Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-112

112. országos ülés márczius 17. 1873. 109 modtunk az előbbi években: azaz az idei budgettörvény utolsó §-ában fölhatalmazni a kormányt, hogy függő adósság utján födözze egyelőre a hiányt. A pénzügyi bizottság a hiányt egész évre 9V2 millióra számítja; megmondtam már, hogy én sokkal nagyobbnak tartom; tegyünk 20 milliót: akkor az első félévre kell 10 millió. Ezen tiz milliónak megszerzése végett az év eiső feléhen nem fog szorulni a pénzügyminister sem idegen, sem az itteni bankárok segítségére; talál 10 milliót valamelyik állampénztárban, pl. a közlekedési ministernél, ki a múlt évben is 22 millióval kevesebbet tudott költeni, mint amennyi megszavaztatott neki, s ki az idén sem fogja fölhasználni a 22 milliónyi hitelmaradványt azon 34 millióval együtt, a melyet az idén megszavaztunk neki. Föltéve, hogy ott nem találja meg azt a tisztelt minister ur, egy függő 3—6 hónapra szóló 10 milliónyi kölcsön mindenesetre kieszközölhető; bizom azt a pénzügyminister ur leleményességére. Tisztelt ház! Midőn beszédemet befejezem, kettős köszönettel tartozom a tisztelt háznak, először azért, (Halljnk l) hogy hosszú beszédemet végig méltóztatott kitartó figyelemmel hallgatni, (Derültség jobb felől; fölkiáltások szélső bal felöl: Elég rósz, hogy nem hallgatták figyelemmel!) és másodszor, hogy kímélettel volt ma különösen rósz hangom iránt. Összevonva előadásomat: az előttem fekvő törvényjavaslatot el nem fogadhatom, először azért; mert ez egy rósz adónemnek meghosszabbítása, egy nyomasztó adónemnek fölemelése volna. El nem fogadhatom másodszor azért; mert a kilátásba helyezett czél, t. i. az egyensúly helyreállítása, ez által el nem éretik. Harmadszor el nem fogadhatom azért, mert az alternatíva fölállítása: adósságcsinálás, vagy adófölemelés, a legveszélyesebb praecedens, amelyet fölállíthatunk, s mely hitelünket tönkre teszi becsületünkkel és tekintélyünkkel együtt. Ha pedig a tisztelt ház ezen adótörvényjavaslatot a bélyegről szóló törvényjavaslattal együtt félreteszi egyelőre, és egyszersmind fölhatalmazza a kormányt a hiánynak függő adósság utjáni fedezésére, és kötelezi őt arra, hogy a bank-kérdésnek minél előbbi megoldása által fokozza a nép adóképességét, a kezelési és takarékossági rendszer által kevesbítse akiadásokat : akkor, ugy hiszem, kikerüljük az érintett hátrányokat, és midőn a jelen bajairól gondoskodunk, egyszersmind biztosítjuk Magyarország péuzügyi jövőjét, előkészítjük Magyarország nemzetgazdászati és politikai föntartását. (Élénk éljenzés bal felöl.) Orbán Balázs br.: T. ház! A személyes-kereseti adó-törvény módosítását czélzó jelen törvényjavaslat, valamint a többi társ-törvényjavaslat is, — bármiként ügyekezzenek is szépíteni — tagadhatlanul adófölemelést involválnak. Nem akarok én, tisztelt ház! hivatkozni egyik legtekintélyesebb pénzügyi capacitásunkra, ki 1861-ben Magyarországnak akkori, most fokozott mérvben meglévő adóit törvénytelen sarcznak nevezte, hanem saját, életből merített tapasztalataim folytán határozottan merem állítani, hogy Magyarország jelenlegi adója is fejletlen ipara, földművelése s pólyáiból alig kibontakozó kereskedelméhez mérten annyira terhelő, hogy azt a tőke megtámadása nélkül fizetni képtelenek vagyunk. Hogy a fizetési képtelenség megvan, azt tanúsítják a permanens adóexecutiok mellett is fölhajthatta nagy adóhátralékok; pedig tudjuk azt, hogy a pénzügyminister ur közegei eljárásukban nem szoktak nagyon kegyesek lenni, el-exequálnak azok minden megfoghatót, el a szegény földműves- és iparosnak munkaeszközeit, dobra ütik a legszükségesebb bútorokat is. Ha a tisztelt pénzügyminister ur látná, hogy adóexequáló közegeinek nyomában mily szánandó nyomor, mily kétségbeesés marad, bizonynyal az eddigi adók elviselhetlen terheit nem tetézte volna adóemelések javaslatba hozatalával. Készségesen elismerem, tisztelt ház! hogy minden országnak akként kell gazdaságát berendeznie, hogy rendes bevételei rendes kiadásait fedezzék. Magyarországnak 1867 óta fokozatosan emelkedő deficitéi meggyőztek arról is, hogy hazánk államháztartása nincsen valami példás rendben; elfogadom azt is, hogy az egyensúlyt bevételeink és kiadásaink közt mulhatlanul helyre kell állítanunk ; azonban, nézetem szerint, nagyon egyoldalúkig fogják föl a kérdést azok, kik az egyensúlyt csakis az ország bevételeinek adóemelés általi fokozása által hiszik helyre állithatni ; mert van a kérdésnek egy másik, viszonyaink közt egyedül igazságos, és egyedül alkalmazható megoldási módja : az, hogy kiadásainkat szállítsuk oda, hogy az ország rendes bevételei azokat fedezhessék. A kiadások apasztásának számos kínálkozó módjai közöl csak egy pár lényegesebbet leszek bátor a tisztelt ház engedelmével fölemlíteni. Nem értem én itt a közös-ügyeket, melyekből szentséget csináltak, dogmát faragtak, nem nyúlok én ezen oly féltékenyen őrzött noli me tangere-féle kényes gyümölcshöz, bár kétségtelen, hogy ugy a szárazföldi, mint a — nézetem szerint — czéltalan tengeri véderőnél egy kis jóakarattal nagy megtakarításokat lehetne eszközölni, anélkül, hogy hazánk és a birodalom védképességét gyöngitenők; kezdeményezte is ezt az osztrák delegatio, de a mi delegationk roszul alkalmazott nagylelkűsége amannak gazdálkodási törekvését meghiusitá; nem foglalkozva tehát ezen tőlünk elvont ügyekkel, én azt hiszem, hogy belügyeink terén is eszközölhetünk oly megtakarításokat, — még pedig az ország minden legkisebb hátránya nélkül, •— melyek rendes kiadásaink deficitjót eltüntethetik. Ily megtakarítások leginkább a pénzügyminister ur ressortjába tehetők; például most az adóhivatalok, pénzügyi igazgatóságok, számvevőségek, a