Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-306

276 306. országos ülés deczember 9. 1874. bevenni remélt: nem fog bejönni, azt szinte minister ur is elismerte, midőn a pénzügyi bizottságban ezen tétel leszállításába beleegyezett; hogy a keleti vasút másod-prioritásainak eladása azon társulat által visszafizetendő előlegek a közös activakból, a kisebb vasutak egyesítése által csak administrationalis költ­ségei megtakarításából befolyandó összegek korao­lyan a deficit födözésére föl nem vehetők: azt min­denki átláthatja. Egy azonban tény, hogy az ujab­ban fölvett kölcsön 5 milliónyi kamatjával az idei költségvetés terhelve lévén, állapotaink ma roszab­bak a tavalyinál; ezek után kétségtelen, hogy az államháztartásunkban a sulyegyen helyreállítása sem a kormánynak, sem a pénzügyér urnák nem sike­rült; pedig pénzügyniinister úrhoz nagy reményeket kötött az ország minden egyes polgára, mert pénz­ügyminister ur fényes parlamenti pályája messze viszszasugárzik parlamenti életünknek még 1848. előtti korszakába; de parlamenti dicsősége sajátkép ujabb hét éves alkotmányos életünkre vihető vissza. (Halljuk! jobb felől.) A történetíró egykoron nem írhatja meg az 1867. óta megkezdett alkotmányos parlamenti élet történelmét, a nélkül, hogy pénz­ügyminister urnák az ellenzék padjain vívott dicső, hazafiságtól sugárzó oratióiról dicsérettel ne emlé­kezzék meg. Ez oratiok némelyike ép oly szaba­tossággal, formailag is ép oly csínnal van egybe­állítva, mint azt egykor Cicero „de oratore" meg­írta, hogy máskép kell az alkalmi szónoklatokat egybeállítani. De ezen beszédeknek nemcsak oratori hatása volt: ezen beszédeknek hatása volt politikai ellenfeleire is hazafias tartalmuknál, az önkormányzat barátaira az önkormányra lelkesítő hangjuknál fogva, Magyarország állami függetlenségének barátaira azon végczélnál fogva, mely minden pontjában Magyar­ország önálló államiságát tüntette föl végczélul. Pénzügyniinister ur nem mulasztotta el a véd­rendszer készítése alkalmával, mely a deficitnek egyik főkutforrása, figyelmeztetni a kormányt an­nak következéseire. Pénzügyniinister ur akkor volt a közvélemény előtt legnagyobb, midőn némi kese­rűséggel fölemlité, hogy ugy járt a nemzet a véd­rendszerrel, mint egykor Sámson, kit arany hajszá­laitól s azokban rejlő erejétől fürtönként fosztottak meg. Pénzügyniinister ur akkor volt a közvélemény előtt legnagyobb, midőn legördítette a parlament előtt az angol alkotmányos élet institutioinak képét, s rámutatott mintegy azokra, hogy ne a franczia és osztrák bureaucratikus centrálisaié rendszert vegyék mintaképül, mely most pénzügyi bajainknak másik forrását képezi, hanem ministereink kövessék az alkotmányosság hazájának, Angliának példáját. Pénz­ügyniinister ur akkor volt legnagyobb, midőn a ka­tholikus autonómia tárgyában tett nevezetes inter­pellatióját megtette, mely után a szabadelvű katho­likusok egyik legkiválóbb egyéniségét tisztelte önben az ország. Pénzügyminister ur akkor volt legcon­sequensebb, midőn a takarékosságot s annak szük­ségességét a kormánynak minden alkalommal aján­lotta. Ezek után igen természetes, hogy a nemzet reményeket kötött a pénzügyminister ur bölcsessé­géhez : és hogy azok nem teljesültek, annak oka nem annyira a pénzügyminister ur személyében, mint azon rendszerben fekszik, melynek apostolává szegődött. (Helyeslés bal felöl.) Pénzügyminister ur­nák a nélkül is tépelődésre hajlandó természetét nagy dolgok kezdeményezésére társainak bátortalan­sága nem birta buzditni. Pénzügyminister urnák nem lett volna megengedhető, hogy az általa any­nyiszor kárhoztatott rendszer s annak alkotásai által magát a megtakarítás nagy munkájában gátoltassa. Mint a következés mutatj ctj SZ álmatlan éjeknek, a hangyaszorgalommal fölhasznált napoknak kívánt ered­ménye nem lett, s a szigor, melyet a rósz gazdál­kodás és a szerencsétlen évek által sújtott nemzet ellenében adóbehajtás tekintetében alkalmazni akar: oly elégedetlenséget idézett elő, melyhez hasonló egyszer-egyszer az ujabb alkotmányos életben ész­lelhető nem volt. És ez nem is csoda. Pénzügyminister urnák a kabinetbe lépésétől azt várta a nemzet, hogy, szakítva a múlttal, minden irányban gyökeres refor­mokat fog életbeléptetni. Pénzügyminister úrtól azt várta a nemzet, hogy eltérvén az eddigi úttól, nemcsak a megtakarítás ösvényein fog járni, hanem nemzetgazdászati szempontból is egy uj korszak alapját fogja letenni. Elismerem annak igazságát, mit pénzügyér ur állított, hogy itt nem elég a phylosophia: itt készpénz kell, és ha megmagyaráz­ható is, hogy adójavaslatai készítése alkalmával csak az üres kincstár érdeke lebegett szeme előtt; de legalább is föl kellett volna lebbentem a fátyolt a jövő tekintetében — nemzetgazdászati terveiről, — s gondoskodni egyúttal arról, hogy az adófizetők könnyebben teljesíthessék a tőlük követeit számos áldozatot. És megfoghatatlan, hogy pénzügyér ur e statusgazdászati tekintetben is a múlt kormányok nyomdokait követte; példának okáért, míg a múlt kormány a dunagőzhajózási társulattal kötött szer­ződés által kiliferálta hazánk legnagyobb vízi köz­lekedési eszközét, a Dunát, egy idegen társulatnak: addig pénzügyminister ur hasonlókép egy idegen társulat részére biztosította a keleti kereskedés ösz­szes forgalmát. És ez által nemcsak egy nagy állam­gazdászati hibát követett el; hanem ez a kölcsön létesítésének első föltétele lévén, elfogadott a nem­zetre nézve egy lealázó föltételt, mely a busás kamatokon kívül még sokkal terhesebb, sokkal károsabb lesz az országra nézve. És miként elődei a közös had­ügyi költségvetések fölemelésébe folytonosan bele­egyeztek, mely tulkiadások nemzetgazdászati szem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom