Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-261

182 261. országos ülés Julius 2. 1874. rendiházban, melynek tagjai nagyobb része született törvényhozók, herczegek, grófok és bárók valának. Ezerhétszáz .... , dehogy! dehogy! 1874. Julius l-jén, tehát 26 évvel később, az 1848. tör­vények alapján választott népkéjrviselőházban egy, az előbb leírthoz, — az ősz haját ide nem értve, — külsejére nézve nagyon-nagyon hasonló ifjú férfiú, a nemesi osztály kiváltságainak végtelen ideig föntartása mellett szónokolt. Ama férfiú Bihar várme­gye dicső emlékezetű főispánja, Beöthy Ödön volt; az utóbbi tisztelt képviselőtársunk Beöthy Ákos. (Mozgás.) Ne várja tőlem senki, tisztelt ház, hogy a kép­viselő ur tegnapi beszédének részletes czáfolásába bocsátkozzam. Az álláspont, melyet elfoglal, még azon oldalon is, a melyen maga ül: meghaladott­nak tekintetik, (ügy vanl jobb felől.) A néma csend, mely különben gonddal kidolgozott, és csinosan elő­adott, parlamentális modorú beszédét azon oldalról is kisérte: bizonyítja véleményem helyességét. A hallgatás, miként egy franczia elmés iró megjegyezte, e szerint, ugy látszik, nemcsak a királyoknak, ha­nem a szónokoknak is leczkéje. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Ne várja tőlem senki, mondom, hogy ezen a múlt időkből merített érvekkel telt beszéd­nek részletes czáfolatába bocsátkozzam; nem szoká­som fényes nappal, nyitott szemmel, éber állapotban kísértetek ellen küzdeni; (Tetssés.) pedig kisértet volt az, kisértet fölidézve ama sirgödörból, melyben a jobbágysággal együtt a pallósjog, ősiség, botbün­tetés, a türelmi adó aluszszák — reménylem — örök álmaikat, és melybe Isten segedelmével rövid időn el fogjuk temetni a középkor utolsó maradványait is. (Tetszés.) És ha akkor, és a miatt tisztelt kép­viselőtársam szemében gyászköny ül: ám vigasztalja magát azzal, hogy a nép millióinak, melyeknek ér­dekeit képviselni hivatva van, szemében örömkö­nyek lesznek láthatók, s örömtort fognak ülni a temetkezés fölött. (Élénk helyeslés a szélső bal ol­dalon.) De térjünk a halottakról az élőkhöz, ámbár igazat szólva, ezeken is az enyészet némely jeleit észre lehet már venni. Tisztelt ház! Nem lévén szokásom roszalni azt, a mi jó, ha mindjárt politikai ellenfeleimtől származik is az: habozás nélkül elismerem, hogy a szőnyegen forgó törvényjavaslatnak vannak jó olda­lai is. Ilyeneknek tekintem az állandó választói név­jegyzéket, a curia bíráskodását, a vesztegetések, és a választásoknál előforduló egyéb visszaélések né­mely nemére szabott büntetéseket; de ezen fényes részeit a törvényjavaslatnak árnyoldalai homályba borítják. A választói jogosultság megszorítása, — Er­délyre nézve az ott divó magas censusnak megtar­tartása, — a titkos szavazásnak kizárása, a válasz­tói jog gyakorlásának az adó lefizetésétől föltételezése,, a választó-kerületek mostani aránytalan és igazságtalan fölosztásának meghagyása — meg annyi fekete foltok, melyek a képet elsötétítik. Nem fogom, tisztelt ház! a szőnyegre hozott választási törvényt apróra feszegetni; fölmentett ezen kötelesség alól Mocsáry Lajos tisztelt bará­tom, ki azt mindnyájunknak, kik ezen oldalon ülünk, megelégedésére előttem teljesítette. De legyen mégis szabad néhány futólagos szóval az 1848-iki és a jelen törvényjavaslat közt fönálló különbségre figyel­meztetni. (Halljuk \) Hiába mondja a tisztelt belügyminister ur, hiába utána a központi bizottság tisztelt előadója, hogy a jelen törvényjavaslat nem változtatja meg, — különösen a mi a választó képességet illeti, — az 1848: V. törvényczikk határozmányait; a két szövegnek egymással összehasonlítása tökéletesen megczáfolja ezen állítást. Az 1848. törvény máso­dik szakaszának, gondolom, a) pontja mindazon pol­gároknak, a kik szabad királyi és rendezett taná­csú városokban laknak, és 300 ezüst-forint értékű házat birnak, a választási jogot megadja; a jelen törvényjavaslat csak azon házbirtokosoknak adja meg ezen jogot, kiknek háza legalább három lak­részszel bír; már pedig, hogy egy ily ház, habár vályogból lenne is, ha szabad királyi, vagy rende­zett tanácsú városban üli: nem 300 ezüst-forintot, hanem ennél sokkal többet ért meg, az szükségtelen bizonyitanom. (ügy vanl bal felöl.) Az 1848: V. törvényczikk a kézműveseknek, kereskedőknek és gyárosoknak megadja a válasz­tási jogot, ha állandóan letelepedve vannak, és ren­des üzletet folytatnak, a kézművesekre nézve azon meg­szorítással: ha egy legénynyel dolgoznak. Az előt­tünk fekvő törvényjavaslat a kézműveseket illető­leg a választói jogot városokban 105 o. é. frtnyi jövedelemhez köti, a falun lakó mesterekre nézve az egy legénynyel való dolgozás föltételét meg­hagyván. Az 1848. törvény nem ismer adócensust; a jelen törvényjavaslat nemcsak adócensust állit föl, hanem a választói jog gyakorlását a megelőző évre kivetett adó lefizetésétől föltételezi, (Paczolay János közbeszól: Igen helyesen!) ez által a polgári jog érvényesítését a kincstár érdekétől tévén függővé, és annak alárendelvén. Az 1848. erdélyi II. tör­vényczikk adócensust állit föl, nyolcz ezüst-forint után tulajdonítván választási jogot; önök nemcsak hogy ezen, az erdélyi viszonyokat tekintve túlságo­san magas adócensust megtartják; hanem azt az az­óta divatba hozott pótlékokkal is megtoldják, és megtartják különösen a választó-kerületnek az er­délyi részekre oly sérelmes fölosztását is, mely sze­rint, — a mint azt Mocsáry tisztelt barátom kifejtette, — a nemzet akarata tisztán és világosan nem nyil­vánulhat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom