Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-160

376 160. országos ülés június 30. 1873. lyek gondolják. Én egész őszintén kijelenteni, hogy a vallás szabad gyakorlatával ezen placetum-jog tökéletesen ellenkezésben van. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Igen, uraim; de ha mi meggondoljuk, hogy itt arról van szó, hogy itt egy oly egyháznak főnökéről van szó, aki fejedelmi hatalmat gyakorol, aki nem az országban, hanem azonkívül lakik, akinek rendelkezésére, ha ugyan már most nincs is, mindenféle czifra ruhába öltöztetett serege, de minden esetre van egy nagyon népes fekete serege, mely fekete sereg, hogy befolyását milliókra és milliókra nagy mérvben kiterjeszti, ezt: azt hiszem, az Európában folytatott átalános vallásos mozgalom eléggé világosan mutatja. {Igaz! TJgy van\ a szélső bal oldalon). Hallottam hivatkozást tenni Amerikára, és azt említtetni, hogy ott az állam nem gondol az egyházzal. Amerika viszonyai e tekintetben egészen mások, mint a mieink. Egész Észak-Amerikában a katholikus vallást követő nép aránylag csekély részt képez ahhoz, amit képez nálunk. De azonkívül Amerikában a katholikus papság nem bir nagy jószágokkal, nem bír a törvény által adott előjogokkal; föntartatik hívei által; csak azon pénzzel, eszközökkel rendelkezik, melyeket hivei jószántukból adnak rendelkezésére. Ha a mi püspökeinknek, papságunknak nem volna több befolyása, nem volna több módja és hatalma, mint amit híveitől kap : akkor nem félteném befolyásától az országot. Én bízom a hívek józanságában, hogy ők pénzüket haszontalan czélokra költeni nem fogják. (Helyeslés a bal oldalon.) Igen, de itt sokkal inkább másképen áll a dolog. Európában, s külünöscn nálunk a papság hatalma nagy ; rendeleteit, inspiratióit egy idegen fejedelemtől hozza. Méltóztassanak megengedni, ha én a török császár ministere lennék, én sohasem tanácsolnám a török császárnak. hogy engedje meg a keleti egyház fejedelmének, ki szintén idegen: az orosz czár rendeleteit a török birodalomban kihirdetni, anélkül, hogy a császár placetumát ne adja hozzá. Hogy ha arról van szó, p. o. hogy itt a lutheránus, kálvinista felekezetnek superintendense vagy inspectora hirdet ki valamit, akármi legyen is az: én nem gondolnék vele, ő az ország alattvalója, az ország törvényei kötelezik őt, ő semmi olyast nem tehet, ami a törvény ellen van, mert a törvények hatalma utóiéri. De sem a keleti egyház főnökét, sem a római egyház főnökét ami törvényeink hatalma el nem éri. Tehát nagyon meggondolandó dolog az, ha szabad legyen-e a magyar állam polgárának — ha mindjárt pap is — rendeleteket fogadni el egy idegen fejedelemtől, és különösen akkor, mikor maga a kormány részéről itt oly nyilatkozatok történnek, hogy ezen vaticani határozatok behatók és veszélyesek. Ennél fontosabb nyilatkozatot egy minister nem tehet, és lehetetlen, hogy ilyen beható, veszélyes határozatok kihirdetését a magyar állam meg ne akadályozhassa. Szó volt azután különböző egyházi kérdésekről : a polgári házasságról, az autonómiáról, alapítványokról; mindezekre nézve én most tárgyalásba bocsátkozni nem akarok. Voltak már alkalmak, midőn átalánosságban ez iránti nézetemet el is mondtam, és ha ezen kérdések tárgyalás alá kerülnek, mint reménylem kerülni fognak: ismét elmondom ; de most hosszasan fejtegetni ezen elveket fölösleges. Ami illeti azon fontos kérdést, amit Lukácsy képviselő ur panaszolt a múltkor, hogy itt nincs osztó igazság, mert papról van szó; a múltkor, midőn Csemeghy államtitkárról volt szó, a ház tudomásul vette, most papről van szó, és a ház nem veszi tudomásul. Engedelmet kérek, nem egészen ugy áll a dolog ; hiszen végtére azon cselekvény, melyet Lükő képviselő ur a ház elé hozott, nem először jön a ház elé. Magamnak is volt szerencsém — ha szerencsének lehet mondani — fölolvasni itt a házban egy ehhez igen hasonlóan hangzó circularéját a váczi püspöknek; de akkor a ház nem tulajdonított neki fontosságot, és nem csinált belőle semmit; de azon idő óta, mióta az történt, igen nagyon megszaporodott, gyarapodott ezen vallási mozgalom Európában. A ház most több fontosságot tulajdonit ezen kérdésnek; közelebbről akar betekinteni és hozzászólani. Én ezt tartom ezen tárgyalás egyedüli okának. Nem arról van itt kérdés, hogy pap vagy civil tett itt valamit; hanem arról, hogy a kormánynak egy rendelete, egy elismert és jól megállapított szokásos törvény, megsértetett és megsértetett oly helyről, akinek megsérteni nem lett volna szabad; megsértetett pedig aggravalt körülmények között. Mert midőn a fehérvári püspök kihirdette azon vaticáni határozatokat: ő, igaz, a kormány rendeletével állott szemben, és azt mondta, történjék akármi, én a pápának engedelmeskedem. Következése mi volt ? Az, hogy ő ad andiendum verbum regium idéztetett. Most mit mond Schopper? Azt mondja, nem bánom, ha ad audiendum verbum regium idéztetem is. Hisz ez annyit tesz: mi történhetik, hát oda fognak idézni, én nem bánom, én daczolok. Ez súlyosító körülmény: annálfogva a büntetésnek is nem enyhébbnek, hanem eresebbnek kellett volna lennie, s épen olyannak, mintha a fehérvári püspök elmenvén a diszruhábani fogadtatásról és megdorgál tatásról, s visszamenvén Fehérvárra, ott újra kihirdette volna. Azt panaszolta Lukácsy tisztelt képviselőtársam, hogy a papok ellen bizonyos ellenszenv uralkodik a közönségnél, s itt-ott nyilvános helyeken élczelnek, valahányszor pap jön a mellékasztalhoz, elhagyják az addig folytatott beszédet és papi dolgokról beszélnek.