot a jelen nyomorult állapotba juttatta, tovább is folytattatik nemcsak, hanem minél előbb meg nem szakittatik, és a mint csak lehet másikkal, jóval föl nem váltatik: nincs azon hatalom, mely Magyarországot megmenteni képes legyen az anyagi és szellemi pusztulástól. Azonban hazánk minden gyermeke egyetért abban, hogy kötelessége meggátolni, hogy Magyarország pénzügyileg tönkretétessék, és kötelessége megmenteni az országot a lehető állarnválságtól. Azonban az is bizonyossá vált a nemzet meggyőződésében, hogy a mától holnapig való tengődés csuk veszedelmes volna; mert míg ma a nemzet jogos óhajtásainak, vágyainak kielégítésével a nemzet még képes lenne magát megmenteni: a búza-vonó nyavalygás közben erejét veszti el, és még megmentése is kérdéses lesz. (Helyeslés a szélső hal oldalon.) Abban tehát egyetért mindenki a hazában, hogy a bajt orvosolni kell; de követeltetik, hogy az orvoslás mielőbbi és gyökeres legyen; mert gyökeres orvoslás nélkül a baj elodázásával még veszélyesebbre mélyittetnék a nemzeti seb. A baj gyökeres orvoslása pedig nem egyéb, mint lemondás azon rendszerről, lemondás azon kormány működéséről, mely a nemzetet a tátongó örvény szélére sodorta. A gyökeres orvoslás ez: lemondani e jelen kormánynak működéséről, és hazafiasán csatlakozni azon kormányhoz és rendszerhez, melylyel e hazát a pusztulástól még megmenteni lehet. íme mi is. képviselőház, elvbarátaimmal, kik szivünk mély fájdalmával láttuk, és megmondtuk gyakran 1866. óta, hogy az uralgó pártnak összes működése nem volt és nem egyéb, mint az, hogy egy nagy sirgödröt mélyeszteti, a melybe egyenként rakta mindazt, a mi nekünk, és a mi meggyőződésünk szerint a nemzetnek szent és kedves volt. Ezen sirba láttuk temetni egymásután a nemzet jogait, a birák és tisztviselők szabad választását, közügyekben csak a képviselők általi részvétet, a Helyhatósági, történelmileg kifejtett önkorI mányzatot. és a legutóbbi esetre hivatkozva, az országgyűlési képviselő-választási jogot; lerakatni azokat, önök — szinte a nemzet gyermekei — által koronként könyörtelenül. Minket, kiket azonban ez nem ejtett kétségbe, nem ejtett azért, mert természetellenes; mert ellenkezik egy nemzet életével; ellenkezik a magyar nemzet hagyományaival: tehát hittük, tudjuk, hogy ép önök e cselekvényei fogják a nemzet szemeiről a káprázatot elenyésztetni. íme mi is teljes erővel hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy Magyarország állami pénzügye a tönkrejutástól megmentessék. De mi a bajt nem fokozni, de gyógyítani akarjuk; a kormány fölhatalmazása pedig e bajt csak elnapolná, és ezen elnapolás a bajt még inkább fokozná. Ez esetben a nemzet áldozatkészségére való hivatkozás nem eredményezne egyebet, minthogy önmegerőltetésével, a végső erőfeszítéssel, elgyöngitve képtelen lenne később előadandó alkalommal is magát megmenteni. Mi tehát, midőn a bajt orvosolni akarjuk, azt gyökeresen akarjuk orvosolni. A kormány fölhatalmazása azonos volna a rendszernek és a kormány működésének megtartásával ; ez pedig nem volna egyéb, mint szélesbitése