Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-114

158 114. országos ülés márrzius 19. 1873. vitson, használjon, és én azt hittem, hogy ha nemcsak meg nem könnyitjük, de egyenesen megnehezítjük a meggondolatlan hebehurgya vásárlásokat: akkor ezen ország polgárainak, és épen a mi fajunknak, positive hasznot teszünk. Ismeretségem körében több ember ment tönkre már szerzés, mint tékozlás által. Remény fejében megvásárol valaki 500 holdjához még 500 holdat, és mivel nem tud fizetni, a vásárolt 500 hold elviszi az elsőt. Ennek megnehezítése, nézetem szerint, a mi fajunk természetes hajlamát véve tekintetbe, nemzetgazdasági szempontból helyes." Azt nem értem, hogy miképen mondhatja a minister ezt a saját fajával szemben az országgyűlés színe előtt, és hogy mi vezette őt arra a meggyőződésre, én ugy fogom föl, hogy miután fajról van szó, nem nemzetről, tehát egyenesen Magyarországra süti a könnyelműség bélyegét. Én nem hiszem, hogy ezen drasticus bókért valami nagy hálával tartoznék neki a magyar faj; de ha csakugyan van benne valami igaz, tekintve a mostani államgazdaságot: bátran rámondhatjuk, hogy „a capite foetet piscis." (Helyeslés bal felöl.) Egyet azonban elismer, mondván: „ Egyet azonban elismerek ; elismerem azt, hogy a gazdag embernek kis tételekre vonatkozó és irányzott keresete rendesen vagy legalább sokszor a szegény emberek ellen irányul, és miután a bélyeget a vesztes fél fizeti, ha vesztes lesz a szegény ember: akkor a bélyeget is fizetni fogja. Igen, de mikor ? Akkor, a mikor bebizonyul, hogy nem kellett volna perlekednie; és ha ő ezt mégis megtette, a bélyeg megfizetése legkisebb baj, melyet önkezével magának okozott, a legkisebb seb, melyet magán ütött." Ezt feleli az igen tisztelt pénzügyminister ur Tisza Kálmán képviselő urnák azon állítására, hogy leginkább a szegényebb osztályt sújtja a bélyegadó. Én az ebben levő logikát sem értem; én nem hiszem, hogy a tisztelt pénzügyminister ur fölteszi valakiről, hogy ő pereljen bolondjában, és hogy ne fizessen, ha képes volna és inkább engedje eladatni egész vagyonát. Hiszen kérdem: mit tenne a pénzügyminister ur most saját helyzetében azon esetben, ha az országgyűlés meg nem szavazná a fedezetet azou kiadásokra, melyek elkerülhetlenül szükségesek: legfölebb azt mondaná: hiszen igy bankerottera jutunk, mert nincs más mód, s még neki könnyű, mert van kire pressiót gyakorolnia, s ha nem is igazságos utón, de mégis kisajtolhatja az állampolgárokból a fedezetet. De a szegény ember hiába kér kölcsönt ; mert nem kap, különösen oly vidéken, hol a tőke igen drága, hol a rendes százalék 40—50, sőt mint például nálunk, hol saját szemeimmel láttam 120 százalékos betáblázott kölcsönöket is. Ily vidéken hiába mondja a szegény embernek á pénzügyminister: fizess, mert különben elmarasztalnak! (Derültség.) ő nem fizethet, és kénytelen utoljára is engedni annak, hogy ingatlan vagyonát adják el. Ő szívesen fizetne, mert senki sem kivánja önmagát saját jószántából tönkrejuttatni. Azt mondja továbbá a tisztelt pénzügyminister ur Tisza Kálmánhoz fordulva: „Én tehát arra kérem, miután a törvényjavaslatnak a tárgyalás alapjául elfogadása nem egyértelmű annak változatlan elfogadásával, — a mint ezt a személy-kereseti adótörvényjavaslatnál tapasztaltuk, — ne kivánja, a mi szerinte is nem fürdővíz, a gyermeket kiönteni a fürdővel együtt, és az általa elhibázottnak tartottal elutasítani magától azt is, a mit ő is jónak tart. A részletes kifogások — ha a tisztelt képviselő ur az ellenkezőről meg nem győződhetnék — megtehetők a részletes tárgyalás folyamán, s azért ne kivánja az előttünk fekvő törvényjavaslatot egészben visszautasítani." Igen is, elismerem én is, hogy ezen párt sokszor ellenzett, de a részletes tárgyalás alatt mégis javitni ügy ekézett oly törvényjavaslatot, a melyet nem helyeselt ugyan; de alapja mégis egészséges volt, és annak alapján tovább építeni lehetett. De itten azon eset nem áll elő. Itt az alap rósz; itt azon adoptált gyermek megérdemli, hogy a fürdővízzel együtt kidobassák, mert az vézna gyermek, a kit a spártaiak már születésekor kitettek volna az éhhalálnak. Én nem óhajtom tatarozni és növelni a bélyegtörvényt és azon confusiót, a melyet előidéz. Én a bélyesrtörvényt, eltekintve annak terhes voltától, olyannak tartom, hogy nincs egyetlenegy ember az országban, a ki azt tökéletesen tudja és értse; pedig oly törvénynek, a mely nem tartalmaz semmi jogot, csak kötelezettséget, egyszerűnek és könnyen megérthetőnek kell lennie, hogy minden ember pontosan teljesíthesse kötelességét. Én bátor vagyok csak magára a pénzügyminister ur indokolására hivatkozni, hol a pénzügyminister ur oly bélyegeket is ajánl fölemeltetni, melyek nem léteznek. Ó az 1 forint 25 krajczáros fölebbezési bélyegeket 2 forintra akarja emelni; pedig ma 1 forint 25 krajczáros bélyeg nem létezik; létezett az ezelőtt 6 évvel ; de azóta kinőtte magát 2 forint 50 krajczárosra. Ilyen körülmények közt, tisztelt ház, teljes megnyugvással ellene szavazhatok e törvényjavaslatnak, s ez okból azt még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Tarnóczy Gusztáv í Tisztelt ház ! Midőn mint képviselő legsúlyosabb kötelességem teljesítésével állanék szem közt, legyen szabad néhány szóval adandó szavazatomat, indokolnom. (HaUjukY) Igen lelkiismeretbe vágó kérdés az, midőn az ország népének adóját emelni kell. Magam is tűnődtem sokáig, míg elhatározásra jutottam ; ha saját nézetem szerint, nem juthattam volna azon meggyőződésre : az igen tisztelt minister ur, meg a pénzügyi bizott-