Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.

Ülésnapok - 1872-198

108 198. országos ülés január 31. 1874. a napi cursus szerinti értéket sem szokták megadni, hanem a kölcsönt mindég azon alól adják. Ha tehát az előlegező consortium ma ötvenet előlegez: azt hiszem, két hónap nmlva ölVa-ért megtartja majd ő, vagy ha az nem fogná megtartani, lesz bizonyosan más consortium, mely azt megtartja. Erős hitem és meggyőződésem ez azért is, mert az a consortium, mely viszonyba lépett a magyar állammal, a melylyel contraháituk az utolsó kölcsönt, a magyar állam-hitelben némileg érdekelve is van. Másodsorban épen ugy érdekében fekszik a consortiumnak Magyarország hitelének föntartása, mint első sorban magának az országnak. Ezen nehézség, ezen aggodalom tehát engem nem bánt, s bátran fejezem ki azon hitemet és meggyőződésemet, hogy a consortium vagy maga fogja azon áron ezen részvényeket azon időben megtartani; vagy ha maga nem tartja meg, k^ségen kivül elő fog állni annak lehetősége, hogy azt a magyar állam vagy a consortium prolongáltassa, vagy máskép elárusítsa. Ezt annál inkább hiszem, mert nem egyszerre lesz szükséges az egész öszszeg, hanem hat hónapi részletekben, mi az egész üzletet könnyebbé teszi. Azt mondja Máttyus Arisztid képviselő ur, hogy ez ismét oly üzlet, a mely — bocsánatot kérek, nem emlékszem vissza szavaira — súlyos, lealázó a magyar hitelre, mert az 9°/

0-es üzlet. Erre azt válaszolom a tisztelt képviselő urnák, hogy az ilyen előlegeknél a kamatláb nem szokott alacsony lenni, és ez megfelel azon kamatlábnak, a melyen a keleti vasuttársulat birja az előleget most a másik consortiumtól. Volnának még több megjegyzéseim azokra nézve, miket részint Zsedényi Ede, részint Máttyus Arisztid képviselő ur mondott, s miket nem lehet szó nélkül hagyni. (Fölkiáltások: Malijuk!) Nem fogom a tisztelt ház figyelmét sokáig igénybe venni s fárasztani. Máttyus Arisztid tisztelt képviselő ur azt mondja, hogy a legnagyobb botrány a keleti vusutnál az, hogy a jóhiszemű hiteltzők, illetőleg jóhiszemű részvényesek, a kik pénzüket nem valami nagy, hanem csekély s általuk biztosnak hitt kamatra helyezték el Magyarországban: azon vették magukat észre, hogy részvényeik érvénytelenek, hogy nem kapnak utánuk semmit. Ebben találja Máttyus Arisztid tisztelt képviselő ur a legnagyobb botrányt. (Máttyus Arisztid közbeszól: Igenis ebben találom!) Kétségtelen tisztelt ház, hogy botrány ez s mindenekelőtt a legbotrányosabb és legszomoritóbb ez magukra a részvényesekre nézve. Hogy mennyiben oka ennek a magyar állam, s hogy van-e ebben része a magyar kormánynak vagy sem: ki fog derülni annak idejében a vizsgáló bizottság előterjesztéséből. De hogy tisztelt barátom azt hiszi, hogy ezen botrány nem fogna még inkább tetéztetni az által, ha most a magyar törvényhozás módot nyújt arra,, hogy azon bank-consortium, a mely szintén a legjobb hiszemben adta kölcsön a milliókat a magyar keleti vasúti társulatnak, ezen pénzét visszakapja: ezt a logikát, megvallom, átalában nem látom át, daczára annak, hogy Máttyus Arisztid tisztelt képviselő ur oly sokat vesződött a logikával, és hogy oly illogikátlannak mondta a pénzügyi bizottság jelentését. Én ezt a logikát, őszintén megvallva, nem értem; sőt ennek ellenében azt merem állítani, hogy azon törvényjavaslat elfogadása, melyet a kormány beterjesztett; nemcsak hogy nem áll útjában annak, hogy a Máttyus Arisztid által jelzett botrány reparáltassék; sőt inkább módot nyújt arra, hogy az lehetőleg reparáltassék; mert, ismétlem, teljesen osztozom Máttyus képviselő ur azon nézetében, hogy itt nem fogunk megállani, hogy előbb-utóbb módot kelíend találni arra, hogy ezen botrány némileg reparáltassék, hogy azon jóhiszemű hitelezők, a részvényesek pénzükhöz jussanak, ha nem is az egész összeghez, legalább egy részéhez. Arra be kell várni a kiküldött bizottságok jelentését, abból fog kiderülni, — ha ki fog derülni: — vajon vannak-e olyanok, kiket ez ügyben mulasztás, vigyázatlanság vagy roszhiszemüség terhel; vannak-e olyanok, kik a történt kárnak megtérítésére kötelezhetők? van-e vagyonuk, melyből az történhetik. Mindez — mondom — ki fog derülni. Ki fog végre derülni az is, hogy a magyar állam bizonyos méltányossági tekintetekből bizonyos összegig szintén fog-e ezen kár megtérítéséhez járulni. De ezen lehetőség, tisztelt ház, egyátalában nem mozdíttatik elő az által, ha most ezen törvényjavaslatot el méltóztatik vetni. Mert ha el méltóztatik vetni: én nem vagyok oly optimista, mint azon tisztelt képviselő urak, kik ettől bajt nem várnak én félek azon eshetőségtől, hogy azon intézetek, melyek ezen előleget adták a keleti vasútnak, s a melyet — meglehet a legjobb szándékkal sem hosszabbíthatják meg — kénytelenek lesznek megtenni a legvégső lépést; és megtörténhetik, hogy mikorra a vasúti és pénzügyi bizottság jelentését a tisztelt képviselőház elé fogja terjeszteni, s a mikorra a tisztelt ház a fölött tanácskozni fog : a 30 millió másod-kihocsátásu prioritás a keleti vasúti társaságnak egyetlen vagyona el fog tűnni, s a keleti vasúttársaság még mindig 10—15 millió írttal marad adós. Méltóztassék aztán az országgyűlést azon helyzetben gondolni, hogy ha tárgyalván ezen, Ghyczy képviselő ur által beadott határozati javaslatot, a tisztelt ház szemben fog állani azzal, hogy elfogyva a másod-kibocsátásu prioritások is, szemben fog állani a társaság 15 millió frtnyi lebegő adóssággal, és hogy mindazon összegek, melyek netalán az illető bűnösökön vagy vétkeseken (Több hang a szélsőbal oldalról: De igenis bűnösökönl) megve-