Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-178

178. országos ülés Hét pont alatt bizonyos okmányok közlését kérte az illető képviselő ur, még pedig : Az első pontban a Warring Brothers és Eckers­ley-czég megbízhatósága iránti értesítések közlését béri. Ilynemű írott értesítések egy ministeriumnál sem találtattak. Ily értesítéseket mint júniusi jelen­tésünk második lapján már érintve is van, a pénz­ügyminister kapott s az ily közlések rendesen bizal­mas jellegűek lévén, ugy kell lenni, az aktákhoz nem csatoltattak. Erre nézve több fölvilágosítást nem vagyok képes adni. A második pontban a vasut-épitészeti igazga­tóság által a párisi szerződésekre tett jelentésnek közlését kéri. Ezen jelentés, mely 1869. deczember 1-én adatott be, az általunk június 20-ikán a ház irattárába letett okiratok között "^ szám alatt meg­található. Interpellatiojának harmadik pontjában ezen jelen­tésnek a ministerimnban történt tárgyalásáról szóló jegyzőkönyvet kéri. Ezzel nem szolgálhatok, miután az bizottságilag nem tárgyaltatott; de igenis szol­gálhatok, illetőleg már szolgáltam is a közlekedési ministerium illető osztályának e tárgyra vonatkozó előadványi ive és elintézési fogalmazványával, a pénzügyministerhez intézett átirat tervezetével, melylyel 1870. január 13-kán a keleti vasuttársu­lathoz intézendő rendelet közöltetett, s mely okirat szintén 15.919. szám alatt a ház irattárában a fönnemlitett iratok között föllelhető. A negyedik pontban a pénzügyministeriumnak e jelentésre tett megjegyzéseit kéri a tisztelt képviselő tir. Ennek idevonatkozó észrevételét tartalmazó 1871. február 12-kéről keltezett átirata ugyanazon iratok közt ia/m ' szám alatt föllelhető. 1871. Az ötödik pontban kéretik a Warring Károlyijai kötendő egyezség tárgyalására az igazgató - tanács által kiküldött bizottság tárgyalásainak 1871. már­ezius 27-én fölvett jegyzőkönyve, és a június 12-én létrejött pótegyezmény. Ezek nincsenek a ministerium által letett okiratok közt, mert a társulat tulajdonát képezik, s annak irattárában őriztetnek. Egyébiránt a vizsgáló-bizottság rendelkezésére onnét bármikor kivehetők, s a ház irattárába letett okiratokhoz csatolhatok. Különben az érintett két egyezmény határozmányai júniusi jelentésünkben részletesen kö­zöltettek. A 6-ik pontban a kormánybiztosnak ezen egyez­ményeket fölterjesztő jelentését, s a ministerhunban e jelentés tárgyalásáról fölvett jegyzőkönyvet kéri a tisztelt képviselő ur. Sem ily szerű jelentés, sem annak tárgyalásáról szóló jegyzőkönyv nem áll ren­delkezésünkre. A társulatok ugyanis jegyzőkönyveiket és ezek kapcsában minden fontosabb okmányt kötelesek közvetlenül a ministeriuranak fölterjeszteni. Ez nem a kormánjinztos föladata. A kormánybiztos föladata tozenibeT 6. 1873. 197 jelenlenni az ülésen, s ott fölügyelni az állam ér­dekeire, illetőleg az alapszabályok megtartására. És aztán az ily gyűlésekről rögtön rövid írásbeli vagy szóbeli jelentést tenni; föladata ennél többre nem terjed. A hetedik pont alatt kéri a képviselő ur az 1872-ik évi június 3-án tartott ülésből kiküldött hármas bizottság jelentését közöltetni. Ezen jelentés az általam most beadott pót­jelentésnek mellékletét képező, s az igazgatótanács által a folyó évi június 28-iki közgyűléshez beter­jesztett jelentéshez van kapcsolva. .Június 20-án beadott jelentésünkben elősorol­tuk az okokat, melyeknélfogva ezen hármas bi­zottság jelentését csatolni addig, míg a társulat az iránt közgyűlésében nem határozott, időelőttinek tartottuk volna. Ezekben bátor voltam megfelelni Simonyi Ernő képviselő ur hetedik pontjára. Kérem a házat, méltóztassék válaszomat tu­domásul venni. (Helyeslés jobb felől.) Simonyi Ernő: Nem fogok afölött vi­tatkozni, tisztelt ház, hogy az általam benyújtott kérdések interpellatiok voltak-e, vagy csak egyszerű kérdések? Éreztem magam is, hogy nem volt in­terpellatio. s mint a tisztelt minister látni fogja, nem is volt rá írva, hogy „interpellatio". Legalább az elsőre nincs ráírva. Tisza Lajos közmunka és köz™ lekedési miniszter? (Közbeszól.) Itt rá vau írva, hogy: „Interpellatio 11 . Simonyi Ernő: Meglehet! Nem emlék­szem rá! Különben, ha ugy van is; nálunk átalá­ban az volt a szokás, hogy a ministereket inter­pellatio utján kérdezték meg egy vagy más iro­mány előterjesztésére nézve. Tudom, hogy Angliában nem ez a szokás; ott határozati javaslat utján szólítják föl a minis­tért valamely iromány kiadására. Arra vonatkozó­lag, hogy így van-e vagy amúgy, hogy a minister mikor adta be. mikor adatott ki: afölött nem vi­tatkozom ; a minister ur nyilatkozata correct, mi­dőn azt mondja, hogy az ülésszak alatt adatott be; az én nyilatkozatom is correct, midőn azt mondom, hogy a szünidő alatt adatott ki, mert én akkor kaptam. Arra nézve, amit a minister ur válaszolni méltóztatott, midőn azt mondja, hogy a három ok­mány az irattárban föllelhető, köszönöm a fölvilá­gosítást, s meg vagyok vele elégedve, ha ott meg­találhatom; de eddig nem tudom, honnan értesül­hettem volna arról, hogy az irattárban vannak letéve. Az első pontra vonatkozó azon válaszát, illető­leg, hogy a pénzügyminister által Londonból nyert értesítés nincsen írásba foglalva : engedje meg a

Next

/
Oldalképek
Tartalom