Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.

Ülésnapok - 1872-207

207. országos ülés február 14. 1874. 239 talos érintkezés kötelezettségét is, és a hol szükséges, megszabja a hivatalos érintkezések közt megtartandó lépcsőzeteket és fokozatokat és igy, miután a rangfokozati osztályozás egymagában az állami "hivataloknak előléptetések által való betöltésénél sem lehet — ismétlem egymagában — irányadó: teljesen fölösleges, czélt tévesztett lépés az igazságszolgáltatási testületben még egy hyerarchicus osztályozást is létesíteni, mely talán gyakorlati értelémmel csakis a socialis életben birna. Ennek megjegyzése után első észrevételem a rendeletre az, hogy a tisztelt igazságügyminister ur, mint a végrehajtóhatalom egyik kezelője: túllépett saját illetőségi körén és beavatkozott a törvényhozói hatom jogkörébe. Mert előttem legalább a kétségtelen az, hogy ha már szükségesnek látszanék valaha rangfokozati osztályozást létesíteni, és ha kell — a mi szükséges — a napidijak és fuvarilletmények megállapítását eszközölni, mely utóbbi és erre súlyt fektetek, szoros összefüggésben van -államháztartásunk terheltetésével: ez intézkedés megtételére illetékes senki más nem lehet, mint az államhatalom azon tényezője, mely a birák és bírósági hivatalnokok, valamint egyéb igazságszolgáltatási hivatalnokok jogkörét, hatáskörét, illetékességét, jogaikat, kötelességeiket, jogelőnyeiket megszabta, fizetéseiket meghatározta, és mely egyes egyedül van képesítve az alkotmány értelmében az államháztartás terhére intézkedni; senki más tehát, mint a törvényhozás. És midőn a tisztelt minister ur megelőzte a törvényhozásnak intézkedését, sőt arra sem tartotta magát kötelezettnek, hogy fölhatalmazást kérjen a törvényhozástól: kétségtelen, hogy törvényhozói hatalmat gyakorolt a végrehajtóhatalom gyakorlata helyett, és ez által ellentétbe helyezte magát az alkotmány és parlamentálismus alapelveivel. Különben e nézet helyességének bővebb indokolásától fölment engemet maga a tisztelt igazságügyminister ur ; mert emiitett rendeletében egyenesen elismeri, hogy az ottani szabályozás a törvényhozás intézkedéséig lesz irányadó. Tehát önmaga elismeri, hogy az ez ügybeni intézkedés a törvényhozás kizárólagos jogkörébe tartozik. Én valóban nem tudom, hogy min csodálkozzam inkább: azon-e, hogy a tisztelt igazságügyminister ur följogosítva érezte magát törvényhozássá tenni; vagy pedig azon, hogy saját álláspontjának megingatására a fönnebbi önbeismerés által saját maga szolgáltatja az ellennézet részére a legerősebb fegyvert. Ámde, ha föl tudnám fogni azt, hogy a hatalom kezelői nem egyszer szeretnek elszédítve a hatalom magaslata által illetékes kö'rükön túllépni ; nem vagyok képes fölfogni egyátalában azt, hogy miként lehetett egy ily tartalmú rendeletet kiadni; mert a rendelet sérelmes nemcsak ezen közjogi szempontból, de azonfölül az életben lévő törvényekkel, a törvényhozótestületnek e törvényekbenkifejezett intentióival áll összeütközésben, megtámadja a törvényszéki birák-, járásbirák-, királyi ügyészek-, alügyészeknek a törvényben gyökerező törvényes jogelőnyeit és a bírói hatalomnak és tekintélynek minden érthető indok és szükség nélküli csorbítása miatt fölöttébb káros és hátrányos az igazságszolgáltatás átalános érdekére. A kinevezési jogot szabályozó törvények ugyanis tekintettel az ezen jogot gyakorló személyek közjogi állására és az ebből folyó jogok hatályára kijelölik élesen a főhatárvonalat a közszolgálat ugyanazon terén működő államhivatalnokoknál a szerint, a mint az illető államhivatalnok vagy ő felségétől, vagy valamely ministertől nyeri kinevezését. És mégis a rendeletben mit látunk? a tanácsjegyzők és Elnök: titkárok a felső bíróságoknál, valamint a felsőbb bírósági segédhivatali főigazgatók megelőzik a törvényszéki birót, járásbirót és királyi ügyészt, és ugyanezen utóbbiakkal egy rangra helyezik a segédtanácsjegyzőt és a felső bíróságoknál alkalmazásban levő segédhivatali igazgatót, az aljárásbirót és királyi ügyészt pedig ez utóbbiak hasonlólag megelőzik és egy rangon áll velük: a fegyenczügynök , a törvényszékeknél alkalmazott iroda-igazgató, telekkönyvi vezető, sőt még a felsőbb bíróságoknál alkalmazott segédhivatali igazgatósegéd is. De továbbmegyek. Az 1869 : IV-ik törvényczikk, továbbá az 1871: XXXIII-ik törvényczikk a birói és ügyészi állomások elnyerhetésére nézve bizonyos qualificatiót, jelesül a 26 éves életkor betöltését és az ügyvédi minősitvényt irja elő. Azt hiszem, hogy sem a tanácsjegyző, sem a segédtanácsjegyző, sem a fogházi ügynök és mindazon hivatalnokoknál, kiket a rendelet ugyanegy rangba soroz : sem a 26 éves életkor, sem az ügyvédi qualificatió előírva nincs ; a törvényhozás ezen intézkedése már magábanvéve az ezen minősitvényékkel ellátott bíráknak és ügyészeknek a segédhivatalnokok fölött oly előnyt nyújtanak, a melyeket a segédhivatalokban lévők csak idő multával, tudniilük a 26 éves életkor betöltésével vagy pedig az ügyvédi szigorlat letétele által, vagy ha ezt le nem teszik, sohasem nyerhetnek el. Ezen minősitvény tehát már ismét kijelöli azon határonalat, mely ezen magasabb minősitvény ékkel biró és erre súlyt fektetek, az 1871: VlII-ik törvényczikk második szakaszában egymástól elválasztott birói és ügyészi állomásokat e minősitvényeket nélkülöző és igy amazokra csak előkészülőknek tekinthető segédhivatali állomásokban alkalmazottaktól elválasztja. A rendelet ignorálja a törvénynek ezen intézkedését és a törvényhozásnak ebben kifejezett intentióit is ; mert a birói és ügyészi állomások a qualificált hivatalos állomások közé behelyezi, sőt fölébe helyezi a részben nem qualifi-