Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-158
322 158. országos ülés június 27. 1873. utóbbi, melyik törvénykönyv lenne Magyarországba iátültetendő ? Megvallom, tisztelt ház, hogy ezen kérdés fölvetése nem kis mértékben meglepett. Ha ezelőtt hat esztendővel, midőn a ministerium az ország ügyeinek vezetését átvette, ily kérdést tüz ki valamely szakbizottságnak: ezt még értettem volna, ámbár ami a receptiót illeti, ezt akkor is határozottan kárhoztattam volna. De most kormányzásának hetedik évében, most, miután 1869. óta már az önálló törvényszerkesztés utján haladt: most e kérdés fölvetése, e kétely támasztása, valóságos visszalépés, valóságos hanyatlás. Nem helyeselhetem, mondom, a receptiót, bármely időszakban, bármely körülmények között Ciceróval tartván, ki azt mondotta: „quis enim roma• nos j graecis, et graecos romanis regeret legibus. (Tetszés a bal oldalon.) Nem is követte a magyar törvényhozás soha a reeeptio útját; nem még azon barbár tudatlanság sötét korszakában sem, midőn csak a papok és néhány kiváltságos férfiú tudtak irni és olvasni; nem követte a receptiót, midőn a római jog NyugotEurópábau csaknem kivétel nélkül uralkodott. Igaz, hogy a magyar szokásos törvénybe akkor is sok tétel, sok rendelkezés vétetett át a római jogból; de a római jog, mint ilyen, soha nem ismertetett el kötelezőnek apáink által. Követtük saját nemzeti törvényeinket, melyek bár tökéletlenek voltak ; de viszonyainkhoz, nemzeti jellemünkhöz mérve, alkalmazva valának. S nem tért le ez útról a magyar törvényhozás még akkor sem. midőn az önálló coditieaíio eszméje érvényre emelkedett. Ezelőtt több mint 30 esztendővel készült a váltó- és kereskedelmi törvénykönyv. Oly téren kellett itt mozogni a magyar törvényhozásnak, amely előtte csaknem tökéletesen ismeretlen volt; de akkor is sokkal jobban szerette azt, hogy egy külföldi szaktudóst hívjog meg a maga kebelébe, és maga készítsen annak segedelmével törvénykönyvet, a helyet hogy bármely, különben meglehet tökéletes, de idegen törvénykönyvet, igtasson a magyar corpus jurisba. (Tetszés bal felöl). Ugyanezt az utat követték apáink, és azok is, kik; hála Istennek, még körünkben élnek, a büntetőtörvénykönyv készítésénél és a mű, mely kezükből kikerült, az akkori viszonyokhoz képest oly példás munka volt, hogy a külföld szaktudósai is csak elismerőleg nyilatkoztak felőle. És midőn Ily példák állnak előttünk : mi akkor ma harmincz és néhány esztendővel később, akkor, midőn a tudomány fejlődött, midőn közöttünk is sokkal több szakember létezik, térnénk le ezen útról, fogadnánk el valamely idegen törvénykönyvet? Ez, tisztelt ház, a nemzeti önérzet megsértése nélkül nem történhetik. (Fölkiáltások a szélső bal oldalon: Igaz l ügy van!) De ha megütköztem azon, hogy a tisztelt igazságügyminister azon kérdést vetette föl a jogügyi szakbizottságban, ha vajon nem reeeptio utján kelljen-e haladnunk a polgári törvénykönyv készítésénél; még nagyobb megütközést gerjesztett bennem annak látása, hogy találkoztak, még pedig fölös számmal, s mi több, igen tekintélyes állásban lévő férfiak, akik nemcsak a reeeptio, hanem az osztrák polgári törvénykönyvnek átvétele mellett nyilatkoztak. Nem helyeztetek nagy súlyt arra, tisztelt ház, hogy az osztrák polgári törvénykönyv, mely ezelőtt körülbelől hatvan évvel készült, maga is revisióra, maga is átalakításra vár ; ez előttem mellékes kérdés, mellékes fontosságú dolog. De igen is nagy fontosságot helyezek arra, hogy oly törvénykönyvnek átültetése hozatott szóba, melyet az idegen uralom erőszakkal tukmált a nemzet nyakára, * s melytől, mihelyt szabadabban lélekzett, megszabadulni iparkodott a nemzet. (Igaz! Ugij van\ bal felől.) Akik ezt figyelembe nem veszik, azok, meglehet, önön kényelmüket igenis; de a közvéleményt, de a nemzetnek méltó önérzetét nem veszik számba. (Fölkiáltás a bal oldalon: Igaz! Ügy van\) Tisztelt ház! Én négy évvel ezelőtt, 1869-ben, egy indítványt terjesztettem a ház elé, mely szerint polgári törvénykönyv kidolgozása végett, egy a ház kebeléből választandó szakbizottság küldetnék ki, mely meghallgatván, vagy bár keblébe fogadván más szakférfiakat a bírói, tanári és ügyvédi karból, a rábízott föladatot megoldja. Nem ugy értettem én ezen szakbizottságnak föladatát, működését., hogy az testületileg készítse el a számtalan §§-ból állandó törvénykönyvet; de azt gondoltam, hogy mielőtt egy ily fontos ínűliez hozzáfognánk, szükséges, hogy azon alapelvek megállapittassanak, amelyekre a törvénykönyvnek fektetve lenni kell. Ezt pedig, ugy hiszem, csak azon törvényhozás és illetőleg annak kifolyása teheti, amely hivatva van a törvénykönyvet magát elfogadni, megállapítani. (Helyeslés.) Mert hiába készít bármely szakbizottság, hiába készítenek bármely egyes kitűnő szakférfiak törvénykönyvet, hanem tudják: vajon azon elvek, melyeket követni szándékoznak, a törvényhozásnak jóváhagyásával fognak-e találkozni. Indítványom a többség akaratán hajótörést szenvedett. Hoffmann képviselőtársunk azért ellenezte, mivel — úgymond — az ujabb, valamint a régibb kor tapasztalása szerint a testületileg készült törvénykönyvek hibásak, hiányosak; azok felelnek meg leginkább a. várakozásnak, a szükségnek, melyeket egyes kitűnő férfiak készítenek. Hivatkozott e részben Solonra, hivatkozott — ha. jól emlékszem — a zürichi törvénykönyv készítőjére. És a többség neki adott igazat. De hogy Magyarországnak eddigelé még Soíonja nincs, hogy kü-
