Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.

Ülésnapok - 1872-103

232 103. országos ülés márezius 3- 1873. Méltóztatik tudni, tisztelt ház", hogy évenkint a vallás és közoktatási budget tételeiben, különö­sen a rendkívüliek rovatában egyházi czélokra 310 ezer frtnyi összeg segélyezési tekintetekből van fölvéve. A pénzügyi bizottság az idén először is azt az elvet állította föl, hogy nevezett összeg az idén a rendkívüliek rovatából tétessék a rendesekébe át. Majthényi tisztelt képviselő ur ezt az eljárást nem tartja helyesnek, és azt akarja, hogy hagyassák meg a rendkívüliek rovatában ugy, mint a ministerium előirányozta. Bátorkodom a pénzügyi bizottság el­járásának igazolására megjegyezni, hogy, eltekintve attól, miszerint nem érezhetem magamat sem jo­gosítottnak sem hivatottnak a hit és egyház-politi­kai elmélkedések tömkelegébe bocsátkozni, mint azt tisztelt képviselőtársunk tette. A pénzügyi bizottság ezen eljárását azzal indokolja, hogy az idén érezte először egész fontosságában és jelentőségében szük­ségét annak, hogy a t. ház elé a pénzügyi helyzet felől valahára egy öszletes tiszta képet nyújtson; és másodszor, hogy az előirányzatban a mérlegelést a rendes és rendkivüli rovatok szerinti helyes osz­tályozás által végre világosan föltüntesse. Ezen meggyőződésben — tehát nem hit- és egyházpolitikai tekinteteknél fogva, hanem egyene­sen alaki szempontból, és nem azért, mintha azt akarta 'volna, hogy ezen az egyházi czélokra szánt 310.000 frtnyi tétel az által rendszeresittessék és állandósittassék, hogy az a rendkívüliek közé téte­tik át, •— mondom — ezen tekinteteknél fogva tar­totta a bizottság szükségesnek a tételt ez idén a rendesek rovatába áttenni. Hozzáteszem még azt, hogy a pénzügyi bizottság jelentésében kifejezi azon meggyőződését, hogy azon álláspontot, melyet a bi­zottság eljárásának alapjául elvben elfogadott, az idén sem akarja lcgkevésbbé sem föladni, megvál­toztatni ; sőt még azt is kijelenti előterjesztésé­hen, liogy a törvényhozásnak bármikor hatalmában álland ezen összeget kihagyni, legyen az akár a rendes, akár a rendkívüliek osztályában. Ezen, lényegileg pénzügyi és nem más, külö­nösen nem egyház politikai nézetek vezették a pénzügyi bizottságot akkor: midőn ezen változta­tást az ez évi budgetre nézve indítványba hozni bátorkodott. Igen kérem ennélfogva a tisztelt há­zat, méltóztassék a pénzügjd bizottság ezen fölfo­gását helyeselni, s ahhoz hozzájárulni. (Helyeslés jobb felől.) maximovits Miklós: Tisztelt ház! Majthényi Dezső képviselő ur beszédében oly dol­gokat emiitett föl, melyeket észrevétel nélkül nem hagyhatok. A tisztelt képviselő ur azt mondotta, hogy mikor Nyáry Pál indítványozta, hogy ezen összeg a rendkivüli budget rovatai közé helyeztes­sék át, a görög-keleti egyházhoz tartozó képviselők részéről ezen indítvány elleneztetett. Én nem tudom, tisztelt ház, hogy az illető képviselők annak idejében ellenezték-e vagy sem ezen indítványt; hanem részemről kijelentem, hogy előttem egészen közönyös, a dolog érdemét te­kintve : vajon a rendes, vagy pedig a rendkivüli ro­vatban foglaltatik-e ? A dolog érdemére továbbá kije­lentem, hogy én az egyháznak az államtól elválasz­tását és függetlenitését czélszerünek tartom, (He­lyeslés bal felől) s eszerint az egyháznak az állam pénztárából való segélyeztetését elvileg nem helye­selhetem ; mindamellett, tisztelt ház, midőn hazánk­ban ily rendkívüli viszonyok s ily rendkivüli hely­zetek léteznek, midőn még az állam és egyház közti viszony rendezve nincs, s ami a legfőbb körülmény, midőn egynémely egyház nincsen oly állapotban,, hogy pénztárral rendelkezhessék: részemről ezea összeget megszavazandónak tartom. Végül szabad legyen még azt kijelentenem, hogy miután az a tekintet, vajon a rendes vagy a rendkivüli budget rovataiban foglaltatik-e ezen ösz­szeg, a dolog érdemére nézve nem határozó: ré­szemről alaki és pénzügyi szempontokból helyesebb­nek tartom a pénzügyi bizottság ajánlatát: ennél­fogva a pénzügyi bizottság jelentésében foglalt ja­vaslatot részemről pártolom. (Helyeslés.) Szentimrey Elek ? Tisztelt ház! Én na­gyon szívesen hajlandó vagyok elhinni a tisztelt előadó ur előadását, hogy midőn a pénzügyi bizott­ság ezen változtatást tette: akkor semmiféle egy­házpolitikai tekintetek nem vezérelték, és csak egye­dül pénzügyi érdekek indították a változtatásra; ha­nem méltóztassanak megengedni, jelenben már ezen állítást csak akkor fogom hinni, hogy ha Majthényi Dezső barátom fölvilágositás adása után a pénzügyi bizottság belátván azt, hogy ezen áttétel bizonyos irányt jelez, amennyiben legalább implicite kimutatja, hogy az állandósítás által a végleges föntartást akarja: nem fog ragaszkodni határozatához, és szí­vesen belenyugszik a modositványba; —• ismétlé­sekbe bocsátkozni nem kívánván, kijelentem abbeli reményemet, hogy az 1871-ben hozott határozattól a ház most sem fog eltérni, hanem, mint eddig, e tételt ezután is a rendkívüliben fogja megszavazni (Helyeslés.) Elnök: E czim egyes rovatainál legczélsze­rübben ugy ejthető meg a szavazás, ha a tisztelt ház minden egyes rovatra nézve határoz, és csak az­után dönt afölött, hogy ezen czim áttétessék-e a rend­kívülibe. (Helyeslés.) Ennélfogva a kérdés az: meg­szavazza-e a tisztelt ház a pénzügyi bizottság ál­tal az egyházi czéiok czimének első rovata alatt görög-keleti kath. egyház részére javasolt 99.000 . frtot? (Elfogadjuh!) Ennélfogva elfogadtatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom