Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-225

40 225. o^ágos ülés april 23. 1874. gyon-átruházás a szegényebb sorsuak körében történik, mert ezek gyakran adják el, és veszik apró darabocska földjeiket, és épen ezen szegény emberek a törvény mellett vonakodni fognak évek hosszú során át a közjegyzőhöz befáradni, részint tudatlanság, részint tévútra vezetés miatt, részint pedig a költségek és a fáradság megkímélése érdekéből különösen akkor : ha az illető adó vagy vevő a közjegyzőnek lakásától meszsze lakik. Ha elfogadtatik is az, a mi az 5. §-hoz inditványoztatott, hogy minden telekkönyv székhelyén közjegyző legyen, sőt meglehet, hogy minden járásbíróság székhelyén lesz telekkönyv: ez esetben is 6—9 sőt 10 mértíöldre is kell az illetőknek a közjegyzők lakására fáradni. Tisztelt ház! Ha ez így lesz és meggyőződésem szerint csakugyan így lesz: akkor a telekkönyvi zavarok és bonyodalmak, a melyeket kevesbíteni akarunk, sokszorosodni fognak, és a szegényebb osztálynak sokkal tetemesebben fognak károsittatni épen ezen intézkedés által; mert nem a közjegyző előtt kötött adás-vevési szerződések, a melyek ingatlanokra vonatkoznak: telekkönyvi eljárásnak alapját nem képezhetik, és igy a telekkönyvi bonyodalmak nagyobbak lesznek. Azt mondotta tisztelt képviselőtársam Steiger Gyula, hogy épen a telekkönyvnek tisztába hozatala érdekéből szükséges ezen intézkedés, szükséges a kényszer. A kényszer, tisztelt ház, meg volt eddig is bizonyos tekintetben. Az egyik kényszer az, hogy 8 nap alatt köteles bemutatni az illető vevő a százalék kiszabása végett szerződését, és az illetők mégis száz meg száz, ezer és ezer esetben nem teljesítették azt, bár ez által tetemes károsodásnak voltak kitéve. Meg volt a másik kényszer: ki volt téve az illető és ki van téve azon veszélynek, hogy ha megvett birtokát a telekkönyvbe be nem vitte, az az eladó ellen való követelések miatt betáblázásokkal fog terheltetni, a mint az számtalanszor megtörtént és ezen kettős kényszerrel szemben tartott az indolentia; a szegény vevő tudatlanságból, költségkimélésből otthon tartotta az ő szerződését, a nélkül, hogy a törvényszabta intézkedésekkel saját jogainak biztosítására élt volna. Tehát kényszer nem vezetett czélhoz, és az én meggyőződésem szerint, nem fog ez czélhoz vezetni a jelen esetben sem. A telekkönyvek tisztába hozatalára, legalább a mostani bonyodalmak kevesbitésére, nézetem szerint, csak egyetlen ut vezetné. Nem ide tartozik, hanem megmondom. Nézetem az, hogy mindaddig, míg az adóhivataloknak szabad olyan birtok után is beszedni az adót, mely nem az illető nevén, hanem más névre van irva; mig ki nem mondatik, hogy, a kinek nevére van valamely birtok a telekkönyvbe bevezetve: az adó attól szedendő be, és nem egy másiktól, harmadiktól : addig ezen zavaros állapotot tisztázni nem lehet. Ez az én meggyőződésem. Most rni a gyakorlat? Az adóhivatal nem törődik azzal, hogy kinek nevére van bevezetve a birtok; neki elég az egyszerű bejelentés, hogy beszedje az adót a nélkül, hogy a telekkönyv állásáról magá! nak meggyőződést szerezne. A mi pedig, tisztelt ház, azon érvet illeti, hogy például a nagyobb jövedelemmel rendelkezők sorából kellene a közjegyzőket toborzani: erre már Steiger tisztelt képviselőtársam megfelelt; részemről csak annyit jegyzek meg, hogy én ezen érvet, melyet a különvéleményben kifejezve találok : nemcsak nem fogadom el; de sőt veszélyesnek, kárhozatosnak tartom azt. Én nem ismerem el, tisztelt ház, hogy csak a nagyobb jövedelemmel rendelkezők sorából lehetne kapni elegendő számú becsületes, megbízható jellemes közjegyzőket. Föltalálhatók azok, csak nézzen utána az igen tiszselt igazságügyminister ur, a szegényebb sorsú, a kevesebb jövedelemmel rendelkezők sorában is. Adatokat hozhatnék föl a birói kinevezések történetéből ezen állitásom bebizonyítására, ha nem volnék arról meggyőződve, hogy a tisztelt ház a különvéleményben letett ezen, nézetem szerint, nem nagyon morális elvet vissza fogja utasítani. Egyébiránt én azon nézetben vagyok, daczára azon ellenérvnek, melyet Steiger képviselő ur hangsúlyozott, hogy egy uj intézménynél, mint a jelenlegi, főleg, midőn az átalában nem ismert az országban és nem lehet mondani, hogy műveltség fokán alantabb álló népnél közóhajtás lenne; ily uj intézménynél, mondom, nem czélszerü azon intézményt mindjárt lehető szélesebb alapra fektetni. Vagy van jövője, tisztelt ház, ezen intézménynek és életképessége, vagy nincs; ha nincs: szükségtelen és czéltalan az ily mesterkedés ; ha van, és meg vagyok győződve, hogy van életképessége : akkor fokonként gyökeret fog az verni a nép legalsóbb rétegében is, s a törvévyhozásnak mindig joga lesz a törvényt kiegészíteni, mihelyt megszerezte magának a meggyőződést, hogy a népnél már valósággal rokonszenvre talál. A midőn ezeket, tisztelt ház a lehető legrövidebbre szorítva elmondottam: méltóztassék megengedni, hogy Horn Ede képviselő urnák válaszoljak egy ellenem intézett insinuatiójára. Ugyanis ő azt igyekezett az átalános tárgyalás alkalmával mondott beszédemből bizonyítani, mondhatni, kierőszakolni, mintha én azt mondottam volna, hogy inkább ne tegyünk semmit, ha ezt a törvényjavaslatot kell tárgyalnunk. Ellenkezőleg, tisztelt ház, én azt mondottam: tegyünk többet, végezzünk nagyobb s fontosabb dolgokat ; de mert épen most más dolgunk nincs, végezzük tehát ezt. És ezt nemcsak mondottam; hanem igazoltam is azon ténynyel, hogy ezen törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtam. Azt hiszem meggyőztem, tisztelt képviselőtársamat arról, hogy neki semmi alapos oka nem