Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-112

112 112. országos ülés inárczius 17. 1873. Ghyczy Kálmán : T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, azok által, amiket a pénz­ügyminister ur Helfy képviselő urnák válaszolt, én magamat kielégítve nem érzem; mert a pénzügy­minister urnák föladata lenne, nemcsak válaszolni azokra, amik itt előadatnak, amennyiben az elő­adottakra válaszolni szükségesnek véli, hanem föl­adata lenne talán már a discussio megkezdésénél is tájékozást nyújtani a háznak azon szempontokról, me­lyek az általa beterjesztett törvényjavaslat megvi­tatásánál főképen szem előtt tartandók. (Helyeslés bal felöl.) És én részemről sajnálom, hogy a pénz­ügyminister ur ezt tenni elmulasztotta. Ez nem áll azonban ellene, t. ház, hogy ez alkalommal én is előadjam nézetemet a fönfórgó tárgy iránt (Halljuk !) A t. háznak kegyes megbízásából tagja levén a pénzügyi bizottságnak, ezen bizottság tárgyalásai köz­ben a ház asztalára letett törvényjavaslatokhoz, egyéni meggyőződésem szerint, hozzájárultam; (Halljuk! Halljuk!) hozzájárultam kivételével a bélyegadóról szóló törvényjavaslat 2. és 3. §-ának, amelyeket a perlekedő felekre csakugyan túlságosan terhelőknek vélek. A dolog ezen állásában nem szavazhatok máskép most, mint ahogyan nyilatkoztam az emlí­tett bizottságban ; de szükségét érzem annak, hogy saját szempontomból néhány szóval némileg indo­koljam szavazatomat. (Halljuk \) Véleménykülömbség lehet, és van is az 1867. esztendőben létesített kiegyezés iránt; arra nézve azonban mégis azt hiszem, sem a házban, sem a hazában véleménykülönbség nincs, hogy ezen ki­egyezésnek minden hiányai mellett is mindaddig, míg e hiányok megjavíthatok, Magyarország állami­ságának, és önállásának legalább is azon fokán föntartandó, amelyen létezik, és alábbsülyedését megengedni semmi áron sem szabad. Hogy ez meg­történjék, ennek elengedhetetlen föltétele van, és ez az, hogy Magyarország teljesítse pénzügyi tekintet­ben mindazon kötelezettségeket, melyeket minden államnak pénzügyi tekintetben teljesítenie kell, ha állam lenni, ha állam maradni akar. Ha Magyar­ország ezt teszi, és — meglehet egyéni vélemé­nyem csal — én azt hiszem, hogy józan és szi­gorú gazdálkodás mellett, habár erőfeszítéssel is, megteheti: nem féltem Magyarország jövőjét; mert ugy vagyok meggyőződve, hogy erőben és tehetség­ben gyarapodván, ha ki nem heverheti a kiegyez­kedés hátrányait, megfogja szüntetni azokat. De el­lenkezőleg, ha Magyarország nem teljesiti mindazon kötelességeket, amelyeket pénzügyi tekintetben min­den államnak teljesítenie kell; ha nem rendezheti kel­lőleg beligazgatását; ha nem fizetheti meg azon ka­mat és törlesztési járadékokat pontosan félévenkint, amelyekkel földtehermentesitési adósságaink, s más fölvett kölcsöneinkért a világ minden részében elszórt hitelezőinknek tartozunk; ha nem tehet Magyaror­szág eleget azon súlyos kötelezettségeknek, amelyeket az engedélyezett vasuttársulatok irányában elvállalt: akkor, fájdalommal mondom ki e sejtelmet, de erős meggyőződésem, hogy Magyarország elvész, és el­vész a föltámadás reménye nélkül. Nézetem szerint tehát pénzügyeink rendezése életkérdés Magyarországra nézve. Pénzügyeink ren­dezésénél különbséget kell tennünk azon kiadások közt, melyeket beruházásra fordítunk, és azok közt amelyeket közigazgatási szükségleteink, vagy helye­sebben mondva, államháztartási szükségleteink meg­kívánnak. Beruházásainkat másképen, mint kölcsön­vett tőkékből, vagy államjószágok eladásából, nem fedezhetjük; de a beruházásokra fölvett kölcsönök nem rontják az állam jólétét, sőt ha jók ezen be­ruházások : tetemesen javíthatják; de rontja az ál­lam anyagi állapotát, ha államháztartásunknak éven­kint megújuló rendes kiadásai nem évenkint meg­újuló rendes jövedelmeinkből, hanem akár kölcsön­ből, akár államjavak eladásából fedeztetnek. (He­lyeslés.) Ezt tenni, nézetem szerint, nagy igazságtalan­ság utódaink iránt is. Minden nemzedéknek meg­van a maga saját kötelezettsége, saját terhe, amelyet teljesíteni tartozik, és amelyet másokra, utódaira át nem háríthat. Igazságos, hogy pl. nagy költség­be kerülő épületeket, nagyszerű vállalatokat akár államjavaknak eladásából, akár kölcsönvett össze­gekből létesítsünk; mert e vállalatoknak hasznát utódaink is élvezik; de nem igazságos és nem mél­tányos, hogy rendes közigazgatási, közoktatási, hon­védelmi költségeinket, hivatalnokainknak, tanáraink­nak évi fizetését, gyermekeink nevelésének költsé­geit nem mi, hanem — habár csak részben is — utódaink fizessék; pedig ők fizetik ezen költségeket, ha, bár csak részben is, nem rendes jövedelmeinkből, hanem akár kölcsönből, akár államjavak eladásából szerezzük be; mert utódaink lesznek azok, kik hosszú törlesztésre fölvett kölcsöneinknek legnagyobb részét fizetni fogják; utódaink az eladott államja­vaknak hiányát, azok jövedelmének csökkenésében folyton érezni fogják. Rendes költségvetésünkben az egyensúly két módon állitható visza: vagy takarékosság, vagy az állam, jövedelmeinek öregbítése által. A megtaka­rításokat, t. ház, megkísértettük; sikerre kísérletünk nem vezetett. Hibás ebben főképen a ministerium, mely igen gyakran nem helyes, vagy legalább el­halászható kiadásokat indítványozott; hibás az or­szággyűlés, mely e kiadásokat könnyedén megsza­vazta; de hibás az ország maga is, mely belálla­potaink javítását rohamosan sürgetve, követelte azt tőlünk minden alkalommal. És van is ez eljárásnak némi mentsége; mert csakugyan tömérdek sok az,

Next

/
Oldalképek
Tartalom