Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.
Ülésnapok - 1872-113
326 113. országos ülés márczlus 18. 1873. lennének is: helyeseknek tartanám azokat; mert minden embernek a maga testére keli szabatni a ruhát, és nem a máséra. Vegyük például az Angliával történt összehasonlítást. Én nem tehetek róla, de mindig csodálkozásra kelt; ha hímet akarunk varrni mi, per eminentiam földművelő ország alig valami kis iparral, ! alig valami kereskedelemmel, alig valami kis ingó tőkével, egy oly országról, amely per eminentiam iparos, amely a világkereskedelmet dominálja, a mely oly óriásilag gazdag ingó tőkével bir, amelynek insularis helyzete van, amivel mi nemcsak hogy nem birunk, hanem külön vámterületet sem képezünk: ily körülmények között varrjunk-e mi hímet Angliáról, mely magokból a vámokból 22 mii- I hó font sterlinget vesz be, ami összes közjöve- j delmeinek szintén egy harmadrészét teszi? Az incommensurabilis dolgokat nem lehet egymással öszszemérni. Hisz az lehetetlen, hogy mi indirect utakon vegyünk be annyit, mint amennyit bevesz a j gazdag gyáriparral, a kifejlett kereskedelemmel biró I Anglia. De még ha erre nem is tekintek, Angliának ! összes szervezete, közigazgatási gépezete, amelynek j azután megfelel adórendszere, oly annyira elütő a I miénktől, hogy összehasonlítást csak ezen különbözetek kiegyenlítése után szabad tenni. Helytelen volna az is, ha számításon kívül hagynók például az összes communal-adókat, amelyek a közigazgatásnak majdnem minden szükségletét fedezik, a szegény taxákat stb., és az ezeknek kulcsul vitelével kivetett egyéb administrativ költségeket, amelyek szintén körülbelül annyira, sőt többre mennek, mint a tisztelt képviselő ur által megengedett direct adók. Viszont, ha Francziaországra térek, mint a tisztelt képviselő ur ismételve hangsúlyozta, hogy Francziaországban előbb is csak 18°/ 0-ot tettek a direct adók, és hogy most a roppant mérvű adófölemelésekkel, amelyek által 480 millió frankkal szaporodtak a bevételek: ez adók 12°/ 0-ra szállottak alá, miután semmi direct adó nem emeltetett. Ha a lényeget tekintjük, és nem a formát, azt állitoni, hogy a direct adók is emelkedtek. Én például azt hiszem, hogy az uri használatra álló kocsikra és lovakra kivetett adó, direct adó, mert az ő birtokára vettetett ki. A kocsi, a lő, épen ugy birtok, mint a ház, mint a kert. mint az ingó tőke, mintha az a capitalis volna, a melyen vásároltatott, Azután ugy tudom, hogy épen most az ujabb fölemelés folytán megadóztatják a hypothekalis kölcsönöket is. A tőkeadót én eddig még mindig direct adónak tekintem. Francziaországban megadóztatják az értékpapírok után nyert jövedelmet is, sőt még a commandit-társiüatok által kezelt összegek jövedelmét is. Ha a formát nézzük, ha azt látjuk, hogy a részvény — illetőleg a commandit-társulatok igazgatóságai köteleztethettek az adó megfizetésére, ha azt nézzük, hogy az adós köteleztetik a hitelező adójának beszolgáltatására : akkor nem egyenesen veszik el ugyan az illetőktől az adót, de az körülbelől oly dolog, mintha a földtulajdonos adóját tiszttartójától szednék be. Aki kezeli az értéket, az fizeti az azon érték után fizetendő adót. Mindezek direct adók. A számítástól, a fölfogástól e tekintetben nagyon sok függ. Mindez azonban keveset bizonyít; előttem az bizonyítja: megfelelnek-e adóviszonyaink a mi socialis, társadtalmi és oekonomicus viszonyainknak, igen vagy nem? Ha megfelelnek, helyesek; ha sehol a világon nincs is reájok példa. No már fölhívom a tisztelt házat magát bíróul, hogy Magyarországon mi ád a közállapotnak — azt lehet mondani — jeliemzetet, színezetet, mi teszi azt jóvá vagy roszszá? Vajon az-e, hogy az ipar Magyarországon díszlik? az-e, hogy a kereskedés vesz egy kis lendületet? Én eddig, ugy tudom, hogy ha jól megy a gazdaember sorsa, ha van termés és van a termésnek ára: akkor díszlik minden; ha nincs Magyarországon termés, vagy nincs a termésnek ára: akkor megakad minden. Jele ez, hogy az ország összes oekonomiai tevékenysége földművelésén nyugszik. Ez itt a fődolog; és mivel ez: az adózásnál is ez a fődolog. Azt lehet megadóztatni, ami van; ami nincs, azt semmi ország nem tudja megadóztatni. Mi nem adóztathatjuk meg az ingó tőkét; mi nem adóztathatjuk meg nagy mértékben az ipart, kereskedést, mert nincs. Ha c tekintetben nekem kételyeim lettek volna, Lónyay tisztelt képviselő ur előadásából az ellenkezőről győződtem volna meg. A tisztelt képviselő ur, a többek közt mutogatván, miért nem szabad a földbirtokost, legyen az kicsiny vagy nagy, tovább terhelni: e thesis mellett oly érveket hozott föl, amelyek, véleményem szerint, sokkal messzebb visznek, mint ő akarná. Azt mondja: kímélni kell azt az osztályt, mely e nemzet nagy többségét teszi, mert 2 millióra megy a földbirtokosok családjainak száma. Már kérem, ha a nagy többséget, a £ millió családot, családoskínt 5 személyt véve, tehát a 10 millió embert akarnók kímélni: mi következnék ebből? Az, hogy a másik 5 millióra hárítsuk át a terhet. De megbírja-e ez a terhet? Azt hiszem, nem. Annál kevésbbé birja meg, mert az a maga személyes munkásságával, nagyon is csekély tőke segítségével keresi meg a maga élelmét, mig a földbirtokost egyszersmind a földtermő ereje is gyámolítja; neki rendelkezésére áll ezen természeti alap is. Ez az egyik.
