Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-284

284-. ersz%ös §M nem a különvélemény mellőzésével ajánlom a tisz­telt háznak a központi bizottság szövegezését elfo­gadás végett. (Helyeslés jobb felől.) Tisza Kálmán : Tisztelt ház! Legelő­ször is azt kell kijelentenem, hogy az előttem szó­lott tisztelt képviselő ur múltkori nyilatkozatomat, miként hivatkozhatom azokra, a kik az én intentio­mat ismerik, félreértette; és ha a gyorsírói jegyze­tek kezemnél lennének, megtudnám azokból is ki­mutatni, hogy én nem azt mondottam, hogy ezen törvényjavaslathoz egy szót sem fogok részemről szólani, és nem ez az, a mire az ellenzék tagjait fölkértem; hanem igenis az, — és részemről ma is azon nézetben vagyok, — hogy mindenütt, a hol a mi nézeteink szerint ezen törvényjavaslatban va­lami rósz fordul elő: hívjuk föl a tisztelt ház figyel­mét ; de miután az eddigi tapasztalás úgyis meg­győzhetett arról, hogy itt a capacitationak nincs helye : ne fáraszszuk magunkat a capacitálásra való törekvéssel, hanem döntse el a többség tetszése szerint. Ez az, a mit múltkor mondottam, ez né­zetem ma is. Mert méltóztassék megengedni, a mi most tör­ténik : meggyőz engem arról, hogy valóban itt a hosszas vitának, capacitationak semmi gyakorlati haszna nincsen. (Ügy van! bal felől.) Mert a mi itt indítványba hozatott, hogy bizonyos hivatalnokok — én csak azt a hibát látom benne, miért csak bizo­nyos hivatalnokok — ne lehessenek ugyanazon ke­rületben képviselők, a hol hivatali működési körük van : ha ez sem fogadtatik el, ez már azt mutatja, hogy itt előre elhatározott vélemények ; szándékok vannak. Nem vádképen hozom föl ezt, de consta­tálom mint tényt, melylyel szemben a capacitatio semmit sem ér. Mert csak tiszta dolog, hogy semmi sem növelheti inkább az elkeseredettséget, s a gyű­lölködést, mintha valaki hivatalos tekintélyénél fogva, ott a hol mint hivatalnok működik, maga magát megválasztathatja. Nem akarok személyeket megnevezni, de mi­kor oly hivatalnokok, kiknek föladatok lett volna a választás fölött fölügyelni, magukat választatták meg, midőn az megtörtént nem egyszer, hanem több­ször, hogy ez a választás helyessége mellett lehető legyen: azt nem fogadhatom el Azonban kimon­dott nézetemhez híven, miután már szóba jött, ré­szemről is el akarván mondani ezen figyelmeztetést, bátor leszek azt is fölolvasni, hogy ezen módosí­tást hogy tartanám helyesnek, s azután e helyütt megjegyzem még. hogy a különvéleményt én is ré­szemről, — és ebben a tisztelt előttem szóló kép­viselőtársammal egyet értek, — nem fogadom el. Ezt sem fogom bőven indokolni, egyszerűen csak ki­mondom, hogy ha csak arról van szó, hogy míg az illető büntetése le nem telt: akkor fölösleges, ha többről szól, akkor szerintem a teljes jogi fogai­Julius 2-6. ism 379 makkal ellenkezik, mert örökös büntetés a világon nem létezik. A ki büntetését kiállotta, azt igy még mellesleg megróni nem lehet. A módosítás igy hangzik: „sem kinevezett, sem választott hivatalnok, illetőleg tisztviselő azon kerületben, melyben hivatalos működési köre van, nem választható: ha legalább három hóval a válasz­tás előtt le nem mond. Most, tisztelt ház, ismétlem, nem fogom bőveb­ben indokolni sem ezen §-t, sem a többit, a hol módosításokat kívánok beadni; kötelességemül csak azt ismerem, a mit rosznak, hiányosnak tartok, arra figyelmeztetni, s azután bizom azt a tiszteit ház bölcsességére, hogy szavazattal döntsön. (Helyeslés hal felől.) Helfy Ignácz: Magam részéről is töké­letesen helyeslem azt a fölfogást, melyet múltkor, s e perczben Debreczen város igen tisztelt képviselője kifejezett. Mert az csakugyan áll, hogy a ki az eddig folyt vitát figyelemmel kisérte, meggyőződött róla, hogy itt e házban a capacitationak, az érvek­nek helye nincsen. S hogy ha van valami, a min még csudálkozom: ez az, hogy Paczolay tisztelt kép­viselőtársam tul menve mindenen, még azon is, hogy drága-gyöngynek, csillagnak nevezte azt, a mi va­lóságos absurdum egyrészről, s hallatlan jogtiprás más részről, most még azt is akarja állítani, hogy önök igenis a capacitationak helyt engednek. Én, tisztelt ház, kijelentve mindenek előtt, és ezt a magam részérő] egészen egyénileg jelentem ki, hogy ez az utolsó szó, mit én ezen törvényja­vaslathoz mondok. (Helyeslés jobb felől.) Nem tehe­tem, hogy azon nyilatkozattal szemben, melyet Pa­czolay képviselő ur tett: röviden ne jelezzem azon eljárást, melyet velünk szemben önök követnek, és melyet mindenesetre mindvégig követni fognak. Itt van egy jó alkalom; a 13. §-nál még se­gíthetnek valamit azon a bajon, melyet a 12. §. elfogadásával okoztak, ha tudniillik helyt engednek a capacitationak. Én nem nyújtok be módosiíváiryt, hanem lássuk röviden önök egész eljárását. Elő­ször is előttünk fekszik egy rendkívüli fontos tör­vényjavaslat; elismerve az egész világ által, hogy alkotmányos országban ennél fontosabb, lényegesebb törvényjavaslat alig lehet, miután egész alkotmányos­ságunk alapját képezi. Keresztül mentünk a leg­fontosabb §-okon, azokon, melyek a qualificatiot ál­lapítják meg, s önök egyetlen egy szó vagy betű módositványt sem engedtek az ellenzéknek. (Közbe szólás jobb felől: Hát a füst!) No igaz! Egy kis füstöt engedtek az erdélyieknek, — egy kis módo­sitványt, mely az erdélyi füstökre vonatkozik, ezen kívül, a mi a lényegre vonatkozik, semmit. Saját vallomásaik szerint keresztül hajtották azon §-okat, melyekre nézve számokkal bizonyittatott, hogy álta­luk a polgárok ezrei meg lesznek fosztva azon jo­48*

Next

/
Oldalképek
Tartalom