Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.
Ülésnapok - 1872-284
* 396 284. országos tilt Irányi Dániel tisztelt képviselő ur, fölfogásom szerint, igen helyesen magyarázta és következtette, hogy ezen §. az 1868, XLIV. törvényczikkel ellentétben áll; én is azon véleményben vagyok, és annál inkább csodálkoztam Máday Sándor képviselő nrnak azon fölfogásán, a ki azt vélte Irányi Dániel indítványából kimagyarázhatni, hogy ha az, illetőleg ezen §. kihagyása elfogadtatik: az a nemzetiségekre nézve valami jogterjesztést vonna maga után. Tisztelt ház! Ügy előttünk, mint az egész világ előtt tény az, hogy ezen országot nem csupán magyar-ajku polgárok lakják. Épen ezen ténynyel szemben az 1848-iki törvényhozás megelégedett azon intézkedéssel, hogy kimondó, miszerint képviselő csak az lehet, a ki a magyar nyelvet birja, miután a törvényhozásnak a nyelve egyedül a magyar. Ennek indokául az szolgált, hogy ne támadjon valamiképen ezen országnak törvényhozási termében babiloni zavar. Én részemről zűrzavar támadhatásától még ezen intézkedés nélkül sem tartok, bátor is vagyok utalni arra, hogy azért, mivel a horvátoknak megengedtetett itt saját anyanyelvükkel élni, Magyarország törvényhozásának termében eddigelé nem történt babiloni zavar ; habár az itt lévő képviselőknek talán kilencztizedrészc nem érti ezen nyelvet; meri igen természetes, ha valaki fölszólal itten a házban, azt nem azért teszi, liogj' a ház többsége által nem ismert és nem értett nyelven csak beszélhessen; hanem azért, hogy érveit a törvényhozás tagjainak többségével megértesse. Ezen §. pedig szerintem minden szükség nélkül egy igen nagy ugrással tovább megy, és nem elégszik meg azzal, hogy a ki képviselő akar lenni, annak birnia kell a magyar nyelvet; hauem még azt is kívánja, hogy valaki a központi választmánynak tagja csak ugy lehet, ha a magyar nyelvet birja, és saját anyanyelvének élvezhetéséről lemond. Hogy minő ok idézte ezt elő: azt részemről fölfogni nem tudom. Szerintem ezen intézkedésnek nem igen lehet semmi tekintetben igen kedves eredménye, mert öntudatos ember alig fog vállalkozni oly szerepre, hogy a központi választmányban, bármennyire birja is választó-kerületének átalános bizodalmát: résztvegyen ugy, hogy pictus masculussá váljék ott, a hol a tárgyalásokban részt nem vehet; mert ezen §. által a központi választmány belső ügykezelési nyelve egyedid a magyar. Én a magyar nemzet fiai igen fényes tulajdonának ismerem el azon ragaszkodást, melylyel anyanyelvűk és anyanyelvük használata iránt viseltetnek. Én őszintén megvallom, hogy valamennyi magyar ember dicsőségének tartom ezt; hanem ebből nem következik az, hogy azon erős ragaszkodás nemzeti s julhss 2ö. 1874. érzelmeihez, mely a magyar-ajimükíiy fényes tulaj-áeeát, sőt dicsőségét képezi: az a. hazának más ajkn polgárára nézve, mint szégyen, mint hazafiatlanság tüntessék föl. Én ilyen fölfogáslan nem tudok osztozni épen azon magyar nemzet fiaival szemben, a kik saját nemzetiségünk iránt oly nagy lelkesedéssel viseltetnek. Nem kívánom a tisztelt lázat hosszas előadásommal untatni, részemről csak arra kérném: ne méltóztassanak ez országot mindinkább ugy berendezni és szervezni, hogy e hazában csupán a magyar-ajku polgár érezhesse magát jól, érezhesse magát honosnak, s ezen mindnyájunknak közös hazánk valamennyi más ajkú polgára azon kényszernek legyen kitéve, hogy legnemesebb érzelmeikről mondjanak le, s csak azon föltétel alatt vehessenek részt az ország alkotmányos életében, hogy ha származásukat megtagadják. Pártolom Iránja képviselőtársam indítványát, s kérném a tisztelt házat, méltóztassék azt elfogadni, vagy ha azt nem: akkor "Wiichter képviselő úrét méltóztassanak elfogadni. Szapáry Gyula gr. belügyininister: Tisztelt ház! Külünösen azon ezélból szólalok föl, hogy abbeli véleményemnek adjak kifejezést, hogy ez a §., mely a törvényjavaslatba a központi bizottság által is fölvétetett, sem az 1868: XLIV. törvényczikkel nincs ellenkezésben, sem nem fölösleges. Ellenkezésben nincs fölfogásom szerint, azért, mert az 1868: XLIV. törvényczikk szól tisztán csak a törvényhatósági bizottságról és annak nyelvéről; de a központi bizottság nyelvéről, mely központi bizottság ugy tekintendő, mint a törvényhatóság egyik bizottsága, nem intézkedik; tehát nem fölösleges arról most intézkedni. De nem tartom fölöslegesnek az intézkedést azért sem, mert vannak az 1868: XLIV. törvényczikknek oly intézkedései, melyek az én nézetem szerint, nem oly világosak, hogy azokat félreérteni és félremagyarázni ne lehessen, s a melyek valósággal a gyakorlatban is sokszor félre ne magyaráztatnának. Ilyen különösen az általam idézett törvényczikknek 5. §-a, melynek egyik intézkedése igy hangzik: „de a mennyiben egyik vagy másik törvényhatóságra vagy tisztviselőre nézve gyakorlati nehézséggel járna : az illető tisztviselő kivételesen az illető törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikét is használhatja." Én ezt az intézkedést csakis mint átmenetit, mint ideiglenest tekintem, s csakis ezt az értelmet adom neki, ugy, hogy a tisztviselőktől az ügykezelést illetőleg most is már megkívánom, hogy fokozatosan sajátítsák el az állam hivatalos nyelvét, és saját működésükben, ha nem is egyszerre, de arra törekedjenek, hogy fokonként a törvényhatóság összes ügykezelése magyar nyelven folyjon. (Helyeslés.)
