Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-163
8 Wi. országos ülés november 8. 1873. kérdések tanulmányozására, melyek a hosszasan tartott ülésszak alatt elintézetlenül maradtak. Mit tett a kormány a jelzett bajok enyhítésére és mit vél még ezentúl a törvényhozás hozzájárulásával teendőnek, az iránt az illető szakministerek a tisztelt ház elé fogják terjeszteni jelentéseiket. Nemkülönben be fogják terjeszteni részint már most, részint az ülésszak folyamában nagyobb részét azon törvényjavaslatoknak, melyeket az országgyűlés elnapoltatása alkalmával a tisztelt háznak elősorolni szerencsém volt. Sikerült-e munkásságunkkal a tisztelt ház megelégedését kivívnunk, a fölött a tisztelt ház bölcsesége fog ítélni. Csak azon megjegyzést koczkáztatom, hogy, — ha a tisztelt ház ítéleténél csak és csakis munkásságunk eredményét fogja tekinteni és nem egyúttal figyelembe venni a körülményeket, melyek rendelkezésünkre állottak: — akkor a tisztelt ház ítélete nem lesz igazságos. Két hadvezér két különböző hadsereggel, az egyik biztosított háttérrel, erős positióból jól fegyelmezett, jól élelmezett, minden hadi kellékekkel ellátott ügyes és tapasztalt tisztek és altisztek által vezényelt, a másik mindezen előnyökkel és kellékekkel kevésbbé biró csapatokkal vívhat ki különböző eredményt. De érdemök vagy érdemtelenségük megbirálásánál nem az eredmények különbözősége lehet egyedül mérvadó. Bármi legyen azonban a tisztelt ház ítélete, mi mindnyájan, a kormány minden egyes tagja, meg kell hogy nyugodjunk és meg fogunk nyugodni a ház bölcseségében; és bár megbírnánk győződni arról, hogy a bajoknak, melyek az országot nyomják, csak mi bennünk rejlik oka; mert az esetben nyugodtan nézhetne az ország és mi is bajainak orvoslása elé. Bajaink legfőbbike jelenleg pénzügyi állapotunkban fekszik és igy mint azelőtt 10 hónappal, ugy ma is arra vagyok kénytelen a tisztelt ház figyelmét kiválólag fölhívni. Helyzetünk komoly ma is, mint volt akkor, sőt a közbejött események folytán komolyabbá vált; de azért nem kétségbe ejtő, nem oly fekete, mint azt sokan festeni szeretik. Á helyzetnek a jelenlegi kormány, mint olyan, nem oka; olyannak találta alakulásakor, ki annak oka, kit ér azért a felelősség: nem akarom kutatni, nem akarom vitatni, nem akarom folytatni a recriminatiókat, melyektől e terem annyiszor visszahangzott; nem vezetnének azok czélra, csak keserűséget idézDének elő; pedig nem erre, hanem pártszinezet nélküli összeműködésre van szükségünk, hogy segíthessünk. Hibáztunk talán többetkevesebbet mindnyájan és hibáink menthetők is. Midőn 1867-ben az ország évek múlva ismét ura lett sorsának, lázas vágy fogta el, hogy felküzdje magát azon polczra, melyen Európa müveit államait látta. így történt, hogy — tapasztalva tanügyünk mostoha állapotát — a ház a legnagyobb bőkezűséggel szavazta meg, sőt merném mondani, majdnem rá erőszakolta a közoktatási ministerre a folyton növekedő összegeket, ugy hogy a vallás és közoktatási ügyekre 1867-re az akkori kormány által Magyarország- és Erdélyre, rendest és rendkívülit összevéve és a hevételeket levonva, 480.000 forintban előirányzott összeg 1872-ben ..*...... 3,450.000 forintra, 1873-ban 4.280.000 emelkedett. így történt, hogy a nemzet, mely, —érezve szemben a monarchia másik felével intelleetuális és financiális alárendeltségét — harczképességével kivánta azt ellensúlyozni: a honvédséget oly keretben teremtette meg, mely annak budgetjét 1869-től 2,000.000-ról 1873-ban (rendest, rendkívülit beleértve) 9,000.000 írt emelt. Szemben azon részben megérdemlett, de részben talán túlzott panaszokkal, melyek igazságszolgáltatásunk ellen honn- és külföldön emelkedtek, ha nem is kizárólag, de mégis leginkább a személyzet szaporításában és a fizetések javításában kerestük az orvosságot. Lehet, sőt a tapasztalás bizonysága szerint valószínű, hogy nem a személyzet számának, nem is a fizetéseknek elégtelenségében, hanem mélyebben rejlenek a bajok okai, melyeket, csak idővel és lassanként lehet eltávolítani. De tény az, hogy az igazságügyi budget, mely 1867-ben (rendes és a rendkívüli bevételeket levonva) volt 3,800.000 frt, 1872-ben 10,600.000 frtra 1873-ban 12,000.000 „ emelkedett. Földmivelésünk, iparunk, kereskedelmünk elmaradottságának egyik főokát, és nem helytelenül, ntaink hiányában s roszvoltában keresvén, nagy hévvel hozzáfogtunk a vasutak építéséhez, részint az állam költségén, részint társaságok által kamatbiztositás mellett. Az egyik vasút kellett, mert összekapcsolja a két testvér-hazát, egy másil: mert összekapcsolja a tengerpartot a haza központjával, egy harmadik fontos stratégiai szempontokból, egy negyedik, mert i»r rabját képzendi egy a legtávolabb észak-nyugatot délnyugottal összekötő nagy európai vasútnak, egy r ötödik és hatodik más-más okokból. Mindegyiknél napfénynél világosabban bebizonyittatott annak jövedelmezősége, bebizonyíttatott, hogy a kamat-garantia csak formaság, mert az igénybe nem fog vétetni, vagy legfölebb egy-két évig. Arról, hogy lesz vasút, mely még az üzleti költségeket sem fedezi, még nem is álmodott senki. Hitték és hiszem magam. ÍB,
