Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-161

404 161. országos ülés Julius 1. 1873. A bizottság e határozatok föntartását tisztelet­tel ajánlja. Kiilök: Elfogadja a tisztelt ház? (Elfogad­juk!) Tehát ezen határozatok föntartatnak. (Előadó éljensések közt lelép a szószékről, s est elfoglalja Lipthay Béla báró.) Következik a honvédelmi mhiisterium költség­vetésének tárgyalása. Wächter Frigyes jegyző (olvassa) -. I. czim. Köponti igazgatásra 306.977 forint. Lipthay Béla báró előadó (olvassa) .­"1874. évi előirányzat . . . 306.977 frt 1873. évben engedményeztetek 306.543 , e szerint 1874. évre több . . . 424 írttal. E többlet azonban csak onnan ered, inert az 1873. évre engedményezett összeg az intercaiaris százalék levonásával vétetett föl, e nélkül a külön­bözet ezen czimen nem 424 forint többletet, hanem 3.950 forint megtakarítást eredményezne. A minister ugyanis a központi igazgatás sze­mélyzete létszámának s illetőleg ezek fizetéseinek a következő leszállításait hozza javaslatba. a) A központi igazgatásnál al­kalmazott 2 alezredes osztályvezető helyett 2 őrnagy alkalmaztatását, mi által a megtakarítás 845 frt 98 kr. b) Egy lovas alezredes helyett egy gyalog őrnagy illetményét, s így a/ apadás . . 877 , 89 „ c) Egy lovas százados állomása megszüntetését, mi által a megtaka­rítás 2578 , 50 , d) Egy főhadnagy pótdija be­szüntetését ......... 120, — e) A lótáp-váltságdij átlaga 156 forint 95 krról, 155 frt 45 S5 / lw ,-ad krral leendő leszállítás által az apadás 7 „ 63 „ 4.430 frt — kr. Ellenben a szaporodás az első­rendű hadbiztos illetményének szabály­szerüleg eszközölt fölemelése által 480 frt, melyet levonva a föntebbi összegből, a tényleges megtakarítás .... 3.950 frt. 1. rovat, Fizetések, iakpénzek és mellékjárandóságokra .... 214.777 frt. A bizottság az e rovat alatt eszközölt megta­karítás daczára, tekintve azt, hogy föl nem tehető, miszerint a központi igazgatásnál alkalmazottaknak létszáma folytonosan betöltve legyen, nemkülönben tekintve a zárszámadások által kitüntetett eredményt, mely szerint az e rovat alatt engedményezett ösz­szeg eddig sem lett kimerítve: ez alkalommal is 2°/ 0 intercallaris levonást hoz javaslatba, melyet az előirányzott összegből levonván 4.295 frtot, meg­szavazásra ajánltatik 210.482 frt. 2. rovat. Napidijak, dijnokok, segédszolgák és fűtők ellátására . 20.000 » 3. rovat. Szolgák ruhailletménye 1.200 „ 4. rovat, Jutalmak és segélye­zések % 8.000 „ 5. rovat. Házbérek .... 18.000 , 6. rovat, irodai szükségletekre 35.000 „ 7. Utazási költségekre . . . 10.000 , A bizottság e czim alatt tehát összesen 302.682 , engedményezését ajánlja. Orbán Balázs b.: Tisztelt képviselőház! Honvédségünk kérdése a hivatottak által az előzetes költségvetések tárgyalása alkalmával kellőleg megvitat­tatott; de még sem annyira, hogy minden érv. minden fölhozható indok ki lenne merítve, s mivel nekeai vannak ez intézményre vonatkozó oly eszméim, ame­lyek alig vagy épen nem voltak érintve; azok elő­adásának kötelezettsége alól magamat fölmentve nem érzem. Ez késztet a fölszólalásra. (Halljuk!) Mindenekelőtt kijelentem, hogy senki a hon­védség intézménye iránt oly nagy tisztelettel, hódo­lattal nem viseltetik, mint én; nézetem szerint a honvéd név történelmünknek csúcsán áll; hisz soha még védsereg a szabadságnak varázshatalmát, az eszme és meggyőződés harezosainak legyőzhet­lenségét oly szembeötlőleg ki nem mutatta, mint 1848/9-iki szabadságharezunknak dicső honvédsége; mert e honvédség nemcsak védte akkor a hazát, hanem jövő nagyságának szilárd talapzatát vérével kevert cementtel épité meg, s fölhelyezte arra a szabadság Istenének szobrát oly magasra, hogy an­nak szétáradozó fénye önkénytelenül oda vonta Európa népeinek figyelmét, hódolatát. Ekkor észre­vették Pannoniának rég feledett népét, mely ez­redév óta küzd itt az emberiség üdveért. A honvéd meggyőzte földrészünk népeit, hogy Hunyadi korá­nak hősei, kik Európát a mozlim árja ellen födöz­ték: az utódokban újjászülettek, hogy emberiség, a polgárosodás és szabadság iránti kötelességének telje­sítésében ép oly nagy a magyar, mint régen volt, s hogy egy erős és szabad Magyarország léteié ma inkább, mint valaha Európai szükségesség. Ez által a hon­védség uj ezred évre biztositá Magyarország lételét. (Helyeslés.) Jelen honvédségünk nemcsak a régi nevének, hanem hivatásának is örököse; ez van arra hivatva, hogy nemcsak hazánkat, hanem az osztrák birodal­mat is megmentse a túlköltekezés általi tönkreju­tástól; ennek kell jélessége, harczképessége által le­győzni a régi előítéleteket, s meggyőzni az irányadó köröket arról, hogy a honvédség nemcsak legolcsóbb, hanem legmegbízhatóbb véderő is, amely béke idején

Next

/
Oldalképek
Tartalom