Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-153
153. országos ülés jmiius 21. 1873. 183 Még csak arra akarom fölkérni a t. házat, hogyha ezen határozati javaslat most nem fogadtatnék el, méltóztassék annak kinyomatását és későbbi tárgyalását elrendelni. Deák Ferencz: Tisztelt ház! A kezdeményezés joga, ami közjogunk szerint, épen ugy megilleti ő felségét, amint megilleti a házat. Egyik ugy, mint a másik gyakorolhatja ezt a jogot. In prima linea kötelessége a ministeriumnak a fejedelem kezdeményezési jogát gyakorlatba venni, különösen oly organicus törvényeknél, amelyeket az egész ország óhajt. A ministeriumot már több izben utasította a ház és többször sürgette ebbeli határozatának teljesítését, hogy terjeszszen elő codexeket. A ministerium ezen codexek előkészítésére enquétet hívott össze és tanácskozik azokkal, akiket szakértőknek hisz. Épen azért, mert a munkálatot a fejedelem initiativájánál fogva a ministerium terjeszti elő : nem ami körünkhez tartozik megmondani, kiket hiyjon meg az enquétebe, hanem egyenesen az ő jogköréhez tartozik. Ami a másikat illeti, amit Lázár képviselő ur előadott, hogy t. i. mi nevezzünk ki egy bizottságot vagy valami effélét tegyünk: ez ami kezdeményezési jogunkhoz tartozik. A háznak ehhez is van joga; hanem a kettőt összekeverni nem lehet. Ha a minister oly embereket hívott meg az enquétebe, akik nem értenek a dologhoz, mit, azt hiszem, senki sem fog állítani; vagy ha a meghívottak közt van olyan, aki ellen panasz van, még pedig nem azért, mert az az ember nekünk nem tetszik, hanem azért, mert, mint állitják, megbélyegzett egyén: igenis van joga a háznak arra fölügyelni, hogy az törvény elé állíttassák, hogy magát védhesse, és ha bűnös, büntetését elvegye. Ha tehát azok, amiket Lázár Ádám képviselő ur kivont egy röpiratból, amelynek se íróját nem tudjuk, se írójának hitelességét nem ismerjük, egy ember pellengérre állítására (Élénk helyeslés a jobb és a bal oldalon.) igazak, és Lázár Ádám képviselő ur ezeket előhozta volna a ministeriumhoz intézett interpellatióképen, nem pedig a budget tárgyalásakor : akkor igenis én is azt mondanám: feleljen a minister, vizsgáltassa meg a dolgot, adjon alkalmat azon embernek a maga védelmére, és ha a dolog vagy annak legalább valamely része csakugyan való: járjon el a törvényes utón. De hogy miképen tartozik azon kérdéshez: megszavazzuk-e a codificátióra kért 30 ezer frtot, amit egyébként szükségesnek tartunk, ez az ügy, feltéve még azt is, hogy az enquéte tagjainak egyike criminalitásban gyanús volna: ennek logikáját absolute nem értem. (Élénk helyeslés.) Hisz az az enquéte nem határoz, hanem csak előkészíti a munkát, s ha van lagjai közt megbélyegzett ember: azt eltávolítani a ministerium kötelessége lesz; de az épenséggel nincs összefüggésben az egész munkálattal. Ami magát az indítványt illeti, miszerint amellett, hogy a ministerium a ház utasítása szerint készit egy codexet, a ház saját kezdeményezési jogánál fogva szintén készíttessen codexet: ennek elhatározása a háztól függ; bár nem hiszem, hogy a ház: két codex-propositiót akarjon csinálni; de ha akar, van hozzá joga. Mint mondám, most csak arról lehet szó: megadjuk-e a kívánt 30 ezer frtot, tekintet nélkül arra, vétett-e, és mit vétett Gondol Dániel, ami egészen más kérdés és Gondol Dánielt illeti, aki, ha hibás, bűnhődjék. Azt határozzuk el ma. Ami pedig Lázár Ádám képviselő urnák indítványát illeti, semmi kifogásom ellene, hogy — ha a háznak ugy tetszik — kinyomattassék; ennek megtörténte után fölvételére napot fogunk kitűzni, és akkor el fogjuk határozni: tárgyaljuk-e, és ha tárgyaljuk, meg fogjuk mondani véleményünket. Összevonom, amit eddig előadtam. A most fönforgó kérdést, tárgyalásának befejezése után döntsük el szavazással; Lázár képviselő ur indítványa pedig, mint amely külön indítvány és a szőnyegen lévő tárgvgval semmi nexusban nincs, ha tetszik nyomassák ki. (Elénk ellenmondás a jobb oldalon.) Kinyomatását, azt hiszem, még sem lehet megtagadni (Élénk helyeslés.) Huszár Imre jegyző (olvassa Lázár határozati javaslatát.) Ghyczy Kálmán : Pest belvárosa érdemes képviselőjének igazsága van, midőn azt állítja, hogy két egymástól egészen különböző kérdés forog fön. Egyik az, hogy a harminczezer forint, amely a codificationális osztályra itt kéretik, megszavaztassék-e vagy nem? A másik ettől egészen különböző kérdés, hogy t. i. a codificationális osztály mikép szerveztessék. Én azt hiszem azonban, hogy, amennyiben Pest városa, nagyérdemű képviselője az e pont alatt emiitett 30.000 forintnyi kiadást összeköttetésbe hozza azon enquétenek költségeivel, mely a codexek előkészítésére szükséges, ezen öszszefüggés e részben nem áll. A codexek előkészítése czéljából egybehívott enquétre megkívántató költségeket illetőleg ugyanis az igazságügyministeri tárczában ismét 30.000 frt iön elő. A most kérdés alatt lévő 30.000 forint a ház által még helyben nem hagyott, úgynevezett codificationális osztályt illeti, mely más, kisebb törvényjavaslatokkal foglalkozik, az egyes ministeriumok által vele közlött törvényjavaslatokat mintegy átvizsgálja, kiigazítja. Ez egészen más tárgy. Én részemről ezen codificationális osztályra, mely e pont alatt említtetik, a 30.000 frtot sokailom, és kisebbre szállítanám le az összeget, t. i.,