Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.

Ülésnapok - 1872-198

110 198. országos ülés január 31. 1874. csont venni: nem lett volna-e az elsőbbségi kölcsön ? Sőt nagyon nagy mértékben, mert nemcsak a rész­vényeket előzte volna meg, hanem megelőzte volna még az első-kibocsátásu prioritásokat is, a mennyi­ben ma még betáblázva nincsenek. Ezen ellenvetés tehát, nézetem szerint, alig szólhat a törvényjavaslat ellen. Azt mondja Zsedényi képviselő ur, hogy a méltányosságnak is meg vannak a maga határai, és kérdi: méltányos-e, hogy a magyar állam, Waringék helyett űzette a keleti vasuttársulatnak adósságát a franco banknak? Én, tisztelt ház. ezen ügy tárgyalásánál egyik főbajnak tartom azt, hogy a tisztelt képviselő urak­ban, tán tudtokon és akaratokon kivül, ezen ügynél nincs meg a kellő objectivitás. (Helyeslések jobb felöl. Ellenmondás bal felől.) Mikor a keleti vasút ügye említtetik: a tisztelt képviselők egyikének a ki­fosztott részvényes lebeg szeme előtt; a másiknak Waringék, a kik állítólag, vagy valóban, — nem akarok praejudicálni, — megcsalták a társaságot; az angol-osztrák bank, mely igy vagy amúgy járt el; egy harmadik előtt a franco bankok, melyek iránt mi talán ellenszenvvel viseltetünk, egy negyedik előtt pedig a végleges rendezés, mely talán ugy történ­hetnék, hogy ezen vasút összekapcsoltassék egy másikkal; {Helyeslések, derültség jobb felől.) egy szó­val nem a kellő objectivitással szólnak az ügyhez. {Ellenmondás bal felől.) Nem arról van szó tisztelt képviselőház, hogy Waring helyett az állam fizetné meg a franco bankoknak az adósságot; sem nem Waring helyett, sem nem az állam. Méltóztassék megnézni a törvényjavaslatot: az állam fizeti ugyan, hanem a keleti vasúttársaság rovására és annak contojára. {Zaj bal felől.) Igenis, nem az állam maga, hanem a társaság rovására. Igenis, lehet kételye valakinek az iránt. hogy azon törvény ugy, a mint van, végrehajtható lesz-e ? Kételye lehet az iránt, — mint Ghyczy tisz­telt képviselő ur mondotta, — hogy vajon augusztus 30-ikán fog-e tudni fizetni a társaság; de ha akkor nem: valamikor kétségkívül meg lesz azon lehetőség, hogy az állam a keleti vasúttársaságon megvegye azon összeget, ha másképen nem, ugy, hogy ezen másod-prioritásokat az állam akár maga megtartja, akár másféle pénzügyi művelet által értékesiti, mert mindig biztosítva lesz az állam azon másfél millió­nyi összeggel, mely azok után jár. Azt mondta még Zsedényi tisztelt képviselő ur némi gunynyal, hogy nem hiszi, hogy azon consor­tium, mely az államnak ezen összeget előlegezte: ajánlatát komolyan vegye ; mert a mint ő állítja, leg­először 50°/ 0-et igért, s azután fölszólitásomra, egyszerre fölugrott 6l7 s %-ra, oly consortiumnak pedig, a mely egyszerre 11 és 7,,%-al megy föl, komoly szándéka nem lehet. A tisztelt képviselő ur nagyon szigorúan szokta mások tetteit bírálni és nagyon szigorúan és lelki­ismeretesen szokott búvárkodni az actákban; de ez alkalommal mégis elkerülte figyelmét az, hogy nem 50%-et, hanem eredetileg 60%-ot igért a consor­tium és fölszólitásomra fölment 61 és V2%-ra, a miből ugy látszik, hogy a consortinm mégis nem olyan nagyon könnyedén veszi a dolgot, mert ismé­telt szóbeli és írásbeli- fölszólitásom után is, csak más fél százalékkal ment fölebb. Azt mondja továbbá Zsedényi képviselő ur, hogy abból nem lehet semmi baj; mert még ezen esetben sem lesz baj, mert az állam örököse lesz a vasútnak és az állam egyszerűen confiscálja a vasutat. Tisztelt ház! Én igen jól tudom, hogy van egy §-a az engedély-okmánynak, mely intézkedik azon esetről, mikor az engedély megszűnik, és mikor a vasút az állam tulajdonába megy át; de bár mily szegény legyen is jelenleg a magyar állam, bármily nehezek pénzviszonyai: engedje meg, hogy ne kíván­jam, hogy a magyar állam fölhasználja azon alkal­mat, hogy mikor egy társaság fizetés képtelenné lesz, annak örökségét confiscálja. (Zaj bal felől.) Csernátony Lajos: Inkább, mint sem tönkremenjen az ország ! Csanády Sándor: A haza az első! {Derültség.) Szlávy József ministerdnök : Legyen hát! s ezzel végzem szakadozott előadá­somat; legyen, a mit Csanády tisztelt képviselő ur mondott, igen a haza legyen az első ; de a mellett legyen az olyan, hogy annak neve folt nélkül tün­dököljék kifelé. (Helyeslés.) Elnök: Zsedényi képviselő ur személyes kérdésben kivan szólani. Zsedényi Ede : {Fölkiáltások: Nem lehet szólani. Nem lehet szólani.) Személyes kérdésben szavaim félre magyaráztatása miatt kívánok szólani. (Halljuk.) Ugy látszik, hogy a ministerelnök ur nem olvasta az engedély-okmányt, 21-ik §-a igy szól: „Az elsőbbségi kötvények mindazáltal csak oly összeg erejéig lesznek kibocsáthatók, melynek kamatai a biztosított tiszta jövedelemnek, legfölebb 8 5-ét igénylik. Méltóztassék a 21-ik §-t elolvasni. A második állításra nézve itt a következőt olvasom a mellékletek közt: „ellenben nagyméltó­ságodnak rövid utón hozzánk jutott, és az e tárgyban folyt tanácskozások alkalmával is nyilvánított kivá­natához képest, van szerencsém nagyméltóságodat tisztelettel értesíteni, miszerint a consortium összes tagjai — előterjesztéseink folytán — beleegyeznek abba, hogy a fönt idézett ajánlati 4-ik pontjában foglalt és a zálogbavételi árfolyamon fölül 10°/ 0-al kifejezett optionális árfolyam llV2°/ 0-ra javittassék,

Next

/
Oldalképek
Tartalom