Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-177
177. országos ülés deczemlter 3. 1873. 185 igenis a képviselő urnák kihallgatását egyátalában nem ellenzem; nem fogadhatom el azonban azon véleményt, miszerint jelenleg Beeze Antal képviselőtársam már kiadassák, és bíróság elé bocsáttassák az ő ügye. E tekintetben pártolom az előttem szólott tisztelt képviselőtársam által beadott indítványt. Csiky Sándor: Tisztelt ház! Én a bírái teendők akadályozására semmi kérdésben hatni semmi esetben soha nem szándékozom, nem is akarok; nincs is itt helye; de hogy törvénytelen zaklatás esete fölmerüljön, roszakaratból akár képviselő, akár magán-ember ellen: azt nem kívánom. Figyelemmel olvastam a mentelmi bizottság véleményét, s ugy találom, hogy az sem törvényeinkkel, sem bűnügyi eljárásunkkal nincs öszhangzásban. A bizottság jelentése azt mondja, hogy egybehangzólag Kis Koleda és Buslik Gergely vallomásaival. Fölebb pedig azt állítja, hogy ezen Kis Koleda nevű leány volt a tolvaj, s e bűntényt vizsgálni volt hivatva Becze képviselőtársam, ki is, midőn ezen vizsgálatot megtette: akkor a vádlottra három, seprőből kihúzott vesszővel Buslik ráütött. Én az actákat nem olvastam; ez a mentelmi bizottság jelentésében foglaltatik. Most tanuknak hívják föl Kis Koledát és Buslikoí. Kis Koleda a tolvaj, Buslik, aki ütötte. Ilyen tanuk vallomására, kik tanukul egyátalában semmi törvény értelmében a művelt világon nem alkalmazhatók, kik közül egyik vádlott, másik büutevő, semmit sem lehet adni. Ezek vallják azt, hogy egyetértéssel történt: sőt Buslik azt vallja, hogy Beczének parancsára történt az ütés. Most az a kérdés: szolgája volt-e ez a Buslik Beczének, mint vallató bírónak? Ez hivatalszolga volt. Kötelessége a hivatalszolgának, ha a bíró azt mondja, hogy üssön: e törvényellenes tényt elkövetni? Nem! nem is szabad neki, ezt elkövetni nincs joga. Ha tehát van bűnös, nincs más bűnös, mint Buslik ; ő tehát vallomást, mint tanú, nem teliéi. Ilyen vallomás után tehát Beczét kihallgatni és kiadni a törvényszék kívánatára nem lenne helyes, annál kevésbbé, mert maga a törvényszék kimondta, hogy tányálladék hiánya forog fön. Ha tehát tényálladék hiánya forog fön: nem értem mégis, hogyan lehet ugyanazon törvényszéknek a tényálladék hiánya alapján azt mondani, ami itt említtetik, hogy talán kihágás esete mégis fönforogni látszik. Hiszen, ha tényálladék hiányának esete van: akkor sem kihágás esete, sem bűntény esete a tényálladék hiányából nem meríthető. Tisztelt ház! Miután ez igen nagyfontosságú kérdés, mert ily módon szenvedélyből, roszakaratból egy képiselő sem lehetne itten, és a mentelmi jog illusoriussá válhatnék, az esetben, ha igen alapos okoknál fogva nem történik a mentelmi jognak KÍPVH. ÍÍAPLÓ. 18™. VIII. KÖTET. fölfüggesztése a tisztelt ház által: hogy tehát ezt megbírálni lehessen, kérem a törvényszéknek ítéletét fölolvasni, abból, azt hiszem, az ügynek állása bővebb világosságra fog derülni. Bésán Mihály előadó: Tisztelt ház! Ha Boér tisztelt képviselőtársunk nem teszi azon módosítást, melyet benyújtott: akkor én lettem volna kénytelen nem ugyan módosítást tenni, hanem a mentelmi bizottság jelentésében foglalt azon szavakat, hogy: „ki fog adatni" kijavítani; mert ezen szó „kiadatás" nem akar többet jelenteni, mint azt, hogy Becze Antal képviselő ur az ellene emelt vád iránt kihallgattassék. (Zaj a bal oldalon.) Ennélfogva én, — fölösleges is mondanom, — azon módosítást elfogadom. Egyébiránt, tisztelt ház, a képviselőházhoz intézett kérvényben szórói-szóra az foglaltatik, hogy a tisztelt képviselőház „a vizsgálat befejezhetése érdekében Becze Antal képviselő ur kiadatását elrendelni méltóztassék". Meg vagyok győződve, hogy a í törvényszék is ezen szót, .,kiadatás" ugy értelmezte, hogy engedtessék meg Becze képviselő urnák kihallgatása. Máttyus Arisztid s Tisztelt képviselőház ! Nem szólaltam volna föl e kérdésben, ha nem tartanék attól, hogy az ügy oly fordulatot vesz, amely épen annak az érdeknek, amelyet meg akarunk óvni, tudniillik az igazságszolgáltatás érdekének nem fog szolgálni. Ha a tisztelt mentelmi bizottsági előadó ur azon nézetben van, hogy a mentelmi bizottság véleményét ilyenképen módosítva, mint ahogy azt ajánlani méltóztatik, nem lényegében változtatja meg: ugy azt hiszem, igen tévedni méltóztatik. Én nem szeretnék mentelmi jog gyakorlásánál, és illetőleg a bíróságoknak a souverain képviselőházzal szembeni eljárására vonatkozólag két stádium helyett egy harmadikat is megteremteni, és tévesnek tartom azok fölfogását, kik azt hiszik, hogy e kérdésben talán egyetértés áll helyre a képviselőházban, ha elfogadtatik Boér képviselő ur javaslata, és nem gondolják meg, hogy ezzel egyúttal egy inconvenientiát mond ki a ház, melylyel az eddigi törvényes eljárást megváltoztatja. Nézetem szerint itten csak két stádiumot lehet elismerni: az egyik a per stádiuma; a másik a jogérvényes Ítélet végrehajtásának stádiuma. Hogy a per nem keresettel, hanem kihallgatással kezdődik: az természetes, azt a törvények rendelik; de azon képviselő, aki egyszer már kihallgattatott, nem vonathatik el a bíróság elől, ha ez szükségesnek látja, hogy a kihallgatás folytán ellene a vizsgálat megindittassék, s nem vonathatik el a bíróság elől arra nézve sem, hogy ha a vizsgálat folytán a ténykörülmények begyőzetnek: elitéltessék. Fölfogásom szerint így értelmezte határozati javaslatát a mentelmi bizottság, és úgyis kell azt értelmezni; mert annak csakugyan 24