Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-297

182 297. országos ülés november 5. 1874. az talán a ház indignati ójával találkozik, azt mások nyakára tolja. Ez eben határozottan tiltakozom; mert a nemzetiségi képviselők e házban, valamint e hazának különböző nemzetiségű lakói nem adtak arra alkalmat, hogy ilyen megtámadásoknak ki legyenek téve. Ha azon törvény, mely a nemzetiségek megnyugtatására hozatott, talán nem elégiti ki a nemzetiségeket : annak az a fontos oka, mint már e házban többször elmondatott, hogy az foganatosítva nem volt. Nem akarok érvelésekbe bocsátkozni; mert az első vita alkalmával pro és contra annyi érv hozatott föl, hogy a tisztelt ház belátta, hogy itt nem uj jog megadásáról van szó, hanem a volt jog megtartásáról. Ezt pedig a háznak elvenni mindaddig nincs jogában, mig a törvényt nem változtatja meg. A tisztelt ház bölcs belátására bizom fontolóra venni: vajon a parlamenthez illő-e egyik kézzel elvenni, mit a másik megad. Nem ez a rendje. El kell törölni a törvényt; de mindaddig, mig fönáll, tiszteletben kell tartani. Másodszor méltóztassék tekintetbe venni azt, helyes politika-e az államnyelv ürügye alatt a magánéletbe beavatkozni ? A közjegyzőség bár állami intézmény, privát-ügyekkel foglalkozik. Azt mondják, hogy ha más nyelveken is vétetnek föl okiratok: megakasztatik a törvénykezés menete. Én ellenkezőt állítok. Eddig a sok perpatvar oka az volt, hogy zugírók írták a kötelezvényeket, végrendeleteket stb. Most sokkal nagyobb baj lesz az, hogy ha valaki, tegyük föl egy végrendeletet fordításban fog kikapni: ebből számtalan per fog keletkezni; mert a legjártasabb ember sem képes tökéletesen fordítani. Minek ez által keserűséget kelteni? Harmadszor még egy különös körülményre akarom fölhívni a tisztelt ház figyelmét. Ha megmarad a tisztelt ház előbbi határozata mellett: akkor, miután a nemzetiségi törvény sem tartatik meg, ennek föntartása nagyon közönyös dolog; mert ezzel is az történhetik a gyakorlatban, mi amazzal történt. Tehát a gyakorlatra nézve mindegy. Azért még egyszer azon pontra térek vissza, hogy kérjem a tisztelt házat, addig, mig a törvényt meg nem változtatja: legalább tartsa tiszteletben; mert a gyakorlatban ugy sem élvezik a nemzetiségek a törvényben megadott jogot; de legalább a ház nem lesz következetlen. Én a tisztelt ház előbbeni határozatát pártolom, s mind a főrendiház, mind a központi bizottság szövegét elvetem. Csernátony Lajos: Tisztelt ház! (Halljuk ! HattjuM) A tisztelt ház — nem tudom — kellő figyelmére méltatta-e tisztelt Román képviselő ur beszédének végét, mert a beszéd vége rendkívül jellemzi az ezen urak kebelében égő érzelmeket, ő beszédének végén azt mondta: „szavazzák meg az urak e szöveget, hiszen úgyis ki fogják játszani^ azaz nem fogják azt a gyakorlatban megengedni, a mint tették a nemzetiségi törvénynyel. Szóval — ugy mondja — csak csináljanak törvényt részünkre, melyet az uraknak mindig szemébe fogunk dobhatni, hiszen úgyis tudjuk, hogy a törvényt nem fogják megtartani irányunkban.

a Ilyen érzelmekkel vannak eltelve azon urak, kik tőlünk több és több jogot kivannak. Én, tisztelt ház, elismerem, hogy igenis a tapasztalatok folytán vagyok azon véleményben, melyben a főrendiház van. (Helyeslés.) Midőn a hazába visszajöttem, a nemzetiségi kérdésben — a mint mondják — annyira szabadelvű voltam, hogy attól tartottam, hogy sajátnemzetem meg fog kövezni, ha nyilatkozom; de a mit azóta tapasztaltam, azt elismerem, egészen más útra terelt. És én megvallom, hogy évek óta mindig féltem, valahányszor e házban egy uj institutioról volt szó, mert mindig attól kellett tartani a nemzetiségi törvény hozatala óta, hogy azon uj institutio által ismét a saját nemzetemet fogom gyöngíteni, (Ugy van!) mindenik uj iustitutioban, a melyet a házban alkotunk, mindenikben van valami, a mi által a magyar nemzetnek állami jogai, állami existentiája meg van gyöngítve (Ugy vanl), és én akkor, mikor a főrendiház, a melynek mindég és folyton szemére vetettük és a legtöbb esetben jogosan vetettük szemére, hogy nem tud magyar lenni, nem tud a nemzetnek híve lenni, mikor azon főrendiház jelét adja annak, hogy igenis akar magyar lenni és csak magyar lenni: (Helyeslés.) akkor én annak a főrendiháznak módositványa ellen nem szavazhatok (Helyeslés.); mert én igen szépnek, igen generosusnak tartom azon szerepet, a melyet tisztelt barátom Irányi Dániel magára vesz; hanem én saját nemzetem irányában is generosus akarok lenni (Helyeslés.), és nemzetem jogait fön akarom tartani. Igen háládatos azon szerep, mert roppant önzetlennek és igazságszeretőnek tünteti föl az embert; de tessék nem igazságszeretőnek tartani engem, mikor hazám, nemzetem jogait védem, és azokat védelmezni fogom, mig e hazának fia és e háznak tagja vagyok. (Helyeslés.) Azért én, tisztelt ház, a főrendiház módositványát igenis elfogadom, de a központi bizottság módositványát nem fogadom el, mert az, szerintem, igenis roszabb, mint az eredeti. Az ugyanis a ministernek kénye-kedvére hagyja, hogy engedélyt adjon vagy engedélyt ne adjon, és ebben a részben a Román Sándor képviselő urnák érzelmei szerinti cselekedhetésre adhatna alkalmat. (Derültség.) Azt mondják a tisztelt képviselő ur érzelemtársai, valamint ő maga is mondta, — hogy, a mit az egyik kézzel adunk, a másik kézzel elveszünk,, és hogy a törvényt nem tartjuk meg, hogy azt kijátszuk. Hiszen kérem, mikor itten egy törvényjavaslatról van szó, arról van szó, hogy egy uj tör-