Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-207
207. országos ülés február 14. 1874. 243 Orbán Balázs b.: Tisztelt képviselőház! Még 1872. márczius 12-én intéztem volt egy Görgény-Szt.-Imrét érdeklő iníerpellatiot az akkori pénzügyér úrhoz, melyre mindeddig nem voltam szerencsés feleletet nyerhetni; de mivel ezen kérdezvényem nagyon fontos ügyet érdekel, s egy virágzó város létele vagy megsemmisülése kérdésével függ össze : bátor vagyok azt megújítani s rövid indokolással a tisztelt ház és a ministerelnök, mint helyettes pénzügyérnek, becses figyelmét ezen halasztást nem tűrő kérdésre terelni. Görgény-Szt.-Imre székely eredetű lakói, a történelmünkben dicsőén szerepelt görgényi kir. vár szabad harczosai voltak mindaddig, mig a görgényi vár és uradalom a Bornemissza családnak inscribáltatott; e család a visszaélések és erőszakoskodások folytonossága által jellegzett osztrák uralom alatt az egykor szabad harczosok egy részét jobbágyságra veté ; mig más része, mint nemes és darabontrend, továbbra is szabad maradt. Mind e három osztály azonban egészen 1849-ig szabad faizási és legelői jogot élvezett az egykor kizárólagos tulajdonukat képező uradalmi erdőségekben. 1849. után azonban -— midőn az országos zsarnokság keretébe a kis zsarnokok önkénye is beilleszthető volt, — a földesúr önhatalmilag eltiltá a görgény-szentimreieket a szabad erdőlés- és legeléstől; ezek pert kezdettek, a felség benjártakor ab aula kedvező resolutiot nyertek, 1862-ben az akkori törvényszék itéletileg is biztositá jogukat, s a kormányszék 1864-ben ezek alapján és a százados joggyakorlat tekintetbevételével a görgény-szent-imreiek szabad erdőlési és legelői jogát érvényre emelte, s azt élvezték is egészen 1867-ig, midőn a földesúr ismét eltiltotta attól. A görgényi uradalom a kincstár kezébe menvén át: a szegény szent-imreiek a kormánynál az 1849. előtti status quo visszaállítását kérelmezték, s 1870-ben az országgyűléshez is folyamodtak egy erősen fölszerelt kérvénynyel, melyhez mellékelve volt az 1813-ki conscriptio, hol azon bejegyzés van, hogy Görgény-Szt.-Imre minden osztályú lakói hetenkint kétszer tűzifát, s szükségükhöz mért épület-fát szabadon és díjtalanul vihetnek az uradalmi erdőkből; mellékelve volt az uradalom területén lévő 10 falu lakóinak e joggyakorlatot bizonyító tanúsítványa, mellékelve az e jogukat biztosító birói ítélet, kormányszéki rendelet és a felség resolutioja; de mindennek daczára e kérvény a feledékenység lomtárába dobatott, valamint az én ez ügyben beadott interpellatiom is felelet nélkül hagyatott. Ugy kell lenni, hogy a görgényi uradalomban alkalmazott, s a magyar elemmel nyílt ellenséges állást foglaló idegen hivatalnok-sereg, s az ezen civilisator fajból kikerült kincstári közegek, — ezek a kincstár minden jövedelmét elnyelő élősdiek — roszakaratulag és hűtlenül informálták ez ügyben a kormányt ; mert különben megfoghatatlan lenne, hogy Görgény-Szt.-Imrét, a magyar várost, minden fekvőségeitől megfosztják, s szorgalmas népét a kivándorlás szomorú végletével állítják szembe akkor: midőn ez uradalom más nemzetiségű 10 falujának oly bőkezűséggel adtak osztályrészt az uradalmi erdőségekből. Ezen fajunk gyűlöletén alapuló ellenséges eljárás annál szembeötlőbb, hogy Naszódon és Erdély nyugati havasai közt a községek erdőilletményeit akként szakították ki, hogy a kincstárnak alig maradt valamije, s midőn van község, mely 30—40.000 hold erdőt kapott a kincstári területből : akkor Görgény-Szt.-Imrének egy talpalatnyit se akarnak juttatni. Figyelmeztetem a kormányt, hogy a görgényi uradalom területén már egy virágzó magyar községet: Görgény-Adorjánt megsemmisített a földesúri önkény; most Görgény-Szent-Imre áll ily sorssal szemben, a mi mulhatlanui be fog következni: ha a kormány gyors igazságot nem szolgáltat ezen közegei által áldozatul kiszemelt szegény népnek. Én alig hiszem, hogy a kormányelnök ur osztályosa kívánjon lenni azon herostratesi dicsőségnek, hogy egy virágzó magyar várost, mely ezredév harczviharjait élte át, s melynek lakói a szigetvári hősök egy második nagyszerű példájával dicsőitek magukat : most a béke idején megsemmisíttessék, illetőleg e megsemmisítés eszközévé tétetnek a keblünkön élődő idegenek által, kik ily czéljaikkal nyíltan kérkednek. Alig hiszem, hogy ezért a felelősséget a történelem ítélőszéke előtt elvállalni hajlandó lenne. Még azt is fölemlítem, hogy Görgény-SzentImrét 1000 magyar, 600 oláh lakja, s így minden nemzetiségi részrehajlás vádja nélkül szolgáltathat igazat e szegény elgyötrött népnek; vagy helyesebben azon részrehajló eljárás, melyet Naszódon s másutt is a nem-magyar nemzetiségűekkel szemben követeltet, Görgény-Szent-Imrén — e szempontból is — indokoltan alkalmazható. Ezek alapján kérdem a ministerelnök-, mint helyettes pénzügyértől: Interpellatio a ministerelnök-, mint helyettes pénzügyérhez. Van-e tudomása arról, hogy Görgény-SzentImre városa szabad és díjtalan erdőlési és legelési jogától a százados joggyakorlat ő felsége kegyes restitutioja, birói ítélet, kormányszéki rendelet és 1849-ig, sőt szorosan véve 1867-ig folytonosságban volt jogélvezet daczára önkényüleg megfosztatott, s más fekvőségeiben is annyira megszorittatott, hogy ma 250 család lakházán kívül egy talpalatnyi földet sem bir, s különben is a város népe annyira 31*
