Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-110

110. országos ülés márczius 11. 1873. 55 hogy e szerződést, mint ő felsége által jóváhagyottat, a tisztelt házzal közölhessem. Van szerencsém e szerződések szövegét részletes pontozatok szerint három külön darabban a tisztelt ház elé terjeszteni azon kéréssel, méltóztassék azokat tudoinásvétel és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani. A fönforgó üzlet jellemzésére röviden a következőket kiváj*om a ház elé terjeszteni: a vajdahunyadi uradalomban van a kincstárnak egy igen nagy értékű vasércztelepe. Ezen vasércztelep legkiválóbb részét a gyalári vashegy képezi, a mely régibb idők óta föltárva folytonos leművelés alatt van, de eme hegy csak egy részét képezi a vastelepeknek. Többszörös kutatások bebizonyították, hogy ott még ezenkívül tetemes vastelepek is vannak, a melyeknek egy részére a kincstár jogosultságot nyert. Ezen vasérczek kihasználására, közel a gyalári begyhez, Govasdián volt a kincstárnak egy 50 — 60 ezer mázsára számított olvasztója; volt a govasdiai völgyben több apró hámora, kalapácsa, ezeknek a vasérczeknek részben való földolgozására; a legnagyobb tömeg azonban innen igen távol Sebeshelyen és Kudzsiron volt eddig rendszerint fölmunkálva. Mindezen elhelyezkedések természetesen azon időben történtek, a midőn a fa, illetőleg a szénfuvarozás megkimélésének tekintete volt a mérvadó; az -olvasztót tehát ide építették Govasdiára, közel a vashegyhez, mert ott annyi erdeje volt a kincstárnak, hogy remélték az olvasztót azzal folytonosan foglalkoztathatni ; de már a raffinirozó műveket nem merték ide építtetni; mert e czélra sok szén lett volna szállítandó messzebről, tehát elmentek a szászvárosi erdőségekbe, gondolván, hogy inkább szállítják a finomítandó vasérezet, mint a szenet. Időközben azonban változott a dolog. A hunyadi erdők annyira kimerültek, hogy az olvasztáshoz sem bírnak elég szenet adni, a finomítás pedig időközben kőszénnel lett eszközölhető, és igy nem kell az olvasztót az erdők közepébe tenni. Ezen megváltozott viszonyokra való tekintetből foglalkozott már hivatalbeli elődöm azon gondolattal, hogy azon igen nagy értékű vasércz-tömegek miként lennének nagyobb mértékben kihasználhatók? Nagy értékűek ezek a vasércz-tömegek azért, mert nagyon könnyen nyerhetők, a mennyiben 40%-nál több vaserezet tartalmaznak, és a mostani nem igen tökéletes eljárás mellett 235 — 236 fontból egy mázsa nyers vas kerül ki; nagyértéküek végre azért; mert végtelenül könnyen olvadnak, még pedig minden vegyszer hozzáadása nélkül, tehát könnyen lévén olvaszthatok, igen kevés szenet pazarolnak. Az hát minden esetre elismert szükség, hogy háládatos föladat ezen nagyon kitűnő vaséreznek nagyobb mértékben való kihasználása. Én az 1872. évi előirányzatba — gondolom — egy pár százezer forintot vettem föl azon czélbói, hogy Hunyadon, mint amely erre a legmegfelelőbb pont, két nagy olvasztó építtessék, a melyek a vasút által már most könnyebben lett szállítható szénnel, az olvasztást eszközöljék addig is, mig a petrozsényi szénnel sikerűmé az olvasztást biztosítani, aminek most még technikai nehézségek állanak útjában. A tisztelt ház akkor, a pénzügyi bizottság véleményére, azt végezte, hogy ez a vállalat a magán vállalkozást, a magán ipart illeti; a kincstár ne bányászkodjék, és még kevésbbé folytasson vasipart, ne folytasson azért, mert nem birja haszonnal folytatni. Én, igaz, hogy a természeti viszonyokat ott rendkivülileg kedvezőknek tartottam; de a tapasztalat, és a számitások alapján nem mertem magamra vállalni azon felelősséget, hogy az ellenkezőről biztosítékot nyújtsak, hogy azt mondjam: „de igen, ily kedvező föltételek mellett még a kincstári kezeléstől is lehet nagyobb eredményeket várni." Elfogadtam tehát a tavaly kapott arra szóló utasítást: keresnék módot abban, miszerint anélkül, hogy maga a kincstár bocsátkoznék bele ily iparos vállalatba, a végből, hogy nagyobb mértékben legyenek a természet adta kincsek hasznosíthatók. Kerestem, és ugy vélem találtam is a hasznosításnak előnyösebi) módját. A szerződések, amelyeket átadni szerencséin volt, azon a gondolaton gyökereznek, hogy részvénytársaság lesz alakítandó a vasművek fölépítésére és üzelerobe hozására, továbbá a szénbányák kihasználására 8 millió frt tőkével, olykép, hogy az egész 8 millió frtnyi nominális tőke tettleg be is fizetendő, és csak 5% biztosítandó az illetőknek a pénz beszerzésére teendő költségeik fejében és fáradságukért. Az aránylag minden esetre a vállalatra nézve előnyös körülménynek tekinthető, hogy amennyi a nominális tőke, annyi tettleg be is fizettetik, és csupán 5% jár azoknak, kik a pénzbeszerzés költségeit, esélyeit és az ezzel járó fáradságot vállalják magukra. Ha igy a részvénytársulat által az egyes művek fölállittatnak és a munka megkezdődik: akkor a további határozmányok, a dolog lényege szerint, a következők. A kincstár bizonyos mennyiségű faszénnek vagy fának szállítására kötelezi magát az egész idő tartamára, kötelezi pedig oly áron, amely a jelenlegi viszonyoknak megfelelően számíttatott ki, egy normál öl 7 forinttal vétetvén föl helyben. Ki van kötve ezen kivid, hogy a mennyiben a faelőállitásának és szállításának költségei idővel változnának, 10 évről 10 évre ezen ár is változás alá jön. Ezzel a vállalat maga egy felől az olvasztásra föltétlenül szükséges fa-szén iránt biztosította magát, más részről a kincstár azon helyzetbe jön, hogy 64.000 frtnyi deficit helyett, az erdélyi erdőkből annyiban is hasznot lásson, amennyiben azok nem