Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-108
378 108. országos ülés márezius 8. 1873. hogy ugy mondjam — lehüttessenek. De másrészről nem lelnék megnyugvást abban sem, hogy a honvédség olynejnü szeretettel ápoltassák, mely megnyugvást, sőt örömet lelne abban, ha e nemzet fiai a közös hadseregen kivül akarnák magokat tartam, ha e nemzet maga azon fiait, akik a közös hadseregben teljesitik a haza iránti kötelességüket, mintegy föladottaknak tekintené. 322.000 főre megy, t. ház, azon,ifjak száma, akiket a nemzet, jól meggondolt érdekeinek szemmel tartásával hozott törvény folytán, a közös hadseregbe kivan besoroztatni. A nemzet ifjúságának ezen 322.000 főnyi szine és virága mindenkor és minden körülmények közt megérdemli azt, hogy szeretettel kisérjük, őket oda, hová őket a törvény parancsa és a haza iránti kötelesség rendeli. (Élénk helyeslés.) Ha Csernátony képviselő ur azt mondja, hogy illusiónak és önáltatásnak tekinti azt hinni, hogy valaha a közös hadsereget megbírjuk magyarosítani, hogy azt valaha magyarrá birjuk tenni: ugy én hozzáteszem, hogy ezt nem csak illusiónak, nem csak önámitásnak tekintem, de meg nem engedhető czélnak is tartanám. Épen azért közös ezen hadsereg : hogy ne legyen szabad magyarrá lennie ; de nem is szabad nem magyarrá, osztrákká lennie sem, mert azon pillanatban megszűnnék az közös lenni, aminek pedig lennie kell. (Mozgás bal felől. Halljuk! Halljuk!) Rajtunk áll, t. ház, és én ezt annyiszor, amennyiszer erre alkalom kínálkozott, kötelességemnek is tartottam hangsúlyozni, hogy a közös hadsereget nem ugyan magyarrá, de szellemében ami szellemünkkel, ami irányunkkal rokonná változtassuk át. (Helyeslés jobb felől.) Oly szellem lesz abban, amily szellem lesz tagjaiban. Ámde tagjai közt 322.000 magyar van, és ha ezen 322.000 ember magyar szellemet visz abba : akkor nem lehet a hadseregben a miénkbe ütköző szellem, még pedig annál kevésbbé, mert az érdek, mely a többit iránj'ozza, az én teljes és benső meggyőződésem szerint, egy ami érdekünkkel: a monarchiának íntact fentartása, a monarchia egyik és másik állama jólétének megvédése és biztosítása. (Helyeslés jobb felől.) T. ház! Én a hadsereget, ha már várnak, ha már erődnek tekintem: oly várnak, oly erődnek tekintem, mely föltárta előttünk kapuit, és amelynek meghódítására nem kell egyebet tennünk, mint készséggel sietni abba, elfogadni benne azon állást, mely eléggé diszes és eléggé vonzó ; mert hisz a a haza épségének, fönmaradásának, biztosításának állása az. Nem sietni azon positio elfoglalásával, amelyről legsikeresebben lehet megvédeni a hazát: azt tartom, mindig hibás eljárás. Miért emeltem ki ezeket, t. ház? Azért, mert a honvédelmet nagy és szent ügynek, s oly czélnak tekintem, amelyre a közös hadsereg és a honvédség csak eszközök, de az egyik ép oly megbecsülhetetlen eszköz, mint a másik; egyik ép oly magasra helyezendő, mint a másik ; mert erős meggyőződésem, hogy azon politikai alkotásnak, mely államunknak ezt a positiot, amely monarchiánknak ezt a szerkezetet adta: ez az egyedül megfelelő. A históriát ignorálni azonban nem lehet; s ha én ma nem osztozhatom azok meggyőződésében, kik a közös sereget osztrák seregnek tekintik, ha én ma azt mondom, hogy ez mind valóságában, mind hivatásánál fogva közös sereg: akkor nem tagadhatom el, hogy hosszú évek során át irányánál, szelleménél, alkalmazásánál fogva nem volt az magyar, és ennek következményei az elmékből, s a keblekből egy nap nem oltathatnak ki. Épen ez tette parancsoló szükséggé azt, hogy ha nálunk az átalános védkötelezettség eszméjét meg akartuk valósítani : azt nem valósíthattuk meg ugy, miként megvalósították másutt, pl. Poroszországban, hogy a védkötelezettek mindegyike a seregen vitetett keresztül; nem valósíthattuk ugy meg, hogy a honvédség se legyen egyéb, mint egy harmadik vagy negyedik tartaléka a közös seregnek. A közös sereget hosszú évek során át megszoktuk nem a magunkénak tekinteni, s' mert erre volt is okunk, meg kellett teremteni a második institutiot, mely szivünkhöz már kezdetben is valósággal közelebb álljon, aminthogy közelebb is. állott. Épen azért nem szabad ez institutiot sem föladnunk, sem fejlődésében megakasztanunk. De itt én nem állok meg; ezzel nem érem be. Engem részemről örömmel tölt el azon hangulat, melyet magánál a honvédségnél, ezen nemzeti instutionál eddig tapasztaltam, az a a testvéries érzület, — amelylyel tekint ez idősebb testvérére, a közös hadseregre, és azon testvérekre, kik abban szolgálnak. {Mozgás bal felől. Halljukl) Ha én a seregbe és a honvédségbe sorozott ifjaink számát 700.000 főnyinek gondolom ; amennyi lesz az 1880-ban, ha fölveszem, hogy ebből a seregbe negyedfél százezer, a honvédségbe a másik negyedfél százezer lesz besorozva, és ha azt látom, hogy a nemzet férfinépességének ezen egész java erejében lévő egy tized része testvérnek tekinti egymást ott is, itt is: akkor bizonyos vagyok abban, hogy nem fogja e nemzet idegennek tekinteni azon közös sereget, amelyet a nemzet javának, színének, virágának, a honvédségben szolgáló egyik fele testvérnek ismer el. És ' legyen arról meggyőződve a tisztelt képviselőház, hogy a fejlesztést minden tényezőknek, minden factoroknak egyként figyelembe tartásával akként fogjuk a legbiztosabban, akként fogjuk menten minden aggálytól és az- által való zavartól távol eszközölhetni, ha ezt a testvéries érzületet, ezt a szeretetet, amely jogosan megilleti e legsajátabb saját intézményün-