Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-183

1S3. országos ülés lános tárgyalásra visszavezetni, nem érzem magam hivatva ; csupán a saját költségvetésemre vonatkozó­lag mondottakra akarom nézetemet előadni. Nevezetesen csodálkozását fejezte ki a képvi­selő ur az iránt, hogy épen ezen Ínséges időben, mi­dőn a közbiztonság megzavarásától lehet tartani, töröltetnek a rablók elfogatására fordítandó dijak, és kérdést intézett: vajon ezen tételek törlése ese­tében elvállaljuk-e a jótállást, hogy a közbiztonság megháborittatni nem fog? E kérdésére bátor vagyok azt felelni, hogy a jótállást jelenlegi államrendőri intézményeink mellett sem én nem vállalhatom el, sem bármely más minister el nem vállalhatja ; ha­nem azt igenis kijelenthetem, hogy akár bennmarad a költségvetésben ez a tétel: „6.000 frt, mint rab­lók elfogatása dija:" akár nem ; ez a közbiztonság föntartására nézve lényeges különbséget nem fog tenni. A belügyministernek módjában van, ha a szükség ugy kívánná, hogy kivételes intézkedésekhez kell nyúlni, ezen összeget más alapból pótolni, amint ezt, a pénzügyi bizottságban is volt alkalmam kije­lenteni, és igy e tétel törlésével a közbiztonság ve­szélyeztetve egyátalában nincs. Ami a tisztelt képviselő urnák azon vádját illeti, hogy ő a múlt évben tett indítványt az iránt, hogy a városi főispáni intézmény töröltessék el, és hogy e tekintetben mind ez ideig nem történt semmi, aminélfogva a ministert ebbeli kötelessége mulasz­tásának pótlására kívánja utasítani: erre nézve bátor vagyok kijelenteni, hogy ilyen utasításra szükség ta­lán nincs; nincs azon kijelentésemnél fogva, amelyet a pénzügyi bizottságban tettem, és melyet jelenleg egész határozottsággal ismétlek, hogy az 1870: XLÍI-ik törvényezikk 52. §-ának módosítása iránt törvényjavaslatot benyújtani, sőt ha a körülmények megengedik, még az ünnepi elnapolás előtt benyúj­tani igenis szándékom. (Átalános tetszés.) Hogy mi erre nézve nézetem, és miként kívá­nom az 1870:XLII-ik törvényezikk 52. §-át módo­sítani, ezt elmondani helyén lesz akkor, midőn ezen általam benyújtandó törvényjavaslat tárgyalásáról lesz szó. Most egyelőre csak annyit kívánok Kör­mendy képviselő urnák válaszolni, hogy azon ha­tárig, a mely határig ő kivan menni, hogy tudniillik az összes főispáni intézmény törültessék: én menni nem kívánok és nem fogok. Minthogy, amint méltóztatnak tudni, a főispáni intézményről szóló 1870: XLÍI-ik törvényezikk azt rendeli, hogy ugy a megyei, mint városi törvényha­tóságok élén főispán áll, és nekem ezen törvényho­zási intézkedésnek megfelelni kötelességem: azért kérem a tisztelt házat, hogy mindaddig, míg a nuga rendén ezen törvényt meg nem változtathatjuk: mél­tóztassék a szóban lévő költséget, a pénzügyi bi­zottság jelentése szerint, megszavazni. (Helyeslés jobb felől.) deczemoer 17. 1873. 293 Mukics Ernő : Tisztelt ház ! Noha mind­azokban, miket Péchy tisztelt képviselőtársam mor­dott, teljesen osztozom; mindazáltal nem szándéko­zom ez alkalommal reflectámi azokra, miket a bel­ügyminister ur az imént kijelentett, miután meggyőző­désem szerint azok csakugyan a költségvetés átalá­nos tárgyalásához tartoznak, és nem azon részéhez a költségvetésnek, mely jelenleg szőnyegen van. Én tisztán a tárgyra szorítkozom, s engedje meg nekem a tisztelt ház, hogy röviden elmondjam nézeteimet. (Halljuk.) Mindenekelőtt kijelentem, hogy a pénzügyi bizottság javaslatát kapcsolatosan Péchy képviselő társam határozati javaslatával, elfogadom. De más­részt csodálkozásomat kell kijelentenem a fölött, hogy a tisztelt kormány már eddigelé is késett tör­vényjavaslatot terjeszteni be a városi főispáni in­tézmény megszüntetéséről, annál is inkább, miután ezen intézmény haszonvehetlensége, valamint az ad­ministratiora káros volta egyaránt bebizonyult; mert én alig hiszem, hogy azon haszon, melyet a városi főispánok hivatalos állásukban akár a kor­mánynak, akár az államnak tettek: fölérjen azon költséggel, melybe ők az államnak kerülnek; de sőt ugy vagyok meggyőződve, hogy azon viszály­kodások és súrlódások, melyek a városi törvényha­tóságok, s a főispánok közt fölmerültek, s melyek leginkább a főispánok hatalmának tulterjesztése foly­tán jöttek létre: aligha nem okoztak több gondot magának a kormánynak, aligha nem tettek több kárt az administrationak, mint hasznos szolgálatot a hazának. Én a tisztelt belügyminister ur imént tett nyi­latkozatában teljesen megnyugszom, hogy tudniillik méltóztatott kijelenteni: miszerint szándékozik leg­közelebb törvényjavaslatot terjeszteni be, ez intéz­mény megszüntetése iránt, melyet az országos köz­vélemény már rég elitélt. Egyébiránt legyen szabad azon óhajtásomat csatolni a tisztelt belügyminister ur iménti kijelen­téséhez, hogy ezen főispáni intézményt, nemcsak kényszerűségből, nem csak pénzügyi tekintetből szándékozik megszüntetni, hanem azon szempontból is, hogy a városok autonomicus kormányzata, mely mos­tanában, csak illusorius : teljes épségében vissza­állíttassák. Ezeknek elmondása után fölkérem a tisztelt házat, méltóztassék Péchy Tamás határozati javas­latát elfogadni. (Helyeslés bal felöl.) Csernátony Lajos: Tisztelt ház! Én a tisztelt belügyminister ur nyilatkozatára vagyok bá­tor egy pár észrevételt tenni. (Halljuk.) Mindenekelőtt részemről a legnagyobb meg­elégedéssel fogadtam a belügyminister ur azon ki­jelentését, hogy még talán az ünnepek előtt, — mert ugy hiszem, hogy az ünnepek után mindenesetre

Next

/
Oldalképek
Tartalom