Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-297
186 207. országos ülés november 5. 1874. czélja a törvényhozásnak, hogy midőn oly intézményt alkot, melynek föladata hitelességet szerezni az okiratoknak, mégis oly intézkedést tegyen, mely azok hitelességét gyökerében megtámadná: ezt egyátalában az intézményre nézve ezéíszerünek nem tartanám. De menjünk tovább. Hogy lennénk az értesitvényékkel? Ezeket a jegyzőkönyvbe szó szerint föl kell vennie? Le fogja-e ezeket is fordítani a közjegyző? A táviratot, leveleket, melyek külföldre szólnak, szintén le fogja fordítani? Hogyan lesz a közgyűlések határozataival, melyek hitelesitendők ? azokat is le fogja fordítani, és a fordítás lesz az eredeti, és az eredeti csak a másolat? A ki magyar ajkú, annak a fordítás szükségtelen, a többinek szükséges. Hogyan leszünk a dijakkal? Ezek kettős dijat fognak fizetni minden egyes esetben; mert nekik fordítást is kell készíttetni; mig azok, kiknek fordításokra nincs szükségük, csak egyszeres dijat fizetnek. Ezek mind oly intézkedések, melyek a magánéletbe oly mélyen bevágnak, melyek az intézményt annyira nehezítik, hogy én azokat czélszerütleneknek, részint pedig kivihetetleneknek tartom. {Helyeslés.) A magyar nyelvnek elsőbbségét e hazában senki sem akarja kétségbevonni; ott van a bevezetés, mely magyar, ott van a záradék, mely magyar, ott van a pecsét, melynek körirata magyar, ott van az ügyvitel, mely kizárólag magyar, mindezek eléggé biztosítják a közokirat magyar jellegét, az állami nyelv tekintélyét és értókét. Az volt mondva, hogy a más nyelven szerkesztett okiratokat nem lehet végrehajtani, mert a birák azokat nem értik. Azon okmányok, melyeknek a végrehajthatóság a következése, a közjegyzői okmányoknak ;nem a legnagyobb, sőt kisebb részét teszik, és ezen okmányok közt is 100 közül 99 ugyanazon hatóság, vagy a szomszéd hatóság területén fog a végrehajtás történni, hol azt a nyelvet ismerik. Oly esetben, melyben nem ismerik: ott van a hivatalos tolmács, ki minden egyes esetben alkalmaztatik. Az volt mondva, hogy Horvátországban másként áll a dolog; de Horvát-Szlavonországokban a közjegyzői rendtartás most is az, mely a provisorium alatt hozatott be: ott egy szóval sincs mondva, hogy ne lehessen más nyelven, mint a hivatalos nyelven fölvenni okiratot; sőt az ellenkező, tudniillik az van mondva, hogy az országban divatozó bármely nyelven lehet azt tenni. Sem ott, sem a Lajthán-tuli tartományokban közjegyzői okiratokra nézve nem a hivatalos nyelv kizárólagos. Véleményem szerint tehát, ha az intézmény gyakorlati eredményét tekintjük: a főrendiház módosítását elfogadni nem lehet. A nélkül is meg van óva a törvény intézkedései által a magyar nyelv elsősége, diplomatiai jellege még a külföld irányában is. Mi a választást a képviselőház eredeti szövege és a központi bizottság indítványa közt illeti: én ez utóbbira szavazok, és pedig azért, mert nem tartom szükségesnek, de még ezéíszerünek sem a nemzetiségi törvényre való hivatkozást ezen §-ban ; nem tartom pedig szükségesnek azért, mert miután a közjegyzői intézmény facultativ, ha az illetők kérik az engedélyt, az igazságügyminister nem tagadhatja meg azon nyelvre nézve, mely azon kerületen, hol a közjegyző székel, divatozó és átalános; ha megtagadná, megsemmisítené az intézmény gyakorlati lehetőségét. Meg fogja tehát azt adni, meg kell adni a dolog természeténél fogva, a közjegyzői intézmény föladata és czélja tekintetéből. De nem tartom ezéíszerünek: mert bizonyos tekintetben ezen intézkedés tágabb, bizonyos tekintetben szűkebb körű, mint a czélszerüség követelné. Például Torontálmegyében vannak oly kerületek, melyekben a magyar és német nyelv annyira uralkodó, hogy más nyelvnek tudása nem kívántatik meg. Miért volna szükséges ott például a román és szerb nyelvre is megadni a jogosultságot, ha azon kerületben erre szükség nincs, bárha a megye jegyzőkönyvi nyelvei volnának is? Vegyük Budapestet. Itt a jegyzőkönyvi nyelv kizárólag a magyar; de azért még sem lehet mondani, hogy czélszerüen vagy igazságosan cselekednék azon igazságügyminister, ki nem adna jogosultságot a német nyelvre, vagy tót nyelvre is azért, mert itt a jegyzőkönyvi nyelv csakis a magyar. A jegyzőkönyvi nyelvet azon térre átvinni, hol okiratok hitelességéről van szó, hol néha a kelleténél szűkebb kört, néha annál tágabb kört nyitna, — véleményem szerint, — nem igen czélszerü a közjegyzőnek. Azt mondják továbbá, hogy a központi bizottság szövegezése szerint a minister szeszélyétől függ a jogosítvány megadása. Ha szeszélyétől tart a tisztelt ház: akkor az előbbi szöveg szerint is attól lehetne tartani: mert a szerint annak megbirálása, hogy bir-e jártassággal az illető nyelvben? az igazságügymmistertől függ. De én azt mondom, hogy minden szeszélynél erősebb a viszonyok hatalma, erősebb a szükség; a szükség pedig az igazságügyministert minden körülmények közt arra fogja vinni, hogy ha ilyesmire hajlandó lenne is: ne szeszélye, hanem az igazság szerint cselekedjék. Ennélfogva ajánlom a központi bizottság szövegezését. (Élénk helyeslés. Szavazzunk!) Waehter Frigyes : Tisztelt ház! {Elálll Elálll) Bár nem is volt szándékom e tárgyban fölszólalni, mégis kötelességemmé vált ezt tenni. Én nem tagadom, hogy talán én is azon térre léptem volna át, melyre más képviselők léptek, midőn a
