Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-182
368 182. országos ülés deczember 16. 1873. Tehát, mondom, két nagy hadsereget tartam és financzialis gazdálkodásról beszélni, az előttem képtelenség. Mert az a nyomorult 2°/ 0 , mit a ministerek fölajánlanak: úgyszólván, semmi. És honnan veszik? Megvonják azon szegény hivatalnokoktól, kik most is alig élhetnek. De nekünk milliókra menő megtakarításokat kell tennünk. Ha az egyik hadsereget megtakarítjuk: az segíteni fog rajtunk; azzal lehetséges lesz a sulyegyen helyreállítását biztosítani. A központi közigazgatásnál szintén lehet megtakarítást eszközölni; nem egyik-másik fogalmazó elbocsátásával, mert ez semmi, ez nem komoly eljárás; hanem oszszuk föl a teendőket ozélszerübben, mint föl vannak osztva most. Többször volt már szó a házban arról, hogy az lehetetlen, hogy a pénz ügy mini ster az ország pénzügyei fölött fölügyeljen, azokat rendezze, a bányák fölött is fölügyeljen, s az államjószágokat is kezelje. Tökéletesen lehetetlen. Egymástól eltérő, össze nem függő dolog ez, kivévén azon oldalát, hogy pénzt hoz be, s nagyobbítja az úgynevezett patronatust, nagyobb hatáskört ad a ministernek, kegyeket osztogatni, embereket magának lekötelezni. Különben a pénzügyérséggel a bányák és államjavak fölügyelete sok tekintetben össze nem fér. Oszszuk tehát ezélszerübben a tárczákat, csináljunk helyesebb munkabeosztást. Nem vagyok egy értelemben azokkal, kik a miatt panaszkodnak, hogy a hivatalnokok nagyon vannak fizetve. Nem, uraim, én jobban fizetném őket; de kevesebbet tartanék. Megválasztanám a jobb, munkásabb és tehetségesebb embereket. Nem kívánom, hogy sokat töröljünk a közigazgatásnál ; hanem kívánom, hogy sokkal kevesebb személyt alkalmazzunk, de az alkalmazottak jó munkások legyenek, kiknek a haza és a ministerium hasznát vehesse. Tisztelt ház! Ha gazdálkodni akarunk, méltóztassanak elhinni, igen nagy megtakarítást fogunk eszközölni, ha minden pártkülönbség nélkül fölteszszük magunkban és kimondjuk, hogy az állam költségére senkinek, de senkinek korteskedni nem szabad. Mert az állam költségére való korteskedés sok pénzébe kerül az országnak. (Helyeslés.) Ha megtakarítást akarunk tenni, rendszert akarunk változtatni: ne hozzunk oly törvényhozási intézkedéseket, melyek egymásután éveken keresztül mindég a centralisatio felé vezetnek. A centralisatio nem nekünk való. Az a magyar nemzet történeti traditioival, jellemével, geniusával nem fér meg. De különben is a centralisátiot elhagyják az egész világon minden államban, hol a szabadság csak egy kis fejlődésnek indul. Ott, hol a despotikus uralom alkotmányos köpenyegbe burkolva fönnáll: ott virágzik igen a centralisatio. Láttuk annak szomorú következményeit, látjuk azok következményeit naponként ott, hol legjobban ki Yan fejlődver Francziaországban. Mire vezetett ott? Hol van belőle a kibonyolódás? Egyik nehézségből a másikba esnek csak azért, mert az országban nincs önkormányzat, mert a centralisatio egész szigorával keresztül van vive. Magyarországban minden törvényes intézkedés a centralisatio ellensége volt. Csak ezen kormány hozta be, és hat éven át folyton ennek erősbitésére törekedett. Míg ez meg nem szűnik: addig Magyarországban rendszer-változásról szó sem lehet. Azon eszmék, melyek némelyek fejében, kik talán soha komolyan egy status exigentiájáról nem gondolkoztak, — megfogamzottak, kik magukat egyszerre ministeri székekben találták, s azt gondolták, hogy a szép gondolatokat valósítani a kormányon mindenkor lehet: azok olyan nagyúri fogalmak. Például, hogy szépítsük Pest városát! Uraim, szépítsük a várost; de hagyjuk ezt a városra magára, mert a szépség nem oly tulajdon, melyet az állam pénzéből szabad és kell előmozdítani. Én mindig ellene voltam annak, hogy például a székely ember, vagy például Árvamegye lakosa Pest város szépítésére adózzon; mert én ezt nemcsak czélszerünek nem tartom, de az igazsággal sem tartom megegyezhetönek. De nem e szempont volt az irányadó. Nekünk ezen szépítés sokba került. Megcsináltuk az egyik kölcsönt csupán csak ezen szépítések keresztülvitelére. Persze azután, mikor a pénz meg volt: máshová fordította azt a kormány. (Bal felöl: Ugy van! Jobb felöl: Mozgás. Zaj. Halljuk \) Mikor a kölcsön megvolt, gyümölcsöző beruházásokat tettünk ; kiadtuk gyümölcsözőleg olyanoknak, a kiknek semmijök sincsen. (Derültség.) Kiadott például a pénzügyminister 4 milliót a keleti vasútnak. Ha ez vissza nem találna kerülni a keleti vasúttól: reménylem, hogy lesz valaki, a ki az államot kárpótolni fogja. (Bal felől: Ugy van!) Nincs kétség afölött, hogy az országnak semmire sincs olyan szüksége, mint közlekedési eszközeinek fejlesztésére. De ez nem annyit tesz, hogy magunknak és barátainknak építsünk vasutakat; hanem kell egy országos szempontból megállapított rendszer szerint építeni. De mi ezt nem tettük. Építettünk vasutakat ott, hol valakinek többséget szerezni sikerült barátai közt saját pártjában. Azt mondta az illető, hogy ez vagy az a vasút az állam segítségét nem fogja soha igénybe venni; és mikor aztán fölépült a vasút, természetesen kisült, hogy ez bizony az állam segítségét, és pedig hosszú időre igénybe fogja venni. Ezen vasutak fölépíttettek, és most a kezelési költséget sem téritik meg. Ilyen gazdálkodás mellett természetesen oda kellett jutnunk, a hová jutottunk. Hagyjuk mi a főváros szépítését; hagyjuk a sétautak építését magára a fővárosra és annak természetes fejlődésére.
