Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.
Ülésnapok - 1872-136
410 136. országos ülés május 17. 1873. Másodszor szándékozik-e ezen súlyos testi bántalmazás után, a történtekről tudomást szerezni, s a városi törvényhatóság utján a történteket kinyomoztatni és Herczeg Imre adóvégrehajtó ellen a fölhívott törvényt alkalmazásba vétetni? Elnök : Közöltetni fog a pénzügyminister úrral. Zichy József gróf kereskedelmi minister í Tisztelt ház! A legközelebb tartott gyűlések egyikében Szathmáry Károly képviselő ur azon kérdést intézte hozzám, van-e tudomásom arról, hogy a bécsi világkiállításon a magyar tárgyak tetemes részéről a magyar fölirás hiányzik? s ha van erről tudomásom, van-e szándékom e bajt rögtön orvosolni? Az azóta megejtett lelkiismeretes és részletes vizsgálat alapján van szerencsém ma jelentem, miszerint jelenleg a bécsi világkiállítás magyar osztályának eddig teljesen elkészült részeiben nincs egy kiállító sem, mennyiben Magyarországból vagy Erdélyből való, kinek tárgyai fölött a magyar fölirás hiányoznék. A teljesen be nem rendezett és teljesen el nem készült részekre azonban rögtön intézkedtem, hogy mennyiben az előbb jelzett irányban hiányok mutatkoznának, ezen hiányok rögtön orvosoltassanak. (Helyeslés jobb felől.) A tisztelt képviselő ur által interpellatiojának indokolása alkalmával mondottakra áttérve, biztosithatom őt, hogy a magyar kiállításnak csakugyan magyar jellege van, s az ország ott csakugyan mint Magyarország van képviselve. Ezt sikerült elérni a számos jelvények és számos nemzeti szinü lobogók, s a nekünk kirendelt teljesen külön tér által, valamint a föliratok által, melyek azonban nemcsak magyar nyelven, de egyszersmind — s ebben a tisztelt képviselő urnák múltkori szavai után ítélve ő is megnyugszik — egyszersmind azon nyelven is szerkesztettek, mely azon ország és azon népé, melynek vendége vagyunk Bécsben. (Helyeslés jobb felől.) Csernátony Lajos : A magyar osztály fölött ez a fölirat van „Ungarn". Zichy József gróf kereskedelmi minister: De ott van „Magyarország" is. Szathmáry Károly: Tisztelt ház! Az igen tisztelt kereskedelmi minister urnák jóhiszeműségében sem okom, sem jogom kétkedni. Én valóban, hogy ha feleletét tegnap adja meg az igen tisztelt minister ur, azt teljes megnyugvással hallottam és vettem volna; azonban már tegnap egymás után két olyan értelmű telegrammot vettem, és pedig szintén biztos kézből, melyeknek mindegyike igy hangzik: „a magyar kiállítás föliratainak két harmada tisztán német". (Zaj bal felől.) Már én miután ezt is jóhiszemünek kell, hogy tartsam, miután biztos kezekből, sőt mondhatom, hivatalos kezekből származik : kénytelen vagyok a minister úrtól a melius informandus ministerhez appellálni, és őt arra kérni, méltóztassék talán mégis tüzetesebb s ujabb vizsgálatot tartatui, s átalában oda hatni, hogy azon föliratok, melyek a magyar állam eszméjét akarják kifejezni, e czélnak megfeleljenek; s hogy azon magyar kiállítók, kik a magyar állam eszméjének hódolni nem akarnak, a kiállításból anynyival inkább kiutasittassanak, mivel azok közt egy sincs, ki az állam segélyét igénybe nem vette volna, (Helyeslés bal felől.) Ezúttal tudomásul veszem a minister ur válaszát, miután mind hazafiságában, mind jó szándékában meg vagyok nyugodva, s mostani megnyugvásomat is arra fektetem. Elnök: Tudomásul veszi a tisztelt ház a minister ur válaszát ? (Igen!) Tehát tudomásul vétetett. Következik a napirend első tárgya, vagyis az 1869. évi Vl-ik törvényezikknek és az azzal beczikkelyezett engedélyokmány némely hatá'-ozmányának módosításáról, továbbá a közmunka- és közlekedési m. k. ministerium íárczája részére az 1872. évre megszavazott, de az 1872-iki kezelési évben kifizetés alá nem került összegeknek az 1873. év folyamában leendő igénybe vételéről szóló törvényjavaslatoknak harmadszori fölolvasása. Mihályi Péter jegyző (olvassa a hét torvényj avaslatot.) Elnök: Elfogadja a tisztelt ház az imént harmadszor fölolvasott két törvényjavaslatot ? (Elfogadjak!) Tehát elfogadtattak és tárgyalás végett a méltóságos főrendiekhez fognak átküldetni. Következik a napirend második tárgya, vagyis XIX. sorjegyzékben foglalt kérvények tárgyalása. Apponyi Albert gróf előadó (olvassa:) az 1. sorszám alatt „Pest városának fölirata a közraktárak mielőbbi létesítése iránt". A tisztelt háznak e tekintetben már van egy határozata, hogy tudniillik a ministerium még lehetőleg ezen ülésszak alatt nyújtson be törvényjavaslatot ezen közraktárak létesítése iránt, mire való hivatkozással a kérvényi bizottság más véleményt nem adhatott, minthogy ezen kérvény újra a közlekedési ministerhez utasittassék. Tisza Lajos közlekedési minister : Már volt alkalmam e kérdés iránt a házban nyilatkozni. Átalában azt hiszem, hogy nem csalódom, ha azt állítom, hogy a közraktárak létesítésének kérdése, — mely által a gabonakereskedelemnek, illetőleg a gabona-raktározásnak a fővárosban való összpontosítása és ezzel kapcsolatosan egy varrant üzletnek életbeléptetése szándékoltatik, — első sorban és közvetlenül a főváros érdeke. De meggyőződésem szerint minden ami hivatva van Magyarország fő-