Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-178
19G 178. országos ülés lesz nekünk fölvilágosítást adni. A tisztelt minister ur ugyan hozzá méltóztatott tenni, hogy ha alkalma lesz. Bocsánatot kérek, ezt el nem fogadhatom. Szerintem egyátalában egy ministernek, különösen oly ministernek, aki hosszú éveken át kezelt valamely tárczát: nem szabad megválni e háztól, anélkül, hogy az utolsó perczben számot adjon összes tetteiről, anélkül, hogy hű képét nyújtsa annak, mit ez idő alatt tett; de különösen minálunk, midőn a közlekedési eszközökről van szó. Ami a minister ur feleletének második részét illeti: engedje meg, hogy néhány megjegyzést tegyek arra. Először engedje meg kinyilatkoztatnom, hogy én nem szoktam híreimet kávéházakban összeszedni, hova eljárni sem szokásom. Azon híreket, melyeket kaptam és fölemiitettem, a tisztelt minister ur igen jól ismeri. Meglehet, nem kételkedem benne, hogy az egész ügy, különösen a károly-város-fiumei még nem érett arra, hogy a tisztelt minister ur e perczben az utolsó fillérig előadhassa az ügyállást; de annyit én is tudok, hogy bizonyos ügyben, fájdalom, már tul is érett, s hogy a kincstár tényleg már többet költött, mint amennyibe, a minister ur | előleges bejelentése szerint, ezen vonalnak kerülnie kellett volna, Azt mondja a tisztelt minister ur, hogy csak ártunk az országnak, ha nem kellő időben idézzük föl azon ügyet, akkor t. i. mielőtt az még meg j lenne érve. Tehát addig várakozzunk, mig kényszerhelyzetben leszünk, hogy három nap alatt fizetni kell ? Véget kell vetni ennek a rendszernek. Én ugy fogom föl kötelességemet, hogy, mint a nép által ide áliitott ellenőrnek, kötelességem óvakodni, hogy kényszerhelyzetbe ne jussunk, hanem beszéljünk a pénzről addig, mig nincs elköltve. A minister ur becses válaszát tudomásul nem veszem, s elvárom szives fölvilágositását, melyet ígérni méltóztatott. Elnök : Méltóztatik tudomásul venni a minister ur válaszát? (Igen! Nem!) Méltóztassanak azok, kik tudomásul veszik, fölállani. {Megtörténik) A többség tudomásul veszi. A központi bizottság előadója kivan jelentést tenni. Pulszky Ágoston előadó: A központi bizottság nevében van szerencsém beterjesztem annak jelentését, a következő törvényjavaslatokra vonatkozólag: a honvédzászlóaljak szaporításáról; a magyar korona országaira eső hadjutaléknak az 1 —11. határőrségi ezredek területének polgárosítása folytán való megállapításáról, a magyar sorhadi csapatokhoz és haditengerészethez 1874. évben kiállítandó ujoncz- és póttartalékjutalék megajánlásáról, és a tanuló ifjúság katonai és fegyver-gyaeczember 6. 1873. korlátairól szóló törvényjavaslatokat. Kérem azoka t kinyomatni^ szétosztatni és napirendre tűzetni. Elnök: Kifognak nyomatni, szétosztatni, és annak idején napirendre tűzetni. Tisza Lajos közmunka- és közlekedési minister: Folyó év június 20-kán volt szerencsém beadni a tisztelt háznak a keleti vasút tárgyában pénzügyministertársammal együtt készített jelentésünket, Ugyanakkor kinyilatkoztatván itt, hogy minden a keleti vasút ügyeire vonatkozó eredeti okiratok egyúttal a ház irattárába letétettek: most kötelességünknek tartjuk egy pótjelentésben a tisztelt ház elé terjeszteni, ami e tárgyban június 20-ika óta történt. Kérem a házat, hogy, tekintetbe véve azt, miszerint eíodázhatlan sürgős teendők szükségesek ezen vasút ügyében: méltóztassanak ezen pótjelentésünket azonnali tárgyalás végett a pénz- s vasútügyi bizottságokból alakult, és e végre kiküldött közös bizottsághoz áttenni, és egyúttal ezen pótjelentésnek kinyomatását és szétosztását elrendelni. Alkalmat veszek egyúttal, tisztelt ház, azokra, amiket Simonyi képviselő ur itten a november 27-iki ülésben mondott, és illetőleg azon pontokra, amelyeket az akkori úgynevezett interpellatiojában előadott, röviden válaszolni. Simonyi Ernő képviselő ur azzal kezdte akkori beszédét, „hogy az országgyűlés szünetelése alatt, a közlekedés- és pénzügyminister urak együttes jelentést, adtak be a keleti vasút ügyében." Szeretem, hogy a dolgok ugy adassanak elő, amint történtek. A közlekedési és pénzügyminister semmiféle jelentést nem adott ki az országgyűlés szünetelése alatt, hanem igenis az országgyűlés folyama alatt, a június 20-iki ülésben beadott a házhoz egy jelentést. Ezt kívántam először constatálni. Másodszor azon hét pontra nézve, amely az úgynevezett interpellatioban foglaltatik, nem éreztem magamat hivatva válaszolni, miután kérdés azon interpellatioban átalában nem foglaltatott, én pedig csak kérdésre vagyok képes felelni. Ott mindössze az kéretett, hogy a házzal még bizonyos okiratok közöltessenek. Ez megtörténhetik anélkül, hogy az ember oly interpellatiora, amelyben kérdés nem foglaltatik, feleljen; de miután Simonyi képviselő ur szives volt a deczember 3-iki ülésben már a ház határozatának provocálását is kilátásba helyezni, habár, mellesleg legyen mondva, azon illető pontozatok még deczember 3-ikán kezemhez sem jutottak volt, és miután ezen deczember 3-iki fölszolalásában világos kérdés intéztetett a ministerekhez: .vajon szándékoznak-e és mikor az érintett okiratokat a ház rendelkezésére bocsátani?": most már igenis ezen kérdésre hivatva érzem magamat felelni.